Friendly Fire

Az elpusztíthatatlan Gyurcsány

2019. június 05. - Friendly Fire

Az elpusztíthatatlan Gyurcsány

 

Gyurcsány Ferenc politikai karrierje halhatatlan, de miért?

 

Ezen a héten azt vesszük górcső alá három szemszögből, hogy az ex-miniszterelnök hogyan maradt életben a hazai politikában, és lett újra a legnépszerűbb ellenzéki erő vezetője, miközben a többi pártnál valósággal hullottak a fejek az elmúlt kilenc évben.

 

Dunning-Kruger: What is dead may never die.

„Ami halott nem halhat meg többé, de felkél, keményebben és erősebben.” A Trónok harca univerzum Vas-szigeteki harcosainak mottója. Valamint Gyurcsány Ferenc 16%-ának magyarázata.


2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége haldokolni kezdett. Az elmúlás igen hosszadalmas, fájdalommal teli és helyenként igen kínos aktussá korcsosult. 2009-ben végül a beteg megadta magát, és néhány kapálózó próbálkozás után az utolsó sóhaj is elhagyta a száját: „Nem, nem és nem. A nyugdíjakat nem. Nem, nem, soha!”
Gyurcsány Ferenc politikai karrierje meghalt. Hogy aztán újra felkéljen. Keményebben. És erősebben.

 

Mielőtt megnézzük hol tart most az ex-miniszterelnök, ugorjunk vissza néhány évet az időben, és nézzük meg hol tartott akkor a Gyurcsány sztori. Gyurcsány Ferenc 2004 és 2006 között hatalma és élete csúcsán volt. Hosszú és kitartó munka után, vérrel és verejtékkel sikerült megbuktatnia a miniszterelnökét, és beülni a helyére. Szűk 2 évvel később a választók által is legitimálva lett, és Orbánt felülmúlva további 4 évet szerzett magának abból, amit a politikusok még a kokainnál is jobban szeretnek: hatalomból. A kérdés, amit akkoriban a Fidesz nem tudott megfejteni a következő: mi volt Fletó titka?
Szeretek úgy gondolni a politikai versenyre, mint különböző történetek versenyére. Történetek, amiket a politikusok hazudnak  mesélnek nekünk a világról, és saját magukról. Történet a 3 gyermekes, templomba járó, keményen dolgozó férfiról, aki nagyon szeretne képviselő lenni. Történet egy európai országok közötti, teljes integrációs folyamatról, ami majd európai nyugdíjakkal jár Kati néninek a 13. kerületben, valamint a visszavonult alkoholista András bácsinak Bivalybasznádon. Vagy éppen egy történet egy erőszakos, pusztító embertömegről, akik lángokban akarják látni a világot. És történet az egyetlen dologról, ami őket megállíthatja: egy Magyarország méretű, nagyjából közepes lófasznyi kerítés.


A történet, amit Gyurcsány Ferenc 2006 környékén magáról mesélt, egy férfiről szólt. Egy férfi, aki remek szónok, karizmatikus vezető, és a legalkalmasabb hogy Magyarországot integrálja Európába. És ami a legfontosabb: ez a férfi nem Orbán Viktor. 2006-ban ez a sztori elég volt a győzelemhez.

 

Aztán jött Őszöd. És ennyit kell írnom, nem kell tovább magyaráznom. Te is pontosan tudod mi történt, kedves olvasó. A lényeg, hogy az a Gyurcsány sztori ami a választásokon még tarolt, már nem volt elég erős. Ideje volt újrapoziciálni a Nemzet színészét. ( https://www.youtube.com/watch?v=0ay23coqpQg)

Ekkor született meg az Igazmondó Politikus legendája. A Párt (nem a mostani A Párt, hanem az előző A Párt) úgy próbálta menteni a menthetetlent, hogy elkezdték mesélni a következő sztorit: a mostani miniszterelnök végre kimondja azt, amire mindannyian gondolunk, és a lelkünk mélyén mindannyian tudunk: ezek a kurva politikusok nem is értünk dolgoznak, hanem magukért. De most majd a Gyurcsány megmutatja! Végre valaki, aki szembeszáll velük. Valaki, aki leszámol a böszmeségekkel! Valaki, aki kimondja az igazat, és nyílt lapokkal játszik. Persze kicsit hitelesebb lett volna ez a történet, ha nem egy színfalak mögött zajló, zártkörű összejövetelen próbálja titokban megtartani a beszédet. Mindenesetre a sztori bevált, Gyurcsány Ferencet nem koncolták fel az emberek. Sőt, nem is kellett azonnal lemondania. (Hamarosan érkezik a 7 kötetes könyvsorozatunk arról, miért lett volna jobb mindenkinek, ha azonnal lemond. Tényleg mindenkinek jobb lett volna: Orbánnak aki hamarabb jut hatalomhoz, az MSZP-nek mert talán még ma is létező párt lenne, az országnak mert azt hinnék az emberek vannak következmények, és Gyurcsány Ferencnek mert napjainkban megint ő lenne a miniszterelnök.) A kormányzás folytatódott, habár bonyolította a helyzetet némi illegális rendőri tevékenység, egy-két kilőtt szem, valamint pár összevert nagymama. De kérdem én, melyik kormányzás zökkenőmentes?

És akkor jött a válság. És ezzel egy váratlan esély Gyurcsánynak. Milyen miniszterelnök az, aki örül egy gazdasági válságnak?


Olyan, akinek az országában épp politikai válság van. Gyurcsány Ferenc új sztorija az volt, hogy ő menti majd meg az országot. A Férfi, aki megvédi az embereket a válságtól. A Férfi, aki erőnek erejével és vasakarattal kormányozza a Nemzet hajóját a válság viharos tengerén. A Férfi, aki hátával tartja az Ország plafonját, miközben a világ összeomlik körülötte. Gyurcsány Ferenc mindent egy lapra feltéve beleállt a válság kezelésébe, mert ez volt az egyetlen esélye, hogy visszanyerje a legitimációját. Kit érdekel, hogy végighazudott másfél-két évet, ha cserébe megmenti a magyarok munkahelyeit? Ki meri számonkérni rajta a költségvetés meghamisítását, ha cserébe megvédi a családok otthonait a bankoktól? Ki meri a szemére vetni azt a néhány kilőtt szemet, ha sikerül megóvnia a nyugdíjakat? Gyurcsány Ferenc pontosan tudta, hogyan lehet az emberek szemében ismét ugyanaz a karizmatikus és támogatott vezető, aki egykor volt. Ha sikerül kezelnie a válságot.

Nem sikerült.

 

Gyurcsány Ferenc politikai karrierje 2009-ben meghalt. Hogy aztán újra felkéljen. Keményebben. És erősebben.


2010 után, mikor a kormány valami visszatetszőt csinált, mindig azzal nyugtatták magukat az bizonytalanok, hogy „Még mindig jobb mint Gyurcsány volt”. Vagy „Mert mit akartok??! Hogy visszajöjjön a Gyurcsány?” Orbán vagy Gyurcsány. Erre egyszerűsödött az emberek választási lehetősége.


És ekkor Gyurcsány Ferenc nyomott egy all-int. Visszatért a 2006-os történethez, és elkezdte magáról terjeszteni a régi sztorit: Ő nem Orbán Viktor. Ő minden, ami nem Orbán Viktor. Ismét úgy pozicionálta magát, mint a nagy Nemezis, az egyetlen, akitől Orbán Viktor fél. És következetesen képviselte is ezt. Következetesen támadta a Fideszt. Ezzel mutatva, hogy ő az, aki nem Orbán Viktor. Támadta őket az Uber miatt. Támadta őket az ukrán szavazók miatt. Folyamatosan és következetesen. 2019-ben májusában a szavazók meg kívánták büntetni azokat, akik összejátszanak a NER-rel. A szavazatokat olyannak akarták adni, akikről biztosak lehetnek abban, hogy nem szavaznának meg plakáttörvényeket a Fidesszel karöltve. Akik nem üzemeltetnének a Fidesszel közösen parkolási maffiát. Akiknek Orbánnal nincs alku.

gyurcsany.jpg

 

Gyurcsány Ferenc folyamatos és következetes szembehelyezkedése Orbán Viktorral beérett. 16%-ot kapott, amiért kitartóan állította magáról azt, hogy ő nem Orbán Viktor.

Az egyetlen kérdés, hogy ez a 16% egy halott politikai karrier utolsó megvonaglása, vagy annak a jele hogy a halott újra felkélt. Keményebben. És erősebben.

 

 

B.G. Hunt: Fletó reloaded. Az ember akinek el kellett volna takarodnia 2006-ban, visszavonulnia 2009-ben, és saját pártot egyáltalán nem alakítani 2011-ben mégis maradt, és immár a legtámogatottabb ellenzéki párt élén borzolja a kedélyeket. Gyurcsány beleégett az emberek elméjébe és a nevének puszta említése is a magyarok többségéből heves érzelmeket vált ki, így vagy úgy. A baj viszont az, hogy egyelőre talán ő az egyetlen ellenzéki politikus elég karizmával és retorikai képességgel hogy az állandó tényező legyen a váltakozó pártvezérek közt. De hogy jutottunk el ide?

 

Sok mindent köszönhetünk Ferencnek, például a Fidesz ⅔-ot is. Ha lemond 2006-ban, és előrehozott választást tartanak (erre nem volt azért garancia), akkor Orbán kapja a nyakába a 2008-as Világgazdasági Válságot, és lehet hogy Gyurcsány ma miniszterelnök lenne. Ehelyett kilövetett pár szemet, és görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz. Good job! 2009-ben miután lemondott, szépen eltűnhetett volna a süllyesztőben. Lószart, mama! Ehelyett miután Bajnaiék buktak Orbán “fülkeforradalma” ellen, 2011-ben kivált az akkor még egész erős MSZP-ből, és megalapította a Demokratikus Koalíciót olyan frenetikus húzónevekkel mint Vágó Pista bácsi. 2014-ben még maradt választási szövetségben az MSZP-vel, és olyan hatalmas támogatottsággal bíró pártokkal mint a Liberálisok (Fodor is sokáig nagy túlélője volt a politikának, de erről máskor talán), az Együtt, és a Párbeszéd. A választási reform miatt, valamint annak okán hogy ez az összeborulás nem koordinált a konstans 5% körül mozgó LMP-vel, és a Vona-féle Jobbikkal, Orbán megint megkapta a ⅔-ot.

 

Utána már közvetlenül nem indult az MSZP-vel közösen, de kiválásával rengeteg szavazót elvitt és sikeresen csinált egy 20%-körüli potenciális váltópártból egy haldokló szocialista valamit. Persze az hogy az MSZP kicsinálta egyetlen épkézláb politikusát, aki valamennyire ismert is volt és rendelkezett egy pici kiállással (Botka), na az sem segített. Kérdezzünk meg pár embert az utcán hogy ki vezeti a MSZP-t? Nem sokan fogják tudni. Kérdezzük meg ki vezeti a DK-t? Itt több egyértelmű választ kapunk.

 

Most pedig Frank előre tolta Claire Underwoodot, akarom mondani Ferenc előre tolta Dobrev Klárát, mert ugye a nepotizmus errefelé már nemzeti sport. Azzal hogy talán már nem csak vele lehet asszociálni a pártot, beleállt az Európai Egyesült Államok témájába, valamint azzal hogy Facebookos chatbotokkal és egyéb modern eszközökkel belekígyózott a 2006-ra nem is emlékező fiatalok elméjébe, sikeresen elért valamit. Azt, hogy az MSZP jövőjére gyorsabban csapódjon az ajtó mint Kunhalmi Ági lábára, valamint hogy a Fidesz propagandagépezete lazán vegyíthesse a Soros-Migránsozást a Gyurcsányozással, és a Momentumra könnyebben lehessen ráerőltetni az “új SZDSZ” jelzőt ha minimálisan is koordinálnak a DK-val.

 

Egyszerű a képlet. Mint ahogy írtam, az MSZP kicsinálta saját húzóemberét, az LMP-ben nincs már se Schiffer, se Szél, és Hadházy-t is szó szerint kiütötték a pártból. A Jobbikban pedig az újabban rapperkedő Vona helyére a skinhead Roy Sneider-t ültették. Arról hogy Dúróék kiváltak, már ne is beszéljünk. A Momentumban is voltak belharcok, talán ezért sem tudták annyira meglovagolni a Nolimpia kampányt, amennyire szerették volna. Viszont Gyurcsány stabilan maradt, diktálja az irányt, a maga módján kompetens, nincs káosz a DK-ban, és ezt egy erősen korlátolt rétegnyi szavazó ezt értékeli is, miközben Orbánék a markukba röhögnek. Ismét.

 

Leovolpe: Őszintén érdekes egy jelenség Gyurcsány Ferenc személye a magyar politikában. Az elmúlt évek alatt sokakban megkérdőjeleződött a hitelessége. Az őszödi beszédet követően elég egyértelműnek tűnt, hogy végleg eltűnik a magyar politikai életből, ilyen politikai öngyilkosságot követően mondjuk jogos feltételezés is volt. De sajnos Gyurcsány nem vész el, csak átalakul. Miután megalapította a DK-t, szinte mindenkinek evidens volt, hogy egy bizonyos határt nem tud majd a párja átlépni és nem veheti át a vezető ellenzéki szerepet ismét. Hát hatalmasat tévedtünk, az egészre az EU-s választások csúnyán rácáfoltak. (Ami egyrészt hatalmas égés az ellenzéktől és hatalmas teljesítmény Gyurcsány Ferenctől)

A mostani választások igazolták a mondást, hogy nem közvélemény kutatásokat kell nyerni, hanem választást. Minden elemző félremérte az ellenzéki pártokat. A Nézőpont becsülte a legpontosabban, de az ő méréseik is jócskán alábecsülték a DK-t és a Momentumot. Jól látható, hogy amelyik párt odatette magát a kampányban annak jöttek is az eredmények. De a hatalmas öröm a két fél részéről csak annak tudható be, hogy sikerült az ellenzéki szavazótábort újra osztaniuk.

 

Amennyiben csak a DK-t nézzük, mindenki arról beszél, hogy ismét Gyurcsány Ferenc lett az ellenzék vezető figurája, ami valamelyest igaz, de én inkább mással magyaráznám a mostani eredményeket és más következtetéseket vonnék le.

 

Úgy vélem nem elhanyagolható tényező a politikusok ismertsége és népszerűsége, mikor az eredményeket nézzük. Gyurcsány Ferencnél, mondjuk nem annyira a népszerűségről, mintsem az elutasítottságról kell beszélnünk. Évek óta toronymagasan a legelutasítottabb politikusunk egyértelműen a jó öreg Fletónk. Az emberek nem felejtenek, egyszerűen ennyi év után se lehet elhanyagolni azokat az apró kis botlásokat, mint az ország eladósítása, az állampolgárok szemkilövetése és még lehetne sorolni. Szegény Ferencünkön valahogy az „isiásza” sem segít, ami olyan kiemelkedő megnyilvánulásokat produkál, mint a „kígyózás” és a magas szintű matematikai műveletek fejben történő hihetetlen pontosságú elvégzése. (amúgy a nemzetközi porondon nem ő az egyetlen olyan vezető politikus, akinek komoly gondjai akadtak a számokkal, elég csak a dél-afrikai Jacob Zumaról készült pár videót megnézni.)

 

De akkor mi a titok? Teszi fel a költő a kérdést. Na hát ez az, senki se tudja, senki se érti és tátott szájjal állunk előtte, ő meg az utóbbit szépen kihasználja és beleteszi a 16%-ot. Ennyi év távlatából, amúgy elképesztő egy eset Gyurcsány Ferenc, mivel egy ilyen elbaszott karakterfejlődést, mint az övé, rég látott a világ. Először a fiatal, a politikán kívüli világban is sikeres, jó megjelenésű fiatal, majd nagy váltás után jön a nagy igazmondó, a bátor ember, aki beismeri, hogy mekkora kretén és ezért persze szeressük és éltessük, de sajnos az önkritikai csavar nem jön be. Ezt követően mások feladnák, de Ferenc nem. Ő valahogy szereti, ha az emberek utálják és jól esik neki újra és újra bebizonyítani, hogy mennyire inkompetens. Ezen ponton persze továbbra is megmaradt benne az a hit, hogy tényleges ellenfele lehet Orbán Viktornak és méltó riválisa maradt neki, amire sorozatosan sikerül neki rácáfolni, de kitartásból 5-ös. De ez biztos nem a politikai életben maradásának a titka.

 

Így máshol érdemes keresgélni. És ezen a ponton egy újabb területet emelnék ki, az európai politizálást. Hiszen ez a mozgatórugója az egész témának. Az EU-s választások. Viszont ez se hozza el az „átütő sikert”. Annyi egész biztosan elmondható, hogy véleménye legalább van a témában, nem úgy, mint a többieknek, akiknek a mostani kampánya egyenlő a 0-val. Büszkén kiállt az Egyesült Államok koncepcióval, még ha egy ordas nagy baromság is, úgy, hogy még a saját pártcsaládja se támogatja ezt a víziót és az egész kampány alatt égbekiáltó hazugságokat prezentált a választóinak. (Mondjuk a Momentumnak is sikerült telehazudni a kampányát és sikeresen megmutatni a szakértelem teljes hiányát.) Így összeségében az európai programja se magyarázza az eredményét.

 

És végsősoron nem tudom, hogy elkeseredésében vagy megvilágosodásában, de rájött az egyetlen járható útra. Próbált mindent, saját magát újra feltalálni (Fletó chatbot XD), a pártját a DK-t felfuttatni európai szinten, és akkor jött el a várva várt felismerés, hogy mivel van a gond: hát saját magával, Gyurcsány Ferenccel. Tett egy lépést hátra, és hozzá legközelebb álló és hozzá szorosan köthető embert előre tolta: Dobrev Klárát (Gyurcsánynét).

És a Gyurcsányné-dolog valahogy bejött. A felmérések szerint a legismertebb és a legnépszerűbb EP-listavezető valahogy Dobrev Klára lett. És ezzel sikerült felhozni magukat a legerősebb ellenzéki párt szerepébe.

 

DE! Ennek ellenére a Fidesz tovább erősödött, az ellenzékiek meg tovább hülyültek. A vágyvezérelt újságírók és politikusok, a továbbra is szégyenletes teljesítményüket győzelemként igyekeztek bemutatni és teljes mértékben próbálták tagadni a vereséget. A teljes ellenzék eljutott oda, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja úgy lett újra az ellenzék vezető alakja, hogy a pártelnök visszahúzódott, mert egyszerűen a saját választói is épphogy csak elviselik.

 

Szóval az egészet megvizsgálva én nem látom őszintén, hogy tényleg megerősödött volna az említett úriember és pártja. Az egész csak azzal magyarázható, hogy hatalmasat csalódtak az ellenzéki szavazók az eddigi pártokban, az Orbán Viktor iránt érzett utálatukat ki akarták élni valahol, amit a DK és a Momentum volt csak képes meglovagolni és egy intenzív kampányt összerakni, hogy ezeket az egyre gyengülő érzületeket mozgósítsak és szavazatokká alakítsák. Amennyiben megnézzük az ellenzéki szavazók tortája szűkülőben van és ezzel egyidőben az ellenzéki pártok száma is csökkeni látszik, így nem kell olyan nagy matek géniusznak lenni, mint Gyurcsány Ferenc, hogy lássuk, hogy mivel magyarázható a DK megerősödése.

 

A televíziós vitakultúra, és annak hiánya

Milyen hatással vannak a választásokra a nyilvános viták, hol tart a vitakultúra hazánkban és
külföldön?
Rövid kényszerpihenőből visszatérve ezen a héten ezt a témát vesézzük ki három
szemszögből.

Leovolpe:

A választások során mindig előkerül a politikusi vita témája Magyarországon. Nem
csoda hiszen a legutolsó vitát még 2006-ban tartották. De vajon, hogy alakult ki a vitakultúra
és milyen folyamatok vezettek el idáig? Ehhez a kérdéshez igyekszek egy kis támpontot
adni. (A “nagy elméleti fejtegetés” luxusát csak azért engedhetem meg magamnak, mert
tudom, hogy a másik két szerzőtársam sokkal inkább tényleges példákon keresztül igyekszik
majd megfogni a témát és engem fognak szapulni a Gyurcsány-Orbán vitával vagy
“fideszbérenceznek”). Ezen kívül amúgy rengeteg érdekes kérdés felmerül, például, hogy
ténylegesen befolyásolhatják az eredményeket a viták vagy sem, megmondhatjuk, hogy
mely pártok vezetőit engedjük vitázni stb. Persze hozni fogok a képmutató liberális
valóságból példákat, amelyek azt mutatják, hogy a magukat ultrademokratikusnak tartók
sem feltétlen tudnak a saját ideológiájukkal összeegyeztethető döntéseket hozni, de előbb
nézzük meg a vitakultúra kialakulását és a témához kapcsolódó érdekességeket.


Mindjárt egy hatalmas közhelyet fogok eldurrogtatni Arisztotelésszel, de egyszerűen
megkerülhetetlen, hogy ne menjek vissza az ókorig. A mai értelembe vett vitakultúrának
ugyanis a legfontosabb alapja az ókor óta szamon tartott szónoklattan (retorika). A
szónoklás elsajátítása nélkül ugyanis elképzelhetetlen volt, hogy bármely politikus is
sikereket érhessen el a közösségben. A párbeszéd és a meggyőzés művészete nagyban
hozzájárult nem csak a nagy beszédek, de a vita, mint műfaj kialakulásához. A nemzetközi
irodalom rengeteg kiemelkedő alakot tart számon: Lincoln, Churchill, Martin Luther King és
még lehetne sorolni, akiknek a megszólalásait a mai napig meghatározó politikai
eseményként kezeljük és hatalmas változást hoztak. Az értelmes vita és a szónoklás így
szerves eleme lett a politizálásnak. A magyar történelem is tele van remek szónokokkal, és a
magyar politikatudományban is kiemelt szerepe van például a Kossuth-Széchenyi vitának,
amit a mai napig szoktunk elemezni.


Ezt követően szerintem, ami nemzetközi példákból adódóan is hatalmas fordulópontnak
számít az nem más, mint a Nixon-Kennedy vita 1960-ból. Ezt a vitát most én nem igazán
boncolgatnám, B.G. Hunt tuti részletezi, Ő a nagy USA szakértőnk, az itteni érdekesség
egyértelműen a média szerepe és a viták közvetítése, ami innentől kezdve teljesen átalakul
és nem is tudnánk egy amerikai választás elképzelni elnöki vita nélkül. És hogy egy kicsit
hazai vizekre is evezzek a modern magyar politikának két nagy vitája is volt: az egyik a
Horn-Orbán, a másik a Gyurcsány-Orbán vita, amit szintén ezerféleképpen lehet elemezni,
levonni a következtetéseket.


Láthatjuk, hogy egészen az ókortól napjainkig több meghatározó szereplő és vita zajlott
azonban a hanyatlás szempontjából a legfontosabb változást az Internet hozta el.
Előtte a választókhoz szinte kizárólagosan, a beszéd útján jutott el a politikus, ami erősen
egyoldalú kommunikációt alakított ki a választók felé és ezen a nyomtatás megjelenése se
változtatott lényegesen. De az internet megjelenésével a választók könnyebben részesei
lehetnek a vitáknak, ők maguk is szereplők lesznek, ahol azonban nem feltétlen tartják be az
eddig kialakult szabályokat. Az online tér bejövetelével elenyészőben van a retorikai
képességek fontossága és ezáltal a vitakultúra is elfelejtődni látszik.


Innen egy kicsit nagy kanyart veszek és aktualizálom a témát, mert nem csak ezzel
magyarázható, hogy itthon nem tartunk vitákat. Ha csak az USA-t nézzük, akkor ott
egyértelműen elkülöníthetünk két domináns pártot, akiknek a vezetői között tényleges harc
folyik a hatalomért. A két fél vitájának így van legitimitása. A vita leginkább két fél között
lehet sikeres, nálunk értelmetlen vitáról gondolkodni, mert lényegileg, ha megnézzük van
egy erős Fidesz, aki kormányképes többségre esélyes és van több, most már, mikro pártnak
nevezhető ellenzék párt, akik jobb esetben is két vagy három pártos koalícióval
kormányozhatnának. Választói oldalról nézve kérdem én, miért nézzem olyan kis pártok
vezetőinek a vízióit, akik amúgy se fogják tudni megvalósítani és csak alkudozások révén
képesek, akár a saját politikájuk fő elemeit is feladva kormányozni. Jelenleg ez a helyzet.
Amikor Horn-Orbán vagy a Gyurcsány-Orbán vita volt, akkor nagyjából érezhető volt, hogy a
két párton kívül nagyon a többieknek nincs esélye, így értelmezhető volt a vita. Az USA-ban
is elég evidens, hogy a Demokraták és a Republikánusok között megy az igazi vita és
például a Libertariánusok elnökjelöltje nem igazán kap akkor felhajtást egy vita során.


Zárásképp, ha valakiben felmerül, hogy attól függetlenül lehetne tartani több párt vezetőjéből
álló vitát is. Nos hát, ha csak a nemzetközi gyakorlatoknál maradok, akkor nemrég volt egy
érdekes helyzet Spanyolországban. A konzervatív VOX párt az előrehozott választásokat
megelőzően úgy gondolta mivel elég számottevő pártnak érzi magát, a közvélemény
kutatások is ezt mutatták (először 1-5%-os párt volt, de az andalúz tartományi választások
után már 10%-ra mérték őket), jelentkezik az RTVE miniszterelnöki vitájára. Friss pártként
értelemszerűen még nem volt mandátuma a parlamentben. A baloldali kormány által
vezetett országos TV mégsem engedte őket a miniszterelnöki vitába, mivel országosan nem
tartotta számottevő pártnak. Most a választásokat követően, ahol bőven elérték a 10%-ot,
így közel 2,7 millióan szavaztak rá, ugyanúgy bepróbálkoztak csak most a közelgő EP
választási vitába és nem túl meglepő módon továbbra se tartja a baloldali kormánymédia
méltónak a pártot, hogy részt vegyen a vitában.
Ennek tükrében és a létező kutatások tükrében, amelyek szerint, amúgy se befolyásolja
számottevően az eredményeket a jelölti vita jogosan felmerülhet, hogy kell- nekünk
egyáltalán ragaszkodnunk az eddigi jelölti viták megrendezéséhez és miért nem térünk át a
technológia adta lehetőségek keretei között egy újfajta vitakultúrának.

B.G. Hunt:

Tudom hogy Dunning-Kruger kolléga ki fogja vesézni a 2006-os
Gyurcsány-Orbán vitát, amiről gyakran nosztalgiával beszél már két sör után, emlegetve
hogy a “Feri” úgy beverte “Vikit” és plusz négy éves ambícióit mint ahogy ma a pálinkát
szokta, arra várva hogy az asszony végre lelépjen Brüsszelbe egy öt éves vakációra. Tudom
hogy Leovolpe kolléga védeni fogja Orbánt, és azt állítani hogy egy 10%-al rendelkező
pártnak nincs legitimitása kihívni a regnáló miniszterelnököt. Ezért szokásomhoz hűen
szeretném inkább az Államokba kalauzolni a kedves olvasókat, ahol a televíziós vitáknak
lassan 60 éves tradíciója van.


Akadémiai körökben a viták hatása az elnöki versenyre a mai napig egy vitatott kérdés. Az
Észak Karolinai Egyetem politológusa, James Stimson szerint nincsenek nagy hatással a
végkimenetelre. “A bizonyíték az lenne, hogy ha egy vita befolyásolja a választást, akkor azt
látnunk kéne a közvéleménykutatásokban. De ez egyszerűen nem történik meg,” véli
Stimson. George W. Bush tanácsadója és agytrösztje, Karl Rove sincs meggyőződve arról
hogy a viták sokat számítanának. “Annak ellenére hogy ennyi jelentőséget tulajdonítanak az
elnöki vitáknak, általában csak a létező trendeket erősítik meg.” Igazuk van? Nézzük meg a
számokat az alábbi összesítésben!

60823593_2286685668243824_8217270613417394176_n.jpg
Balról a harmadik oszlop a vita előtt állapotot tükrözi százalékos arányban, a negyedik a vita
utánit, jobb oldalt pedig a változást láthatjuk számszerűsítve. (D=Demokrata jelölt,
R=Republikánus jelölt)

Az év 1960, a ringben pedig Jack Kennedy mérkőzik meg Dick Nixonnal. Az első vitára
Nixon egy betegségből felépülve, sápadtan érkezik, ráadásul míg Kennedyn profi sminkesek
dolgoznak, az ő arcára egy olcsó alapozót vernek rá, hogy elfedjék a borostáját amit
elfelejtett leszedni. Bár Kennedy a vita előtt is vezetett, még 2.1%-al tudta növelni előnyét
Nixonnal szemben. 1980-ban Jimmy Carter mérkőzött meg Ronald Reagannel. A
gyámoltalannak tűnő Carter, akinek olyan problémái voltak mint az túszdráma Iránban, vagy
a hajóját támadó gyilkos nyúl (tényleg nem viccelek) simán alulmaradt Reagennel szemben,
aki bevetett pár viccet és természetesen színészi tehetségét, amit olyan szerepekkel csiszolt
ahol olyan erővel vágott pofán nőket hogy az arcuk másik fele is belefájdult. Mindenesetre
Reagan 3.5%-ot javított a vitával. 2000-ben a gyengébbik elméjű ifjabb Bush a vita előtt
2.6%-al volt lemaradva Bill Clinton alelnöke, Al Gore mögött. A vitában Bush közvetlenebb,
hétköznapibb stílusban beszélt mint Gore, elvileg ezzel nyerte meg a közönséget. A vita
után már 0.4%-al vezetett.


Persze vannak ellenpéldák is. 1976-ban mikor Gerald Ford Jimmy Carterrel vitázott, lazán
bemondta hogy a Keleti Blokk már pedig nincs elnyomva a szovjetek által. Ezután a
moderátor is alig bírta visszatartani a röhögését, de a vita utáni adatok azt mutatták hogy
Carter előnye 20%-ról 6%-ra olvadt. De miért? Azért mert Carter ekkortájt adott interjút a
Playboynak, ami a 70-es években még igencsak botrányosnak számított, pláne amiatt mert
Carter bevallotta hogy képzeletben már fantáziált a felesége megcsalásáról. Larry Sabato,
aki Nate Silver mellett manapság a választások legfőbb szakértőjének számít a
tengerentúlon azonban érdekes elmélettel állt elő. Szerinte Ford bakija elterelte a figyelmet a
Playboy botrányról, és “...vitatható, de megállította a nagy őszi visszatérést, Fordot egy
szoros Carter elleni vereségre kárhoztatva.”


1988-ban George H.W. Bush a Demokrate Michael Dukakissal vitázott, akit igencsak
megszívattak a moderátorok mikor megkérdezték hogy ha a feleségét valaki
megerőszakolná és megölné, akkor halálra ítélné-e. Dukakis a halálbüntetést ellenezte,
ezért egy jéghideg, érzelemmentes válasszal mondta hogy nem tenne ilyet. Bush előnye
azonban csökkent. Talán az Irán-Kontra botrány miatt, amiben Reagennel és Oliver North
ezredessel együttt jócskán benne volt?


Mindenesetre a mellékelt ábra, ami összesíti a viták előtti és utáni kutatásokat azt sugallja
hogy a viták körülbelül 4%-os változást hoztak. Azonban ez nem veszi figyelembe a
harmadik párti indulók szerepét (John Anderson 1980-ban, Ross Perot 1992-ben), valamint
az olyan faktorokat mint Carter Playboy botránya.


A 2016-os választási viták, amiket hajnalban több Red Bull-vodka kombóval izgultam végig
mint Heinz-Christian Strache egy átlag ibizai estét, megintcsak kivételes esetet képeznek.
Az első vitát a felmérések szerint Clinton nyerte, és a pollok is azt mutatták hogy Trump
elindult a lejtőn (a vita előtt nagyjából egálban voltak), de Trump hírhedt nőket tapperolós
botránya is pont a vita után tört ki, így erősen befolyásolta az eredményt. A második vita
után Trump bőven le volt maradva, és a harmadik vita után pedig következett Hillary Clinton
e-mail botránya, mikor Jim Comey FBI igazgató bejelentette hogy újra vizsgálják az ügyet.
Emellé pedig vegyük figyelembe azt hogy az L.A. Times kivételével minden
közvéleménykutató csúfos Trump vereséget várt a választástól, ami persze nem jött. (Itt
érdemes megjegyezni hogy az USA választási rendszere okán Trump bár kevesebb
szavazatot szedett össze mint Clinton, az elektori rendszer miatt mégis kényelmesen
győzött.)


Összefoglalva, bár a viták általában nem hoznak két számjegyű változást a pártok és
jelöltjeik népszerűségében, nagyobb botrányok híján szorosabb választások esetén (1960,
1980, 2000) segíthetnek a jobban teljesítő vitázónak. 

Dunning-Kruger:

Lassan nagykorúvá válik Magyarország utolsó miniszterelnök-jelölti vitája, az idei a 13. év
anélkül, hogy egymásnak feszülnének nemzetünk legnagyobbjai, az országot vezetni kívánó
bátor államférfiak. Az alábbiakban 3+1 lehetséges magyarázatot vázolok, amiért ennyi ideje
nélkülöznünk kell a szónoki képességek magasiskoláját, a retorikai mesterfogások gyakorlati
szemléltetését: Orbán Viktor vitáit.


1. A vita igazából nem is dönt semmiről

Ahogy B.G. Hunt fentebb leírta, egyáltalán nincs közmegegyezés arról, hogy valóban
befolyásolja-e a választókat kétszer másfél óra televíziós vita. Ez nem olyan cáfolhatatlan,
tudományos tény, mint a klímaváltozás, vagy hogy a védőoltások hasznosak. Ha pedig nem
is biztos, hogy valódi hatása van egy vitának, mégis miért kellene mindenképpen bevállalnia
a miniszterelnöknek? Egy ekkora vitára való felkészülés akár hetekig tarthat. Ezt az időt
jobban megéri mással eltölteni, az embereket és erőforrásokat oda csoportosítani, ami
sokkal több hasznot hozhat: lakossági fórum, plakátkampány és telefonon értesíteni az
szavazókat, hogy Vona Gábor megsértette a nyugdíjasokat.


2. 4 év alatt volt elég vita a parlamentben, nincs már mit mondani

Általában ez a klasszikus válasz, mikor valaki megkérdezi a Fideszt, miért kerüli a
miniszterelnök a vitát. 4 év alatt a számtalan lehetősége van az ellenzéknek, tessék ott
vitázni ahol annak a helye van: a parlamentben. Szinte hetente vannak ügyek, amik remek
alkalmat biztosítanak arra hogy a demokrácia legszebb hagyományait megőrizve, a hatalom
birtokosa és a kihívók ütköztessék érveiket, filozófiájukat, ideológiájukat és a jövőről vallott
elképzeléseiket. Minden parlamenti ülés kiváló alkalom hogy higgadtan, érvekkel
alátámasztva próbálják meggyőzni egymást a honatyák arról, mitől lesz gyümölcsöző a
magyarok jövője. Vagy ki is hagyhatják ezt, és kívánhatnak egymásnak boldog karácsonyt.


3. Poszttraumás stressz szindróma Gyurcsány miatt

gyurcsany_orban_2-1024x576.jpg

Nincs 444-es cikk amiben feltűnik a „vita” szó, és a kommentek között nem kerül elő a
2006-os legendás összecsapás a két leggyűlöltebb magyar politikus között. A 2006-os vitát
Gyurcsány Ferenc megnyerte. Eltérnek a vélemények arról, hogy mennyire. Van, aki szerint
csak egy hajszállal, mert Orbán egy fokkal rosszabbul reagált az ott elhangzottakra, mint
ellenfele. És vannak, akik szerint Gyurcsány felmosórongynak használta Orbánt. Orbánban
pedig annyira mély nyomott hagyott ez a kínos este, hogy azóta is kerüli a közvetlen vitát.
Ahogy a háborús övezetekből hazatérő katonák is a felettük repkedő helikopterre
asszociálnak a forgó ventilátorról, úgy Orbánnak is az a megalázó élmény jut eszébe mikor
meghallja a rettegett szót: „lárifári”.


+1. Ha lenne vita, felmerülhetne hogy a Fidesz tévedhet

Talán a legfontosabb lehetséges magyarázat. Sokféleképpen próbálták már magyarázni,
miért ilyen kegyetlenül hatásos a Fidesz kommunikációja. Szerintem a kulcs a konstans és
következetes magabiztosság. Magabiztosnak, kormányzóképesnek kell mutatniuk magukat.
Ezért nem ismerik el, ha hibáznak. Ezért nem kérnek bocsánatot. Kitartóan és folyamatosan
azt kell kommunikálniuk, hogy tévedhetetlenek. Hogy ők tartják kézben a dolgokat, hogy
bárki más kerül hatalomra, azonnal káosz lesz. Ennek egyik összetevője a mítosz
fenntartása, hogy az abszolút igazság amit Orbán Viktor épp kinyilatkoztat. Nem felvet, vagy
megjegyez hanem kinyilatkoztat. 


Magyarországon 2019-ben nehéz elképzelni, miért lenne miniszterelnöki vita. És a tény,
hogy Orbán Viktor 3 kétharmadot kapott 13 évnyi vitakerülés alatt azt jelzi, hogy igazán
igény sincs rá a választók részéről.


Megújulunk! Ezentúl új formátumokkal, egyéni elemzésekkel is fogunk jelentkezni itt a
blogon, ahol három különböző szemszögből vizsgáljuk a politika világát. Köszönjük azoknak
a türelmet akik az egy hónapnyi szünet után is visszatértek minket olvasni

Gerrymandering: a választókerület-manipuláció művészete

gerry.jpg

 

Vajon a gerrymandering egy antidemokratikus politikai eszköz, vagy csak bizonyos választási rendszerek velejárója?

 

Ezen a héten ezt a kérdést vizsgáljuk meg hárman, különböző szemszögekből, időnként egymásnak is odaszúrva, hisz erről szól a Friendly Fire.

 

Dunning-Kruger

Érdekes téma, amihez szakmailag pontosan annyit tudnék hozzátenni, mint a hivatalos Wikipédia oldal. Ezért eldobom a szakértői elemzés látszatát is, és azt teszem amit az ELTE-s gólya másfél sör után: elkezdek filozofálgatni.

 

El lehet-e dönteni, hogy a gerrymandering jó-e vagy rossz?  

 

Mielőtt leesel a székedről az izgalomtól, gyorsan elárulom hogy Leovolpevel teljesen egyetértek, nem lehet és nem is szabad kijelenteni, hogy a választókerületek változtatása “antidemokratikus” vagy “csalás”. Képzelj el magad elé egy bulinegyedet. A kerület lakóinak 55%-a örül a rengeteg turistának, a rengeteg szórakozóhelynek. Az ő lakásuk elég messze van a hangzavartól, a plusz adóbevételekből pedig remek játszóterek és parkok épülnek, amelyek festői szépségét nappal ők élvezik, hajnalban pedig a heroinisták . A maradék 45% sajnos nem ilyen szerencsés, az ő lakásuk túl közel esik a hangzavarhoz, és habár élvezik a plusz adóbevételt, azért szívesen elcserélnék a zenélő szökőkutat egy jó alvásra. Szavazás esetén a szavazatok 55%-ával nyerne az az opció, hogy korlátozás nélkül üzemeljenek a helyek, hozzák csak a bevételt a kerületnek, a 45% pedig kussoljon és örüljön hogy megnőtt a lakása értéke. Ebben az esetben ugye már nem is hangzik olyan antidemokratikusnak, ha valahogy nagyobb beleszólást kaphatna a 45% a saját életébe?

 

Ez csak egy példa, további előnyöket találhatsz Leovolpe részénél, kedves olvasó. Te jó ég, hát most látom, hogy ott bizony csak előnyök vannak. Persze ez érthető, Leovolpe 2014-ben és a 2018-ban is a gerrymandering nevű játék jobbik oldalára került. De akkor most jöjjön egy kis Friendly Fire (ne zavarodj össze kedves olvasó, ez a blog neve amit épp olvasol), és nézzük miért lehet egy semleges politikai manővernek igazságtalanság a vége.

 

Hallottad már a Palpatine nevet? Palpatine a Star Wars univerzum szereplője, mániákus szadista, hataloméhes szociopata, lelketlen gonosztevő, gyűlölettel teli sötét Sith nagyúr. Ja, meg mellesleg a galaxis törvényes uralkodója. Igen, törvényes. Mert rengeteg jelzőt kiérdemelt ez a karakter, a gyilkostól az elmebetegig, de egy valaminek nem lehet nevezni: Palpatine nem volt illegitim.  

A Szenátus, így közvetve az egész galaxis felhatalmazásával lett ő a Birodalom Uralkodója.  

Na most, önmagában egy politikai tisztség, az uralkodói cím nem lehet “rossz” vagy “gonosz”. Uralkodónak lenni nem gonoszság. Az ujjadból előcsapó villámokkal halálra kínozni valakit az. Rávenni a Szenátust, hogy nagyobb hatalmat adjon neked, nem antidemokratikus. Felrobbantani egy egész bolygót az.

 

Átrajzolni néhány választókörzetet nem csalás. Úgy rajzolni át választókerületeket, hogy tegyük fel az összes leadott szavazat felével megszerezd a mandátumok ⅔-át, az csalás.  

A politikai eszközöknek az ad “jó” vagy “rossz” jelzőt, ahogyan azokat használjuk.

És igen, aki a gerrymandering nyertese, az nem a semmiből kap hatalmat, hiszen vannak akik rá szavaznak, nem nulla szavazatból lesz valami sötét mágiával mandátum. De ügyeskedéssel(!) egy bizonyos preferenciájú csoport döntéseit rákényszeríteni mindenki másra is, abszolút igazságtalan. Főleg, hogy aránytalanul érvényesül az egyik álláspont, nincs annyival több szavazó az A opció mellett mint amennyivel erősebben érvényesül az A opció.

Tudod még követni, kedves olvasó? Talán egy ital segítene értelmezni az agymenésem. Ne aggódj, mindjárt végzünk. Szóval összefoglalva, nem lehet önmagában azt mondani, hogy a gerrymandering rossz. De azt se lehet mondani hogy kifejezetten jó lenne, csak azért mert törvényes.  A Galaktikus Birodalom vezetője is törvényes uralkodó volt. De a galaxis nagy része ettől még gondolhatta azt, hogy Palpatine 1 Geci.



Leovolpe

A gerrymandering kérdése az utóbbi idők választásai során folyamatosan felmerülő téma. A választókerületek meghúzása nem egy mai találmány, amit a „gonosz politikai elit” hozott létre. (Alapvetően szeretem az ilyen témákat, mert ilyenkor előtör belőlem a politológus és megpróbálhatom kiszélesíteni az olvasó tájékozottságát egy témában, hogy ha már érvel valamilyen témában, akkor legyenek mögötte valós tények és átgondolt érvek is. )

 

Elég klisé, de zárójelesen behozom Elbridge Gerry massachusettsi kormányzó sztoriját, aki történetesen baloldali demokrata volt. Lényeg a lényeg a választások megnyerésére úgy, húzták a választókerületet, hogy az biztosítsa a győzelmet számukra és így az egyik megrajzolt kerület egy szalamandrára hasonlított. És végül a kormányzó nevének és a szalamandrának a kombójából született meg ez a kifejezés.

 

Jogos lehet a kérdés valakiben, – aki nem csak fröcsög azon, hogy milyen igazságtalan az élet, hogy a politika elit csak kihasználja és megvezeti a választókat – hogy vajon létezik-e olyan helyzet, ahol indokolt lenne a választókerületek „átrajzolgatása”.

 

Egyszerűen megválaszolva persze, hogy van olyan helyzet. Sok esetben indokolt, hogy például kisebbségi csoportok jobban legyenek képviselve. A területileg egy egységet alkotó közösségeknél, akiknek azonosak a problémáik, szintén fontos, hogy érvényesíteni tudják az igényeiket.

 

Illetve egy hozzám közel álló példát is hoznék Spanyolországból. Érdekes tény, hogy a választási rendszerük elég összetett, mert a tartományoknak (comunidades autónomas) is van saját parlamentje és kormánya, így ott is tartanak választást. Namármost akár mindegyiknek lehetne saját választási törvénye, de például a katalánoknak nincs és az országos választási gyakorlatot követik. Habár volt lehetőségük mégsem változtatták meg, amivel elég érdekes lenne foglalkozni, de annyira összetett, hogy egy egész könyvet meg lehetne tölteni vele. Summa summárum a választói kerületek nagyon aránytalan választást eredményeznek. De miért is? A választói kerületek a diktatúrát követően a történelmi kerültek mintájára lettek meghúzva, ami szinte a középkori területi felosztásokat vette át. Logikusan a társadalmi szerkezete a tartománynak lényegesen megváltozott azóta és ez aránytalanságot eredményez. Ezt az aránytalanságot mutatja az a mérőszám, ami megmutatja, hogy egy képviselőre hány választópolgár jut. Ebben az esetben például a vidéken élők és a városban élők szavazatainak befolyása nem megegyező. Tehát van olyan ember, akinek kevesebb a beleszólása a politika alakításába, így az ő szavazat kevesebbet fog érni. Ez küszöbölhető ki a választókerületek átrajzolásával.

 

Ezekből a példákból szerintem jól látszik, hogy több esetben is hasznos a választókerületek átrajzolása, sőt amúgy a képviseleti demokrácia arányosságát segíti. Szóval azzal érvelni, hogy a választókerületek átrajzolása mennyire antidemokratikus teljesen felesleges és értelmetlen, mert az előbb említett példákból is jól látszik az ellenkezője.

 

Összegezve a mondandómat, vannak olyan esetek, ahol a matematikailag úgy alakítható a választókerület, hogy az valamelyik pártnak kedvezzen, de a gyakorlatot magát teljesen hibás antidemokratikusnak bélyegezni. És amennyiben egy választáson az egyik párt csak a gerrymandering eszközével szerezné is meg a győzelmet, az azt feltételezné, hogy a párt politikája úgy általánosságban nem szimpatikus a választóknak és csak ilyen trükkökkel képes nyerni. És ha már példát akarunk hozni, akkor egyáltalán nem ez volt a helyzet a tavalyi 2018-as magyarországi parlamenti választásokon. A választói pártpreferenciák egyértelműsítik, hogy melyik párt elképzeléseit érzik magukhoz közel a választók és ez nem elhanyagolható tényező. Főleg akkor, amikor esetlegesen az önkormányzati választásokról beszélünk majd. Ebben az esetben sem a gyakorlati elemek lesznek azok, amelyek majd a választási eredményeket döntően befolyásolni tudják, mivel azok csak kis arányban torzíthatják az eredményeket, de valós támogatottság nélkül nem képesek gyökeresen megváltoztatni a kialakult politikai erőviszonyokat.

 

B.G. Hunt

Én azért szeretem Leovolpe barátom mert bármikor ráhúzza bárkire a baloldali jelzőt, mikor előtör belőle a politológus. Mindazonáltal, szeretném megköszönni neki Elbridge Gerry bemutatását, és szó etimológiai feltárását is. Viszont kapásból lebaloldalizni egy XIX. századi képviselőt kicsit erős, hisz ő jó 30 évvel a Kommunista kiáltvány megjelenése előtt volt képviselő. Amúgy pedig a Demokraták az 1960-as évek előtt (Amikor a Goldwater és a Nixon kampány előjött a Déli Stratégiával) jóval konzervatívabbak voltak mint ellenfeleik. Íme egy laza választási plakát az 1800-as évekből. Akit pedig az két nagy amerikai párt helycseréje érdekel a politikai spektrumon, és a Déli Stratégia, annak ajánlom a Republikánus politikai agytröszt, Lee Atwater 1981-es interjúját.

 

De vissza a témához. Gerrymandering. Alapvetően a választókerületek átrajzolása csak akkor lehet probléma ha a választási rendszer megengedi azt. Egy arányos reprezentáció alapján történő választásban, ahol listára szavaznak (pl. Belgium, Olaszország), ez nem is jöhet elő. Persze az más kérdés, hogy az Olasz kormányok stabilitását elnézve ennek vannak hátulütői is, hiszen az ilyen rendszerek megnehezítik az igazán nagy pártok kialakulását. Ha már egyéni képviselőkre is lehet szavazni, akkor viszont megéri átrajzolgatni a térképet.

 

Amerikában általában az államokon belüli kormányzati testületek húzogatják meg a körzetek körüli vonalakat. Egy nevezetes eset Texasban volt 2004-ben, mikor a Demokraták felé húzó Austint és környékét kettő helyett három körzetre osztotta fel a Republikánus többségű testület. Hát nem gyönyörű? Halkan megjegyzem, hogy a narancssárga körzet gyakorlatilag egy több száz mérföldes tekergő folyosó Austintól Mexikóig, gyéren lakott, de Republikánusokat támogató területekkel, ami eléggé hasonlít Elbridge Gerry mutáns szalamandrájára. Ez demokratikus ügyeskedés, vagy a képvislőtestületi többség illegitim kihasználása? Vérmérsékletének megfelelően döntse el a kedves olvasó. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerint azonban vannak esetek, ahol egyértelműen megállapítható a szabálytalanság. Ilyen a Cooper v. Harris eset, ahol a bírók megállapították, hogy Észak Karolina államban a 2010-es népszámlálás utáni választókerületi változtatások nem voltak jogszerűek. Történt ugyanis, hogy az államban a feketék (a kisebbségek Amerikában többnyire a Demokratákat támogatják) többségét két, elég furcsa alakú körzetbe száműzték, hogy a maradék körzeteket nyugodtan vihessék a Republikánusok.
texas.jpgFotó: Wikimedia Commons


Viszont az itthoni választások esetén nem tudok igazat adni Dunning-Krugernek, bármennyire is szellemes volt a “P1G” hasonlat. Az abszolút nem klasszikus értelemben vett gerrymandering volt. Bár egyes választókerületek ma másképp néznek ki mint a Második Orbán-kormány előtt, a legnagyobb trükk ott a második forduló kiiktatása és a győzteskompenzáció volt. Ezzel a listás szavazatok kevésbé lettek hangsúlyosak, és kiiktatták az “Automatikus Összellenzéki Összefogást” azokban a kerületekben, ahol egy jelölt sem szerezte meg a voksok felét. Ezek mind a legnagyobb pártnak kedveznek, ami nevezetesen Magyarországon a Fidesz. Mivel a jelenlegi választási rendszer leginkább egy kétpárti parlamenthez illene, így amíg nincs egy 30% feletti ellenzéki párt sem, addig maximum a kétharmad megakadályozása lehet a cél az ellenzéki erőknek, mivel egyéni jelöltekkel labdába sem rúghatnak a legtöbb választókerületben (Lásd a 2018-as Narancstérképet). Viszont ez nem gerrymandering, hanem egy szélesebb választási reform.

Fékezhetetlen fake news?

Az álhírek és ferdítések egyre inkább elárasztják a sajtót, de miért és hogyan?

fakenews.jpg

Illusztráció: Pexels

Ezen a héten témánk a “fake news” jelenség, ezt vizsgáljuk meg most hárman, három szemszögből, három különböző pozícióból a politikai spektrumon.

 

B.G. Hunt: Az internet elterjedésével szinte elkerülhetetlenné vált a kamuhírek feltűnése. Amíg a nyomtatott sajtó dominálta a piacot, addig az újságírók egyfajta “gatekeeper” (kapuőr) szerepet is betöltöttek, legalábbis az egyetemen egy Tom Kovach és Bill Rosenstein által írt könyvvel ezt sulykolták a fejünkbe. Kapuőrként akik kiszűrték az alaptalan hülyeségeket, és csak tények alapján írtak cikkeket. Persze ez egy erősen megidealizált nézte a múltnak, hisz Amerikában már Franklin Delano Roosevelt elnöksége alatt is alkalmaztak olyan ferdítéseket, hogy elkerüljék az elnök fizikai bénultságának említését szövegekben és képekben egyaránt.

 

De ne szaladjunk ennyire előre (vagy hátra?). Az internettel a Facebookra, Twitterre (igen, rád gondolunk, Donald) bárki kiposztolhatja saját megalapozatlan véleményét, amit egyértelműen be is kajálnak jópáran. Azért mert hülyék a felhasználók? Nem feltétlenül. Az úgynevezett megerősítési torzítás (confirmation bias) hatalmas szerepet játszik a visszhang buborékok (echo chamber) kialakulásában. A Cambridge Analytica is az egyes Facebook felhasználók személyes nézeteire alapozva dolgozta ki hogy milyen hírekkel lehet a legjobban eljutni a választókhoz. Amennyiben pedig valaki az algoritmusok miatt csak neki tetsző információkat kap, úgy nem valószínű hogy széleskörűen informált lesz, és kvázi beragad egy fent említett buborékba ahol hozzá hasonló nézetű emberekkel beszélget a hírek neki tetsző értelmezéséről.

 

Mindeközben azonban a “profi” sajtó is hemzseg az álhírektől és ferdítésektől. Jobbról és balról is. Az átlagember nem tesz különbséget a véleménycikkek és a “hard news” (kemény hírek) közt. A kemény hír az, amikor egy újság leírja hogy Münsterben egy teherautó, amit Jens R. (egy tősgyökeres német) vezetett belehajtott egy kávézóba. A fake news az, mikor az Origo EGY NAPPAL a 2018-as itthoni választások előtt kispekulálja, hogy “Több német országos hírportál arról ír, hogy a rendőrség feltételezése szerint bevándorló hátterű terrortámadás történt Münsterben. Azaz, egy első- vagy másodgenerációs migráns lehetett a terrorista. Németországban egy friss törvény tiltja, hogy megnevezzék a merénylő származását, ezért - legalábbis egyelőre - nem írnak ennél többet. Azt a rendőrség hivatalosan is közölte, hogy nem baleset volt. Vagyis, dzsihadista módszerrel gyilkolt a terrorista.” Persze a hírportál nem frissítette a cikket, hogy elmondja hogy a tettet egy mentális betegségben szenvedő német hajtotta végre. Persze a hírportálok nincsenek megnevezve. Persze a címben szerepel a “terrortámadás” szó, és egy szép kis dzsihád utalás is belefért a végére. Persze az író nem vállalta a nevét. Ezt hasonlítsuk össze a Reuters riportjával, amit megközelítőleg ugyanakkor publikáltak. Mintha két külön eseményről számolnának be.

 

Ne csak a jobboldalt ekézzük. Nézzük meg például hogy a CNN hányszor tárta fel hogy Trump egy Orosz báb és hogy hányszor írták meg hogy elnöksége legrosszabb hetén van túl. Aztán jött Robert Mueller jelentése, és rávilágított arra hogy a Clinton News Networknek csúfolt médium egyértelműen a saját Demokratákkal szimpatizáló véleményét próbálta ráerőltetni nézőire. De komolyan, a CNN műsorvezetői közül kik próbálnak egyáltalán korrektül viselkedni Trumpékkal? Blitzer? Cooper? Lemon? Amanpour? Acosta? Sajnálatos módon a “Crossfire” műsor kihalásával ez a vonal is nagyrészt eltűnt, egy-egy alkalom kivételével mikor például Corey Lewandowskit meghívják.

trump.jpg

 

Végül van egy harmadik kategória, mikor egyenesen hülyének nézik az embert. Nézzük meg ezt a képet a MediaWorkshöz tartozó Somogyi Hírlapból (köszönet az r/Hungary subredditnek hogy felhívták erre az incidensre a figyelmet). A magyar szöveg azt mondja hogy “Lefejezésekben is részt vehetett a szír férfi.” Ez önmagában nem álhír, a nemrég Budapesten elfogott ISIS tag valóban részt vehetett ilyen kivégzésekben. Viszont a Fox News-tól átemelt kép pont azt állítja hogy az ISIS hazudik, és hogy a lefejezésről szóló videó egy hamisítvány lehet. Akkor most aki kiválasztotta a képet, az arra játszik hogy az olvasók nem tudnak angolul, vagy őmaga nem tud angolul (a Google fordító azért ezt le tudta volna fordítani), vagy teljesen leszarja azt hogy egy normális illusztrációt találjon a cikkhez. Esetleg mindhárom egyszerre.



Leovolpe

 

Amikor álhírekről beszélünk, a jelenség időbeliségét, vagyis a születését nagyon közelinek gondolja. Pedig sokkal régebb óta használjuk, mint az elsőre gondolnánk. Az egészet ezért én az emberi természet gyökerétől kezdeném, attól a különleges képességünktől, ami elkülönít minket más élőlényektől: a történetmeséléstől. Az ember a kezdetek óta történeteket mesél, így tudja a társadalmának tagjait összehangolni. Ezt a kiinduló tézist írja le Yuval Noah Harari a Sapiens c. művében. És ezzel a kiindulóponttal egyet is értek. Az ember a társadalmának szervezésére és a társainak az irányítására használja a történetmesélést, ami azt is magával hozza, hogy a dezinformáció hasznos fegyvere lehet a más csoportokkal való harca során. Ez rengetegszer a harctéren mutatkozott meg, amikor a másik sereget próbálták meg félrevezető információkkal ellátni. Ez a továbbiakban sem változott és mai napig hasznos eleme a politikának.

 

A másik meghatározó tényező, amit érdemes megnézni az a hírfogyasztás és a csatorna, ahonnan a hírt szerezzük. Ez lényegesen átalakult, az elmúlt időben. Nagyrészt persze a technológiai fejlődésnek köszönhetően, azon belül is az internet elterjedésének. Előtte a hírek terjesztőjének nagyobb felelőssége volt, mivel a hitelességének a megítélése sokban múlt az által terjesztett hír minőségétől és sokkal kisebb közösséget tudott közvetlen elérni. Ezt változtatta meg egy kicsit a nyomtatás megjelenése, ami bővítette az elérést, de a szerző kiléte még mindig egy jól leszűkíthető kört volt. Tehát az emberekben kialakult, hogy amit olvasnak azok biztos források és annak lehet hinni. (ezt most a terjedelemre való tekintettel nem fejtegetném tovább) A tényleges változás az emlegetett internet megjelenésével következett be, ami elhozta a szerzők anonimitásának az aranykorát. Így annak ellenére, hogy az emberek még mindig vakon bíztak abban a beidegződésükben, hogy a nyomtatott hírek megbízható forrásnak tekinthetők, a technológia által biztosított lehetőségek és az első részben felvázolt emberi természetből levezethető stratégiai „történetmesélés” könnyen kinőhette magát a politika szerintem legnagyobb fegyverévé.

 

Most, hogy kifejtettem, hogy szerintem mivel magyarázható és honnan eredeztethető az álhír jelensége, megnézném, hogy mekkora szerepe és hatalma is van az életünkben.

 

Ha belegondolunk, a politika és úgy általánosságban véve is az információ a legértékesebb dolog a Földön. Nem véletlen, hogy a legnagyobb cégek, Google, Facebook, stb. is az információk begyűjtését tűzte ki legfőbb prioritásának. És ennek elég komoly politikai vonzata is van. Hiszen melyik politikus ne akarná tudni, hogy a többi ember mit gondol és mire vágyik a többi ember és ennek tudatában, hogy tudná őket befolyásolni. Erre jött létre a propaganda jelensége, aminek a hatását láttuk a kommunizmusban és a nácizmusban és ezáltal látjuk is milyen veszélyeket rejt magában.

 

De ha már felvetettem a tényleges potenciálját az álhírterjesztésnek érdemes megnézni a valós gyakorlatokat is, hogy ne csak az elvont, oktató jellegű okfejtésemet kelljen olvasni.

 

Az egyik kedvenc “hoaxom”, ami a témához kapcsolódik, az a 30-as évekből van, amit valószínűleg mindenki ismer. (Már csak ilyen vagyok, kliséket fogok dobálni az olvasó számára.) A sztori lényege, hogy egy amerikai rádióállomás a Világok harca c. mű alapján sugározta az egyik műsorát. Lényegében egy társadalom kísérletet hajtottak végre, ahol kíváncsiak voltak a hírek terjedésének sebességére. A vége az lett, hogy az emberek bepánikoltak, hogy a Földet megszállták a marslakók. Az egész tanulsága, hogy az ártatlansága ellenére, mekkora felfordulást tudott okozni egy ilyen „ártatlan” kis kísérlet.

 

Illetve ugyanilyen álhír az is, hogy a híres zenész Marilyn Manson kivetette a lengőbordáit, hogy saját magának tudjon élvezetet nyújtani.

 

Ebből látszik, hogy az álhíreknek és ferdítéseknek is vannak különböző szintjeik.

Azonban sajnos ez nem csak a kísérletek formájában vagy vicces pletykák formájában jelenik meg és nem csak a bulvár jellegű hírek között jelenik meg, hanem a „professzionális” újságírók is hamisítanak politikai befolyásolás céljából. Így az egyik számomra legdurvább álhírgyártás a közelmúltból az minden kétséget kizárólag a Der Spiegel újságírójának a szisztematikus hírgyártása, amit hivatalosan be is ismert. Az újságíró a beismerése alapján úgy kapott több nemzetközi díjat, hogy meg nem történt eseményekről és nem létező személyekkel készített interjúkról írt a lapnak, és így próbálta elfogadottabbá tenni a társadalmat a baloldal által propagált migrációval szemben. Ez jól mutatja, hogy az ilyesfajta propaganda nem csak a náci német és a szovjet fajta pártállami propagandagépezetből, hanem a magát „liberálisnak” tartó független magánszemélyektől és szervezetektől is jöhet. Ez persze nem zárja ki a jobboldalon történő torzításokat sem.



Dunning-Kruger

 

Végezetül tegyünk egy kis kitekintőt, mi a fake news jövője, mi a politikai haszonszerzésből elkövetett szándékos hazugság következő evolúciós lépcsőfoka.

 

Néztél már pornót valaha, kedves olvasó? Nem? Igen, sejtettem hogy te nem, de a szomszédod lakótársának öccse már biztos mesélt róla. Amiről talán nem mesélt, hogy 2017 körül megtörtént az áttörés, és már nem kell beérnie azzal, hogy választ a sok százezer pornószínésznő közül, kinek a társaságában szeretné eltölteni a következő nyolc percet. Ha úgy dönt, a következő videóban a szomszédja hajtja végre a legtitkosabb vágyait. Vagy a kolléganő, aki mindig is tetszett neki de soha nem merte megszólítani. Vagy az általános iskolás szerelme, akivel mire szexre került volna a sor, a lány rájött, hogy a szomszédod lakótársának öccse mégsem az igazi, és mégiscsak az a gitározó bölcsészkaros lesz a nagy szerelem. Szomszédnő, kolléga, volt szerelem..három nő, aki sohasem készített magáról meztelen képet, mégis bármikor viszontláthatják magukat egy szexfilmben.

 

Hogyan lehetséges ez a csoda, ez a fantasztikus áldás, ez a minden férfi szexuális fantáziáját valóságba öntő mennyei eljövetel? A válasz az úgynevezett deepfake, amit én túlzás nélkül nagyobb veszélynek látok, mint egy köpcös kis diktátort néhány atombombával.  

Ha hallottál már a Photoshopról, tudod hogyan lehet képekkel hazudni. Ha elolvastad B.G. Hunt és Leovolpe írását, tudod hogy kell szavakkal hazudni. Tegyünk egy apró kitekintőt, hogyan fog a videó is hazudni neked.  

 

Magával a technológiával nem untatnálak, mert egyrészt nem az a lényeg, másrészt le is szarod, harmadrészt pedig messze túl hosszú lenne.  A lényeg ez: a deepfake egy technika, amivel egy valóságos ember valóságos szájába adhatsz nem valóságos mondatokat. A videóban szereplő valódi ember valódi arcának valódi szájából, valódi mimikával és hangszínnel fognak kijönni a nem valódi mondatok. Jennifer Lawrence, ahogy épp szendvicsbe vágja őt Harry Potter és Arnold Schwarzenegger. Puzsér Róbert, amint könnyes tekintettel méltatja és nevezi korunk legnagyobb zenei géniuszának Kozsót. Gyurcsány Ferenc, amint arról beszél, hogy igazából mégsem kúrta el.

A lehetőségek végtelenek, végtelen ember végtelen hazugságot adhat végtelen másik ember szájába. És amíg híres embereket hardcore pornóba rakni mindössze ízléstelen, a technológia politikai célzatú felhasználása veszélyes. Rohadt veszélyes.

 

Mert amikor szavakkal hazudtak, az emberek egy nagyobb része kialakított magában némi szkepticizmust, és elkönyvelte magában a forrásokat, amik szerinte hazudnak. Az emberek egy másik része pedig elhitte, hogy Vona Gábor egy homoszexuális iszlamista. Az emberek egy harmadik része pedig elhitte, hogy Donald Trumpot orosz prostituáltak vizelték le.

 

Mikor jöttek a manipulált fotók, az emberek az előbbinél egy kisebb része elkönyvelte magában, hogy mostantól ellenőriznie kell egy-egy kép hitelességét is valahogyan. Az emberek egy másik része pedig elhitte, hogy egy iskolai lövöldözés túlélője széttépte az alkotmányt. Az emberek egy harmadik része pedig elhitte, hogy Soros György összeállt egy fotóra az ellenzéki vezetőkkel a határkerítés előtt mielőtt szétbontották volna.  Hetente látsz hamis, manipulált fotókat. És nem, nem fogod egyesével lellenőrizni egy-egy kép hitelességét.

 

Akkor hogyan várhatjuk el majd az átlagembertől, hogy majd hamisítás felismerő szoftvereken futtasson egy videót, mielőtt magából kikelve elindulni tombolni a Facebookra, amiért Obama egy videón a kommunizmust dicsőíti? Vagy Donald Trump magából kikelve szidja majd a feketéket? Hány százaléka fogja az embereknek a videót úgy nézni, hogy a manipulálás nyomait keresse? 30%? 60%?

Egy-egy videó komplett politikusi pályafutásokat, karriereket fog tönkretenni. Mert igen, bizonyítható lesz hogy Obamának csak a szájába adták a videón, ahogy javasolja, “próbáljuk meg azt a fránya kommunizmust, most csak működni fog”.  Az is bizonyítható volt, hogy Vonáról csak hazudták a meleg orgiákat. Hadházyról csak hazudták, hogy halálba kergette a szomszédját. És hol van most Vona Gábor? Hol van most Hadházy? Hiába lehet bizonyítani utólag, szemrebbenés nélkül fognak hazugságot írni, mert működik. Van aki elhiszi, hogy majd az új technológiára azt mondja egy hírhamisító: “hát ez nem korrekt, ezt felhasználni nem sportszerű. Inkább ne hozzon politikai hasznot nekünk, de én ilyen veszélyes technológiát nem merek használni, túl sok embert tudok megvezetni vele”. Nem reális. Szemrebbenés nélkül, tömegesen jönnek majd a hazugságok. Ez a veszélyes, nem amire Brüsszel készül.

 

És akkor végezetül gondolkodjunk majd a másik oldalon is kicsit. Mostantól, bármikor előkerül egy kínos felvétel egy politikusról, mi akadályozza meg, hogy egyszerűen azt mondja, hogy a felvétel nem igazi? Hogy nem is zárt kamrába romákat? Hogy nem hajtott végre náci karlendítést?

Ha egy nap egy meg nem nevezett ország, meg nem nevezett miniszterelnökéről előkerül egy felvétel..egy felvétel amin szenvedélyesen bevallja, hogy két évig hazudott. Hazudott reggel, délben meg este. Bevallja, hogy költségvetést hamisított. Bevallja, hogy Európában ekkora böszmeséget ország még nem csinált. Bevallja, hogy ezt elkúrta. Nem kicsit, nagyon.

Honnan fogjuk tudni hogy valódi-e a felvétel?  

 

Orbán EPP hintapolitikája

Ki tud-e táncolni Orbán Viktor a Weber által küldött ultimátum alól, vagy visszavonulót fúj a hosszú távú stratégia érdekében?


A legutóbbi, Brexittel foglalkozó posztunk után ezen a héten hazai vizekre evezve ezt vizsgáljuk meg, hárman, három szemszögből.

 

orban_weber.jpg

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Leovolpe:“Az Európai Néppárt 12 tagpártja kilenc országból kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. Ezt a kérdést a párt politikai választmányának március 20-i ülésén tárgyaljuk meg” – nyilatkozat Joseph Daul, a pártcsalád jelenlegi elnöke.

 

Nagyon leegyszerűsítve a Néppárt a választmányi ülésen azért tárgyalja majd a Fidesz kizárását, mert a kormány tájékoztató kampányt indított a brüsszeli politikáról. A kampánnyal kapcsolatban a Bizottság is betalálta már a magyar kormányt, hazugnak nevezte a kormány tájékoztató kampányát. A legújabb fejlemény mikor írom a cikket, hogy Weber három követeléssel fordult Orbán Viktorhoz és a Fideszhez. A következő a három követelés: 1. kérjen bocsánatot Orbán Viktor 2. állítsa le a Brüsszellel szembemenő kormány kampányt 3. biztosítsa a magyar kormány a CEU Budapesten való működését. A magyar plakátkampány a tervek szerint március 15-ig tart és addig leszedésre is kerülnek a plakátok - ezt a hírt elvileg üdvözlendőnek is találta Weber - , amit majd a családtámogatási programot népszerűsítő kampány követ, amit Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentett be a március 7-én tartott komrányinfón. A CEU-ügy meg le van zárva. Az egyetem működik Budapesten magyar diplomára van akkreditációja, de a hatályos jogszabályoknak nem felelt meg és nem is akar ahhoz, hogy amerikai típusú diplomát is kiadhasson. (zárójeles megjegyzés, hogy nem csak a CEU-n kívül más egyetemek is vannak Magyarországon, akik amerikai diplomát is adnak és érdekes módon nekik sikerült értelmezni a szabályokat és velük nincs is probléma). Hazugsággal vádolni a Fideszt meg értelmetlen, mert bárki ha felmegy az EP vagy a Bizottság honlapjára kikereshető az összes előterjesztés, amivel alá lehet támasztani az állításokat. És ez az, ami igazán elválasztja a Fideszt a kritikusaitól, hogy vannak olyan értékek, amit a választói elvárnak, hogy képviseljen és ebből nem enged. Ez azonban nagyon jól rávilágít arra, hogy mennyire elkülönült már a brüsszeli politizálás a tényleges választóktól és itt válik el, hogy ki az aki tényleg a választóit igyekszik képviselni.

A gyors téma felvezetést követően belevágok a kizárás értékelésébe.

Az Európai Néppárton belüli események nagyon összetettek. Az egyik elem az európai parlamenti választás, aminek meghatározó kérdése a bevándorlás lesz, ezt még maga Weber is kijelentette. Azonban a Néppárton belül is felütötte a fejét a bevándorlás ellenes erők és a bevándorlást támogatók közötti ellentét. A Fidesz kizárását kezdeményező pártok szinte kivétel nélkül olyan pártok, akiknek nincs olyan markáns véleménye  a bevándorlásról mint a Fidesznek. Azt is kijelenthetjük, hogy a Fidesz jelenleg a legerősebb pozícióval rendelkező párt az EPP-ben, míg az őt kritizáló pártok szinte egyike se kormánypárt hazájában és behódoltak az otthonukban uralkodó “baloldali véleményterrornak.” Ez alapjaiban véve élezi ki a harcot az EU-n belül a szuverenisták és a globalisták között. A Néppárt Fidesz-kritikus szárnya már egyáltalán nem képviseli a konzervatív eszmét, sőt teljesen azzal szembe megy és a baloldali globalista elit kezére játszik.

Így számomra elég egyértelmű, hogy a Néppártnak nagyobb szüksége van a Fideszre, mint fordítva, így teljesen elképzelhető a Fidesz a Néppárton kívül is. Maga Orbán Viktor is egyértelműen kifejtette ezen álláspontját: “Magyarország elsőként bizonyította be, hogy a migrációval szemben fel lehet lépni, meg lehet állítani, és „ezért kerültünk mi a viták középpontjába”. „Több lehetőségünk is van, ezt majd a Fidesz el fogja dönteni, hogy az Európai Néppárton belül vagy azon kívül”  Orbán Viktor nem titkolt szándéka, hogy maradna az EPP-ben, de vissza akarja terelni a józan ész mezejére. És lennének is támogatói, akik szintén elkerülnék a pártcsalád balra tolódását.

De egy biztos a Fidesz nincs egyedül, nem csak ők gondolkodnak így. És amennyiben új szövetségeseket kéne keresnie nem hiszem, hogy sokáig egyedül maradna.

 

B.G.Hunt: Orbán és Weber. Ránézésre sokban különböznek, de mindketten politikai állatok, akik a szavazatok bezsebelésére koncentrálnak. Weber nem riad vissza a Fidesz megtartásától amíg több helyet hoznak Orbánék a Néppártnak az EP-ben. Nem érdekelte túlzottan az sem, mikor Orbán az EU-t ekézte, nem hatotta meg egy sima Soros-kampány sem, és a CEU miatt is eddig csak egy-két ejnyebejnyét hallatott. Eddig. Most vajon mi verte ki a biztosítékot?

Lehet hogy az hogy Juncker rákerült a plakátra. A Leovolpe által biztosan egy alkoholista senkiházinak, Dunning-Kruger szerint pedig egy diktátoroknak csicskalángost osztogató politikusnak tartott Juncker ugyanis az EPP hathatós segítségével került az Európai Bizottság élére. Így a magyar kormány már nem csak Brüsszelt hanem a Néppártot is támadta a plakátokkal. Talán ez még annyira nem érdekelte, de mivel a Néppárton belül sokaknak elegük lett a Fideszből, és indítványozták a felfüggesztést/kizárást (a Fine Gael Írországban nem kormánypárt, kedves Leovolpe?), így nem volt más választása mint hogy beleállni a dologba. Tekintettel viszont a három pontos ultimátumra, úgy fest hogy ennél kicsit komolyabban veszi a dolgot. Nézzük hát a pontokat.

A CEU maradása klasszikus “grandstanding” Weber részéről. Az egyetem amerikai diplomát adó képzése megy Bécsbe, és ha a kormány bejelentené hogy megállapodott New York állammal, akkor sem biztos hogy ennyi szívatás után bevállalnák az ittmaradást. Orbánnak meg hatalmas PR csőd lenne visszahívni Soros György egyetemét, nem valószínű hogy bevállalná. Miért is akarná hogy rajta kívül mások is George bácsi segítségével tanulhassanak egy nemzetközileg elismert intézményben? A végén még a világ 50 legjobb politológiai képzéseinek egyike kinevelne valami normális politikai ellenfelet a mostani jobbára esetlen, karizmától mentes, kiégett ellenzék helyett.

Bocsánatot kérni? A Fidesz politikai stratégiájának alapköve hogy soha nem hátrál, nem kér bocsánatot, és nem vallja be hogy hibát vétett. A klasszikus, konkrét bocsánatkérés esélytelen, Szijjártó már meg is erősítette hogy ez nagy valószínűséggel nem fog megtörténni. Úgyhogy Weber készülhet hogy ez a pontja befürdik.

A plakátkampány viszont hamarosan véget ér jelenlegi formájában, és a kormány a kevésbé megosztó, népszerűbb családi intézkedéscsomagot fogja promózni. A kérdés az, hogy mellette a Soros vonal is fut-e tovább, és hogy esetleg Timmermans is felkerül-e mellé. A Fidesz azt fogja mondani az utóbbi esetben hogy a kérésnek eleget tett, Juncker nincs rajta a plakáton.

Amikor eljön körülbelül két hét múlva többet fogunk tudni. Weber feltételei nem fognak maradéktalanul teljesülni, ez szinte biztos. Az hogy végül lesz-e kizárás, az attól függ hogy a Fideszt mindenképp kihajítani kívánó pártok száma (és képviselőik száma) meddig nő, és hogy mi éri meg jobban: valamivel kevesebb szavazat a Néppártra Orbán miatt, vagy esetleg egy erősebb ENF, Salvini és Le Pen mellett egy regnáló miniszterelnökkel.

Dunning-Kruger:

Orbán Viktor konfrontatív politikájával ismét a figyelem középpontjába került, és jelenleg igen nagy rá az esély, hogy néhány év múlva fordulópontként tekintünk a következő hetekre. Persze a kérdés, hogy merre fordul. Most azonban elsősorban nem belpolitikailag meghatározó a jelenlegi küzdelme az EPP-vel. Ez a kampány most többről szól, mint általánosságban növelni a népszerűségét, és begyűjteni a 15 EP képviselői helyet. A Fidesz és Orbán Viktor szavazóbázisa a legeltökéltebb, és őket lehet a legjobban mobilizálni.

Egyáltalán nem is számít, mi van a plakátokon: Soros, Juncker, családvédelem.. A körítés gyakorlatilag mindegy, a Fidesz minden egyes kampányának ugyanaz a lényege:

Küzdeni valami elleni, valamitől megvédeni a magyarokat. Ez lehet a bevándorlás, Soros, akár lehet az éppen országot sújtó alacsony születési ráta, és lehet Brüsszel. Három ⅔ után mondjuk ki , ez a fajta politika egészen remekül bevált itthon.

Rövid távon. (Soknak tűnik az elmúlt kilenc év, de ez rövid távnak számít.) A küzdelem a lényeg, a többi részlet. Ugyanolyan sikeres lenne ez a kampány ha más lenne a plakátokon, ha éppen más ellen kellene harcolni.Ugyanilyen sikeres lenne Soros mellett Timmermanssal, és ugyanilyen sikeres lesznek a következő plakát a mosolygó szemű anyukákkal. A politika amit Orbán visz, itthon tökéletesen bevált, ideje külföldön is színre lépni vele.

Természetesen a szavaival eddig is úgy pozicionálta magát, mint  “A” bevándorlásellenes, aki napi 24 órában gőzerővel dolgozik azon, hogy megvédje Európát. De amíg ezek eddig szavak voltak, most először egy konkrét lépését is látjuk. Orbán Viktor célja, hogy a saját pozícióját erősítse meg, a centrumból eggyel jobbra tolja az EPP-t. Ha ez sikerül, az új kialakult status quoban már valóban "Európa (egyik) erős embere" lenne. Az én véleményem tehát, hogy Orbán Viktor most igazat mond, és nem távozni szeretne, hanem megreformálni a Néppártot.

Az egy teljesen jogos gyanú, hogy a valódi cél összeállni a szélsőjobbal. De a kilépés inkább B terv, mint cél.
A Néppárt erősebb, erősebb érdekérvényesítő képességgel és óriási hátországgal. Habár Salvinivel Orbán sok mindenben egyetért, legalább ugyanennyiben konfliktus lehet köztük. Felesleges lenne rögtön bevállalni a rizikót, mikor jelenleg gyakorlatilag nincs veszítenivalója Orbánnak, ha nem lép ki: megszavazzák hogy bent maradhassanak? Itthon eladhatja, hogy a Néppárt beállt mögé.
Megszavazzák a kizárást? Itthon eladhatja, hogy Soros átvette az EPP irányítását, és külön jó hogy végre ledobhatjuk magunkról a láncokat amiket az a galád Weber rakott ránk.
A helyes lépés most, minél nagyobbat nyerni az EP választáson, ezzel rakva le a bizonyítékot Weber elé: amit én csinálok, az működik, az hozza az eredményeket.


Ha Orbánnak sikerül bebizonyítania, hogy az a fajta politika és populista kampányolás amit művel működik, megerősítheti a pozícióját, és a Néppárt legszűkebb, legbefolyásosabb elitjébe kerülhet. Ha a populisták májusban a legtöbb országban jól szerepelnek, Orbán Viktor teljes joggal, és számszerű eredménnyel teszi fel a párttársaknak majd a kérdést: demokraták lennétek inkább, vagy győznétek?

Bregret: öt kérdés és válasz az elhúzódó Brexitről

Egy hónap, és a britek kilépnek az EU-ból. Vagy mégsem? Most a Brexitet vesszük górcső alá, három nézőpontból.

53067871_627215021062797_4013630728905424896_n.jpg

              (Kép: muffin/flickr.com)

Van-e létjogosultsága egy második népszavazásnak?

 

Dunning-Kruger: Van. Igen, az emberek döntöttek. Igen, tiszteletben kell tartani az emberek döntését. De az embereknek is joga van megváltoztatni a véleményüket, új információk birtokában.

 

Leovolpe: A kérdésre egyszerűen válaszolva igen van létjogosultsága. A politikai döntések természetüknél fogva ilyenek, mindegyiket megelőz egy előzetes felmérés, azt követi az alternatívák kidolgozása, amelyek közül választani kell. A népszavazás egy ilyen sorsdöntő kérdésben egy nagy legitimációval bíró választási megoldás. Utána az elért eredmények és nehézségek visszacsatolása kiemelten fontos, mivel az alapja lehet az új alternatívák kidolgozásának. Logikailag nincs ezzel semmi gond. Ami ebben a konkrét esetben probléma, hogy a Brexit megszavazása során ismertek voltak a következmények és mindenki tudta mivel jár a folyamat. Az egészben az a kifogásolható elem, hogy mikor a népszavazás ki lett írva csak egy alternatívát tartottak esélyesnek, a bentmaradást. Most utólagosan csak egy dologra mennénel ki az új népszavazások kiírásával, hogy a politikai elit által várt eredményt kapják. A téma maga nagyon komplex, főleg, hogy mennyi botrány volt körülötte. Elég csak a Cambridge Analytica botrányra gondolni és a vádakra, hogy a kilépés melletti pártok mennyiben tudták “manipulálni” a választókat. Ezek az új információk, amihez a választók eredetileg nem tudtak hozzáférni erősen indokolhatják az új szavazást, de az biztos, hogy a politikai elit számára mindegyik forgatókönyv áldozatokkal fog járni.

 

B.G. Hunt: Igen, de ugyanakkor vannak egy nagyon erős érv ellene is. Páran hangoztatták azt hogy nem éppen szerencsés addig ismételgetni a népszavazásokat amíg a végkimenetel a kiírónak kedvez. Cameron nem akart Brexitet. Theresa May is “Remainer” volt, de kijelentette: “Brexit means Brexit”. Persze ahogy száguldanak a britek a no-deal felé, még Vörös Jezza (Corbyn), aki nem éppen EU rajongó, is elkötelezi magát az új népszavazás kiírása mellett, a nála általánosságban sokkal maradáspártibb Munkáspárt nyomására. Sokan érvelnek amellett is hogy a Brexitet szorgalmazó politikusok mint Johnson és Farage félrevezették a publikumot. Továbbá egy rakat külföldi cég is bejelentette hogy a Brexit hatására kivonul az Egyesült Királyságból, ami szöges ellentétben áll a toryk ígéreteivel. A kilépési határidő vészesen közeledik, és egy no-dealnél a legtöbb képviselőnek bármi jobb. Az EU nem enged, May nem tudja elfogadtatni a saját egyezményét, Corbynnak pedig nincs elég embere ahhoz hogy az ő javaslatait megszavazzák, és a brit állampolgárok egyre jobban csalódtak az egész Brexit folyamatban. Szűkül a megoldások köre, de a népszavazás még ott lehet kiútként. Ha megszavazzák a maradást, akkor pedig el lehet felejteni az egész Brexit problémát. Hogy ki bukna ebbe bele, az más tészta. May szinte biztosan.

 

Miért népszerűbb most az EU-ban maradás mint a Brexit?

 

Dunning-Kruger: Mikor részegen a Szigeten nézed alulról a bungee jumpingot, valami iszonyú menőnek tűnik. Te is ki akarod próbálni, érezni akarod azt a szenzációs szabadságot, amit az ugrás ad. Aztán felérsz, közben kicsit kijózanodsz, és felülről látod, hogy bizony rohadt magasan vagy. Az ugrás máris kevésbé vonzó, főleg miután megtudod hogy a köteled 50%-os eséllyel el fog szakadni, te pedig pofával előre beleállhatsz a földbe.

 

Leovolpe: Egyre közelebb a Brexit hivatalos dátuma és a halasztás is ott lebeg a levegőben. A hard Brexit lehetősége már csak pszichológiailag is nyomja az embereket és nem akarják a kilépéshez szükséges áldozatokat bevállalni. A népszavazás idejében a Brexit legnagyobb ellenzői a fiatalok voltak. Sokak az elveszni látszó lehetőségeket látják, amit Európa nyújt nekik. A szavazókorú fiatalok mozgósítása nagyban függ a személyes érintettségüktől. Ezt az ügyet a magukénak érzik, a saját jövőjüket féltik benne, és egy a korábban még az életkora miatt szavazni nem képes generáció érett szavazókorúvá, akik az előző kérdésre visszatérve egy esetleges népszavazás esetén megváltoztathatnák a folyamatokat.

 

B.G. Hunt: Egyszerűen mivel egy hónapon belül nyakunkon a Brexit, és még nem látni a fényt az alagút végén. Akik a maradásra szavaztak, azok az EU mellett voksoltak, viszont a Brexit támogatói közt között voltak kemény és puha kilépést szorgalmazók is. Most pedig úgy néz ki hogy a maradásra amúgy is hajlamosabb puha megoldást akarók megrettentek egy no-dealtől, mivel az problémákat okozna az ír határon, tönkrevágná a gazdaságot, és közelebb hozná az Egyesült Királyság szétesését, tekintettel arra hogy a Skótok erősen EU pártiak, és függetlenség esetén szívesen visszatérnének az Unióba.

 

Miért nem tudja a Munkáspárt meglovagolni a toryk megosztottságát és tehetetlenségét?

 

Dunning-Kruger: Mert a Munkáspárt is megosztott és tehetetlen. Magyarországról, a frakciófegyelem fellegvárából nézve ez furcsának tűnik, pedig teljesen normális. Egy pártban alapesetben nem droidok, hanem eltérő véleménnyel és világképpel rendelkező egyének ülnek, nem kell mindenben egyetérteniük. A helyes stratégia hagyni, hogy a toryk küzdjenek a brexittel, amiben nincs jó megoldás. Vigye el Theresa May a balhét, utána pedig abban a pillanatban ahogy a Brexit bármilyen megoldással lezárul, jöhet a megbuktatása.

 

Leovolpe: A Munkások megosztottsága és a párt viszonylag gyengének mondható vezetősége nem tudja megfogni az aktuális politikai folyamatokat és ugyanolyan szervezeti problémákkal küzdenek, mint a toryk. A legnagyobb gondja viszont az, ami általánosan jellemző a baloldal egészére, hogy nem képesek igazi alternatívát nyújtani és nekik sincs megfelelő válaszuk a legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdésekre. A Brexit mellett olyan problémák vannak terítéken, mint a migráció, az ISIS-ből visszatérő brit állampolgárságú terroristák helyzete és még lehetne sorolni, de ők sem képesek olyan megoldást javasolni, amivel a nép támogatását elnyernék, egyedül a Brexit megakadályozásával tudnának nagyobb társadalmi támogatottságra szert tenni, de az is csak rövid távú politikai siker lenne. Így csak egy  helyes stratégia maradt, amit követhetnek, támogatniuk kell minden új népszavazást támogató indítványt.

 

B.G. Hunt: A kérdés az, hogy más vezetővel ki tudták-e volna használni. Jeremy Corbyn gyakorlatilag otthagyta a Blair-féle “New Labour” vonalat, és amolyan XXI. századi Michael Footként visszatért a régi, államosítós, nem feltétlenül EU-barát szemlélethez. Persze nem lenne igazságos Corbynt leírni, mivel valahogy sikerült magát a Munkáspárt vezérének megszavaztatnia, és annak ellenére hogy a legutóbbi választások előtt a kampány több mint 10%-al May mögött kezdte, sikerült növelnie pártja mandátumainak számát. A Munkáspárt is megosztott a maradást szorgalmazók, és a puha kilépést támogatók közt, és a “backbencherek” közt rengetegen visszasírnák a Blair féle újhullámos nézeteket. Ezt az is demonstrálja, hogy az újonnan alakult független képviselő csoporthoz (TIG) Munkáspártiak is csatlakoztak, nem csak toryk. Corbyn akkor lehet miniszterelnök ha May hibázik, a TIG pedig nem nyeli be több képviselőjét, illetve a Munkáspártnak jobban kell kijönnie a Brexitből mint a kékeknek.

 

May ki akarja várni amíg valaki más elrántja a kormányt?

 

Dunning-Kruger: Póker, chicken game, 19-re lapot húzni, bárhogy is írják le a cél nagyjából ez. Folyamatosan eltolni az alkuról szóló szavazást a brit parlamentben, hátha a közeledő dátum nyomást helyez a képviselőkre akik nem szavaznák meg. Azért nem sokan mernék megkockáztatni, hogy a nevüket adják egy no-deal Brexithez. Szóval Maytől teljesen jó döntés arra játszani, hogy „Három hetetek van megszavazni a trágyadomb dealt, mert ha nem akkor jön a szartornádó”. Ez akár még be is válhat Maynek, feltéve ha nem ő törik meg előbb egy esetleges Brexit halasztással. De szerintem ezt most végigviszi, és … Micsoda? Hogy mi? Friss hír, miközben ezeket a sorokat írom May már bele is ment egy esetleges halasztásba, felejtsd el amit itt írtam, kedves olvasó.

 

Leovolpe: Nem véletlen, hogy folyamatos halogatása megy az egész ügynek. Politikailag kényes az ügy és hatalmasat lehet bukni vele, ezért nem csoda, hogy mindent megtesz, hogy elkerülje a no-deal Brexitet. Minden támogatóra szüksége van Maynek, így az egész türelemjáték lett az ő részéről és tényleg arra vár, hogy a többiek “beparázzanak” a Brexit tényleges közeledtével és meglegyen szavazva a korántsem jónak mondható javaslat, amit az EU-tól kaptak. Ez abból is látszik, hogy a támogatottsága még párton belül megvan, mert a bizalmatlansági szavazás ellene megbukott. Senki se lenne olyan hülye, hogy megpróbálja átvenni a helyét. Szóval addig megy ez az egymás közötti hercehurca.

 

B.G. Hunt: Úgy néz ki erre játszott, de végül neki kell majd lemondania a saját maga által fémjelezett kilépési javaslatról. Azért nem működik a stratégia, mert a toryk is szépen lassan esnek szét mióta a 2017-es választás után koalícióra kényszerültek a DUP-vel. A sors fintora, hogy ha nem lett volna előrehozott választás, akkor az anno Cameronnal kiharcolt többséggel a Konzervatív párt bőven megengedhetett volna magának egy pár disszidáló képviselőt. Így viszont a miniszterelnöknek minden toryt ki kell elégítenie politikailag a javaslataival, ami szinte lehetetlen feladat, így marad a halasztgatás. Jelen pillanatban az Egyesült Királyság a Titanic, a no-deal Brexit pedig az országba megjavíthatatlan lyukat verő jéghegy. A parlament tudja hogy ott a jéghegy, és az ülésterem mindkét oldala tele van olyan képviselővel aki adott esetben hamarabb fogja elrántani a kormányt minthogy John Bercow házelnök elvörösödött fejjel üvöltse hogy “ORDER!”. Ekkor pedig May a kormány mögül kirepülve a jéghegyen találhatja magát, míg a hajó elhúz mellette.

 

Jó döntés volt-e Camerontól anno a népszavazás kiírása?

 

Dunning-Kruger: A sertésfejjel közösülő ex-miniszterelnökre vagy nem is emlékszik már az átlagember, vagy idiótának tartja aki egyszerre nyírta ki az országát és a saját politikai karrierjét. A politika sajátossága, hogy egy-egy döntést általában csak a jövőből visszanézve lehet jól megítélni. Könnyű azt mondani, hogy az anno disznót baszó David Cameron hülye volt amiért kiírta a népszavazást, ahogy  könnyű azt mondani, hogy Napóleon hülye volt amiért megtámadta Oroszországot. A röfivel szexelő egykori politikus védelmében meg kell jegyeznem, hogy a Brexit népszavazás kiírása nem csak hogy jó döntés volt, hanem egy remek taktikai döntés is. Cameronra évek óta nyomást helyeztek a saját pártjából is, hogy jöjjön egy népszavazás. Ezzel a lépéssel, az ő kérésüket is teljesítette volna, valamint a reménybeli maradás után el is hallgattathatta volna ezeket a hangokat. Ezzel szilárdíthatta volna meg saját hatalmát a párton belül. A feltörőben lévő UKIP-ot is hatástalanította ezzel az ígérettel, biztosítva hogy ők ne vegyenek el székeket a konzervatívoktól, valamint ami a legfontosabb: megnyerte a választást. Taktikailag tehát remek döntés volt, de gyakori eset, hogy a rövid távú politikai haszon hosszú távon visszaüt. Így történt ez David Cameronnal is, akit párttársai árulása, a közhangulat hirtelen változása az EU-hoz, és természetesen a számára vesztes népszavazás padlóra küldött. Ezek után természetesen nem is tehetett mást, mint azonnal lemondott az egykori államférfi, aki megdugott egy malacot.

 

Leovolpe: Utólag könnyű megítélni egy politikai dönté helyességét, azonban ha az ő adott pillanatban fennálló lehetőségeit nézzük elkerülhetetlen volt, hogy kiírja a népszavazást. Az angolszász politika sajátossága, hogy a pártfegyelem nem értelmezhető ugyanúgy mint idehaza, ott nagyon könnyű a párt bizalmát elveszíteni egy miniszterelnöknek és könnyen leváltható, szóval annak érdekében, hogy minél tovább a hivatalában maradjon olykor meg kell hoznia az ilyen vakmerő döntéseket. A kiírás előtt elég világos volt, hogy ha megszavazzák lemond és vállalta is ezt a kockázatot. És végső soron azért vállalta be, mert előzetesen többször tárgyalt Brüsszellel és felvázolta, hogy a bennmaradás esetén is igyekszik az újratárgyalásra és az újfajta Európa megvalósítására, legalábbis ezt vázolta fel a bloombergi beszédében

 

B.G. Hunt: Ez egy komoly választási ígéret volt anno tőle, amivel ki akarta fogni a szelet az UKIP vitorlájából, meg kellett tartania mindenképp. Cameron elhitte magáról hogy ő Harold Wilson, aki el tudja űzni az EU (illetve akkor még Közös Piac) tagság kérdését egy szimpla népszavazással. De most nem a 70-es években élünk, nincs már meg a háború utáni nyugati összetartás szelleme, és a toryk tele vannak olyanokkal mint Boris Johnson. A “Leave” arca, Farage pedig az akkor ébredező, azóta a világon átsöprő populizmus egyik első pionírja volt, egy láncdohányos, pubokban meleg sört ivó tősgyökeres brit, aki rendkívül népszerű volt azok körében akik Oswald Mosleyt vagy Enoch Powellt istenítették, visszasírták a Brit birodalmat, vagy egyszerűen elegük volt a bevándorlókból. Amúgy érdekes hogy Farage nagy vihart kavaró migránsposztere hol tűnt fel nem sokkal később, alig szerkesztett formában… Ezen felül Corbyn sem volt az a vehemens EU-t támogató vezető aki a szavazóit kivezényelte volna a kritikus napon.

 

53110897_608919422912444_4124552940838977536_n.jpg

 

(Fotó: Derek Bennett/Flickr.com)


 

Az USA bejelentkezik Közép-Európáért

pompeo.jpg

Fotó: U.S. Department of State (Ron Pryzsucha)/Flickr

 

Mike Pompeo eljött Budapestre és bejelentette hogy az USA növeli jelenlétét a régióban. A lehetséges következményeket és a vizit okát vesézzük ki három szemszögből.

 

Leovolpe:

Annak tükrében, hogy legutoljára nyolc évvel ezelőtt Hillary Clinton tett látogatást országunkban nem hiszem, hogy nagyon meglepő az a kijelentés, hogy időszerű volt Pompeo külügyminiszter látogatása. Trump beiktatása óta sokat javult Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata, azonban továbbra is fennállnak olyan tényezők, amelyek szinten tartják az országaink közötti feszültséget. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon milyen lesz a kapcsolatunk, főleg, hogy az amerikai elnök beiktatására nem kapott meghívást Orbán Viktor miniszterelnök úr. Ezért a látogatás híre teret engedett a találgatásoknak, hogy ténylegesen miért is jön hozzánk az amerikai külügyminiszter.

52748956_341290886519533_2462439952072310784_n.jpg

Fotó: Kormány.hu (Földházi Árpád)

A találkozót követően Szijjártó Péter külügyminiszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár egyaránt megemlítette, hogy a komoly jelentősége volt a találkozónak, az elmúlt években sokat javult a két ország közötti kapcsolat. Sok olyan pont van, ahol a két ország szemlélete egyezik, főleg ha az illegális migrációhoz való hozzáállásunkat nézzük. Egy kicsit elvonatkoztatva a találkozótól, az USA hozzáállása a családpolitikánkhoz is azt mutatja, hogy Magyarország politikája példaértékű és sokaktól várható hasonló szakpolitikai lépés.

Úgy vélem egyértelmű, hogy az USA politikájának legmeghatározóbb elemei a gazdaság és a geopolitika/biztonságpolitika. Trump gazdaságpolitikája eddig meglepően sikeres a negatív várakozásokkal ellentétben, itt egyaránt gondolok a belső gazdasági eredményeire és a külkereskedelmi eredményekre. Ha az USA gazdasági stratégiáját nézzük, akkor számára a térségben több olyan elemet is találunk, ami meglehetősen frusztráló lehet számukra. Elég, ha csak a globális piacon való versenyt nézzük Kína és az USA között, illetve a Oroszország gazdasági befolyását Európában, amit a gázvezetékeinek köszönhet. A biztonságpolitikai kockázatot meg nagy valószínűséggel Ukrajna NATO-hoz való csatlakozásának eddigi stagnálásában és az orosz terjeszkedésben láthat.

Azonban nem hanyagolhatóak el a magyar álláspontok és érdekek sem. Magyarország egyértelműen vétózni fogja Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz, amíg a magyar kisebbség jogai ilyen szinten sérülnek Kárpátalján. A baloldali média várakozása az volt, hogy majd az Egyesült Államok jól idejön és megmondja a tutit a magyar demokráciának és a jogállamiságnak, de kérdem én, milyen jogon kérdőjelezzen meg minket bárki is, főleg, hogy egy olyan ország NATO-csatlakozását támogatja, ahol a szélsőséges párt tagjai listát készítenek az országban élő kisebbségekről, azoknak személyes adataival, amivel később visszaélnek és ráadásul még üldözni is elkezdik őket.  Magyarország helyzete és politikája konzekvens és következetes. Ez érvényes a Kínához és Oroszországhoz kapcsolódó viszonyunkhoz is. Magyarország a magyar emberek érdekeit nézi és ennek tükrében tartja fenn a kapcsolatot mindkét országgal és ennek a megvetését nem tartom indokoltnak. Az EU is kereskedik mindkét országgal, akkor az egyes tagállamok miért ne tehetnék. Az energiafüggőségünk ellen mindent megteszünk, elég csak az ExxonMobillal való kitermelésre gondolni. A függőségünk csökkentése a mi érdekünk is, de nem szabad szem elől téveszteni a fogyasztók igényét sem, hiszen nem hiszem, hogy a hazai piac fogyasztói túl jól vennék a gázáremelést. Valamit valamiért.  

Ami azonban biztos és nincs benne vita, hogy a találkozónak katonai vonzata mindenképp volt. A haderőfejlesztés a Zrínyi 2026 programmal egy komolyabb fejlesztés, amit eddig kifogásolt az Egyesült Államok, ugyanis ténylegesen eddig kevesebb az USA-hoz köthető megrendelőtől vásároltunk hadifegyvert. De a beszámolók alapján ez most változhat és a program keretei között amerikai érdekeltségű vállalatok termékei is erősíthetik a magyar haderőt. Az eddigi mellőzése az amerikaiaknak szerintem tisztán gazdasági jellegű volt és úgy vélem a találkozó lényege a vásárlási árak alkudozására ment ki valamelyest.

 

B.G. Hunt:

Egy vizit az amerikai külügyminisztertől esedékes volt, a helyzettől függetlenül, így nyolc év után. Ne felejtsük el azonban, hogy Pompeo például Lengyelországba is ellátogatott, nem csak kifejezetten Magyarországra jött, nem kaptunk kitüntetett figyelmet. Mint ahogy akkor sem amikor Orbán nem kapott meghívót Trump beiktatására, Liviu Dragnea pedig igen. John Kerry nem jött anno Magyarországra elsimítani a köztisztviselők kitiltásának ügyét. A 80 éves budapesti Nagykövet, David Cornstein pedig finoman fogalmazva sem egy külügyi agytröszt, ellenben jókat golfozott Trumppal. (Cornstein kihagyta Pompeo látogatását, mivel egészségügyi ellátásra szorulván az Államokban maradt.) Felesleges magunkat tévhitekbe ringatni, nem számítunk annyit az amerikaiaknak.

 

Mégis miért jött el Mike Pompeo? Szerintem három oka lehet: Ukrajna, Huawei, és gáz. Az Ukrán helyzet, annak ellenére hogy Trump és Putyin relatíve barátságos viszonyban vannak, aggasztja Amerikát mióta az orosz katonák elkezdtek a Krímen és a határmenti vidéken vakációzni. Itt megér egy visszaemlékezést hogy a Demokrata Obama hogyan ekézte Republikánus ellenfelét, Mitt Romneyt a 2012-es választás előtt, mert Romney Oroszországot nevezte a legnagyobb geopolitikai fenyegetésnek. Obamának a sors iróniája két év múlva hatalmas barackot adott. Mindenesetre az USA most próbálja Ukrajnát közelebb terelni a NATO-hoz, Pompeo mondta is hogy nem nézi jó szemmel azt ahogy Putyin próbálja tágítani a szakadékot a régió országai közt. Magyarország pedig ádázan vétózza a közeledést, a határon túli magyarok helyzete miatt. Szijjártó leszögezte hogy Magyarország nem fog geopolitikai ügyként tekinteni erre a szituációra. Egyelőre marad a patthelyzet.

 

A Trump kormány egyik céltáblája a Huawei, a kínai cég pedig elég jól teljesít nálunk. “A legfontosabb, hogy megosszuk velük hogy mit tudunk a rizikóról amit a Huawei hálózatukban való jelenléte okoz. Valós veszély ez a saját népükre, az adatvédelem elvesztése, a rizikó hogy Kína ezeket az adatokat olyan módon fogja használni ami nem áll Magyarország érdekében,” mondta Pompeo még a meeting előtt. Szijjártó pedig a közös sajtótájékoztatón lekicsinyítette Magyarország szerepét az EU-Kína kereskedelemben. Az amerikaiak befektetéseken keresztül itt még esetleg tudhatnak alternatívákat kínálni, amivel kiszoríthatják a Huaweit, nem úgy mint az energiafüggetlenítés és a gáz területén.

 

Európa jelenleg függ Oroszországtól az energiaellátás terén. Oroszország gazdasága pedig függ az energiaexporttól. Ha az USA rá tudná venni Európát hogy diverzifikálja az importjait, akkor az orosz gazdaság, ami mellesleg kisebb mint az olasz, nagyon hamar megroppanna. A Szíjjártó által említett Exxonmobil projekt Romániában egy jó kezdet lehetne (Vajon ki lehetett az Exxonmobil feje egy évtizedig…), de a Horvátországi LNG import még túl költséges. A jövőben elválik hogy az amerikai stratégia működik-e, de jelenleg még nincs élhető alternatíva az orosz gázra.

 

Végül térjünk ki arra, hogy az amerikaiakat mennyire érdekli a magyar demokrácia állapota. Fel fognak-e lépni az EU által egyre jobban emlegetett problémák miatt? Ugyan. Az ország, amelyik pár banán miatt megpuccsolt egy kormányt Guatemalában, amelyik valószínűsíthetően szponzorálta Chilében Pinochet tábornok szocialistáknak adott ingyenes helikoptertúráit, és amelyik még szövetségesként tekint a szaudiakra? Borzasztóan hangzik, amíg belegondolunk abba hogy Oroszország titkosügynököket küld Salisburybe vakációzni és mérgezni, engedi Kadyrovot hogy megtisztítsa Csecsenföldet a melegektől, és az édesítőt polóniumra cseréli Litvinenko kávéjában. Abba hogy mit műveltek Grúziában, Ukrajnában nem is kell belemenni. Ilyen ez a nagyhatalmi reálpolitikai játszma. A még mindig élő Kissinger is ezt mondhatta Trumpnak.

 

Dunning-Kruger:

Őszintén?  

Nehéz bármi újat mondanom Pompeo látogatásáról. Igényes, jó tollú újságírók jobbnál jobb elemzéseket írtak már a volt CIA-főnök vizitjéről. Rajtuk kívül a kormánypárti média is beszámolt róla. Javarészt kétféle értelmezés volt jelen a magyar közbeszédben:

  • Az USA az asztalra csap; rapport; Pompeo számonkérni jön; A demokráciát jön védeni az USA külügyminisztere;  stb.

Ez a narratíva azt sugallta, hogy most aztán tényleg hű de nagyon jön a számonkérés.

Nem jött.

  • Újraépül a kapcsolat; Trump követet küld Orbánhoz; Az USA szívességet kér; stb.

Ez az a narratíva azt sugallta, hogy egyenrangú partner érkezik Budapestre, akinek az a stratégiája, hogy Orbán kedvében járjon.

Nem járt.

 

A látogatás két értelmezése közül egyébként félúton van az igazság (mint mindig), mégis úgy érzem, a kormánymédia állt közelebb a valósághoz. Hiába várták azt sokan, hogy majd az USA védi meg helyettük a jogállamot, hogy “Hallod Viktor légyszi ezt a demokrácia dolgot vedd már komolyan mert ha nem, akkor...” . Akkor mi van?

 

Nem különösebben érdekli az Egyesült Államokat a belpolitikánk. A külpolitikánk pedig kifejezetten ínyére van (a legtöbb üggyel kapcsolatban). Először is, az USA-nak jó ha az EU megosztott. Igen, igen tudom, így szövetségesek, úgy értékközösség, ilyen közös eszmék, olyan kölcsönös barátság, de egy valamit szerintem sokan elfelejtenek: Az USA és az EU versenytársak. Versenytársak, akik javarészt ugyanazokat az értékeket vallják. Egy egységes Unió, erős államok közötti integráltsággal, 28 (egy közös cél irányába tartó)  országgal ugyanolyan politikai és gazdasági rivális lehet, mint Kína. Lásd Szaúd-Arábia hobbiját a saját állampolgárainak feldarabolásával, saját lányainak rabszolgaként tartásával. Egy egységesebb EU sokkal nagyobb nyomást helyezhetne az iszlám államra (see what I did there?), mint hogy egyszerűen nem ad el nekik több fegyvert. Amit az USA sokkal nehezebben tud majd megvétózni, mert majd hülye lesz hagyni, hogy az érdekszövetségesét támadják holmi apróságok miatt. Orbán megosztja az EU-t, az USA pedig köszöni szépen, jár is a buksisimi és a repülőtérfelújítás cserébe. ENSZ migrációs csomag, Jeruzsálemi nagykövetség, sok-sok olyan külpolitikai lépésünk, ami az USA-nak tökéletesen megfelel. Az igazi, valós probléma az ukrán helyzet, és az orosz-kínai párossal való barátkozásunk, nem holmi ellenzéki pártok és civil szervezetek folyamatos cseszegetése.

 

Képzeljük el a Amerikát egy kisportolt, napszemüveges, kicsit bunkó rosszfiúnak, Putint egy sugar daddynek, Orbánt pedig (aki jelen példában, valamint az ő saját mindenkori értelmezésében, megegyezik Magyarországgal) egy átlagos kinézetű, szürke kislánynak. Nem ő az első választás, de ha nem jön össze más, a rosszfiú hajnali háromkor rádob egy sms-t, hogy ráér-e? A rosszfiú meghódította a lány szívét, és természetes viselkedéséből adódóan most épp másokat próbál elcsábítani. De közben természetesen elvárja, hogy a lány hűséges maradjon. Csakhogy, eközben feltűnt egy visszataszító, pénzes fickó, aki szívesen megtámogatja a lányt némi pénzzel, cserébe pusztán néhány szívességért. Tudod még követni kedves olvasó? Ne aggódj, mindjárt végzünk.

A lány élvezi, hogy kitünteti őt a figyelmével a rosszfiú, és igyekszik is a  kedvében járni. (ENSZ migrációs csomag, Jeruzsálem). A lány szintén élvezi, hogy a visszataszító fickó megtámogatja anyagilag, és igyekszik is a kedvében járni (Gruevszki, Ukrajna). De eljön a nap, amikor a rosszfiú és a sugar daddy érdekei annyira szemben állnak, hogy mindketten igényt tartanak a kislány hűségére az adott ügyben. És az igazi kérdés, hogy sikerül-e továbbra is egyszerre a kedvében járni mindkét hódolójának, anélkül, hogy az egyikük a végén úgy istenesen megbassza.

A Szociális Média Hatása a Politikára és Életünkre

B.G. Hunt:

 

Lehetne mondani hogy klisé az, hogy a “szociális média gyökeresen felforgatta a politikai kommunikációt”, de részben igaz. Részben viszont ősrégi módszereket helyeztek át új alapokra.

 

Ha Amerikát vesszük alapul, akkor szinte már természetes a fiatalabb képviselőknél, mint Ocasio-Cortez hogy a szociális médiát kampányeszközként használják. Viszont a korona ebben a műfajban még mindig Donald Trumpot illeti meg. Lehet rajta röhögni, hogy néha úgy ír mintha valami mentális problémája lenne (covfefe), vagy hogy a Fox News híreit retweeteli leöntve a saját véleményével, de mégis jelentős fegyverként szolgál kezében a Twitter.

 

Így ugyanis közvetlenül szólhat a követői magjához, veregetheti hátba Kanye Westet, illetve indíthat támadásokat politikai ellenfelei ellen, kitalálva olyan beceneveket amiket a Republikánus szavazók hónapokkal később is harsognak. Ilyen például a “Crooked Hillary” a 2016-os ellenfelére, a “Pocahontas” a minimális mértékben őslakosi génekkel rendelkező Elizabeth Warrenre, sőt akár a “Lyin’ Ted” vagy a “Little Marco”, amiket Ted Cruzra és Marco Rubiora talált ki anno az előválasztások alatt.

 

Trump pedig akármit ír, legyen igaz avagy sem, a felhasználók egy része el fogja hinni. Ehhez elég ránézni egyrészt arra hogy Trump támogatottsága soha nem csökkent 37% alá ciklusa alatt, másrészt pedig az olyan támogatói csoportokra mint a Redditen az r/The_Donald. Technikailag Trump kommunikációs stratégiájának előnye, hogy közvetlenül, a média megkerülésével jut el az emberekhez. Így üzeneteinek igazságtartalmát nem ellenőrzik le, a hagyományos médiumok elveszítik közvetítő szerepüket. Persze utólagosan még csámcsoghat rajta a CNN, a Washington Post, és a New York Times, de ez Trump követőit mikor fogja érdekelni?

 

Érdekes módon a másik példa aki eszembe jutott az Bernie Sanders. Illetve nem maga a vermonti Szenátor, hanem a közösségi munka ami mögötte dolgozva egálba hozta a pénzzel sokkal jobban kitömött Hillary Clintonnal a 2016-os előválasztások során. A #FeeltheBern kampány keretében Sandersék rengeteg kisebb adományt gyűjtöttek be, amit utána fegyvertényként használtak a nagyobb donoroktól is elfogadó Clintonnal szemben.

 

Bár a “Kék Hullám” elmaradt a tavalyi félidős választások során, a Kongresszusba elég sok olyan Demokrata fiatal jutott be, pl. maga Ocasio-Cortez, akiknek a szavazóbázisa is már kevesebb tévét néz, de cserébe többet használ szociális médiát. Ráadásul az Y Generáció egyre kevésbé használ Facebookot, hanem sokkal inkább Instagramot, Snapchatet, és Twittert alkalmaz közösségi kommunikációra. Jelenleg ha megnézzük, a Demokraták vezetői (Schumer, Pelosi) nem éppen fiatalok, de épp ezért lehet érdekes egy lassan esedékes generációváltás, mert mondjuk 2020-as jelöltnek Beto O’Rourke, vagy Cory Booker már sokkal inkább “szociális média kompatibilis” lenne. Pont mint ahogy Obama is hitelesebben adta elő a fiatalosan kommunikáló elnököt mint a nála jelentősen öregebb Clinton.



Hazánkban a helyzet kicsit más, ugyanis a Twitter például egyáltalán nem tört be annyira mint a nyugatabbi piacokra. A Facebook továbbra is domináns szerepet tölt be, és mivel a legtöbben ott koncentrálódnak, a generációk is jobban keverednek. Az utóbbi hónapok politikai történései pedig egészen érdekes dolgokra világítottak rá.

 

Az “élőzés” az ellenzék egyik legfőbb fegyvereként jelent meg. Amit ott közvetítenek azt nem tudja élőben megvágni a kormánypárti média, hanem a valós, pillanatnyi történéseket kapják a nézők. Viszont ez kétélű fegyver. Tordai közvetítése a parlmenti ülésről, vagy Széll Facebook Live-ja Hadházy kidobásáról erős jeleneteket sugároztak.. Természetesen azonban mivel minden élőben megy, láthattunk siralmasan gyenge, már-már röhejes pillanatokat is, mint például Kunhalmi ajtós incidense, vagy a képviselők előre egyeztetett földre fekvése a biztonságiak előtt.

 

És ha az ellenzék hibázik, a Fidesz büntet. Ebben az esetben például Facebookon is, pár erősen kormánypárti oldalt felhasználva. Nem sokkal az incidensek után már hirdetésként meg is jelent rengeteg felhasználónál egy “worst of” a székházban tanyázó képviselőkről. Érdekes módon az ilyesmi kommunikációk nem minding a párttól magától jönnek, hanem egy őket támogató szervezettől. Rengeteg pénzzel támogatva pedig ezek igen hatásosan eljutnak számtalan emberhez, és vitát generálnak. Ha pedig valaki erről vitázik, akkor lehet hogy a székházas incidensek többi része szépen lassan eljelentéktelenedik a fejében. Az hogy az ilyen jellegű hirdetés mennyire megengedhető, azt mindenki döntse el maga, de hogy hatékony, az nem kérdés.

 

Ez azonban kissé sem újkeletű, csak régi módszerek lettek átalakítva digitális környezetre. Több mint 30 évvel ezelőtt például Amerikában Lee Atwater Republikánus kampánytanácsadó, a karaktergyilkosságok istene, bemutatott az akkor elnökjelölt George H. W. Bushnak egy televíziós hirdetést, amit évtizedekkel később is a negatív kampányok iskolapéldájaként tartanak számon. (A halálbüntetést támogató Bush ellenfelét, Michael Dukakist itt felelősségre vonják azért mert egyes elítéltek hétvégi kijárást kaptak Massachusetts államban, és a fekete bűnöző sztereotípiáját megtestesítő Willie Horton így elrabolhatott, megerőszakolhatott, és megölhetett egy nőt. A dolog pikantériája, hogy a törvényt Dukakis Republikánus elődje, Francis Sargent fogadta el.)

 

Bush azonban túl keménynek gondolta ezt az üzenetet, ezért nem állt be mögé hivatalosan, viszont egy őt támogató szervezet megbízásából leadták a reklámot. “Mire végzünk, azon fognak gondolkodni az emberek hogy Willie Horton esetleg Dukakis Alelnök jelöltje-e...” mondta anno Atwater. Ma ilyesmi reklámokkal naponta találkozhatunk itthon is és külföldön is, néha nem is hivatalos forrásból, hanem egy támogatói szervezettől, nemcsak a tévében hanem az interneten is. Az hogy a háttérben ki mozgatja a szálakat, az már más téma...



Dunning-Kruger:

 

Egy világban, ahol folyamatosan ömlik rád az információ, borzasztó nyomás helyeződik rád hogy eldöntsd, mire áldozz a figyelmedből és az idődből. Sorolom mikkel kellene lépést tartania a ma emberének:

  • A barátai életének eseményeivel.
  • A családjuk napjával.
  • A kedvenc sorozataival.
  • A sportcsapata eredményeivel.

Ez itt négy téma a több tucatból, amik egy embert érdekelnek.



Nem nagy meglepetés, hogy már akkor sincs időd foglalkozni a politikával, ha érdekel mi történik körülötted. Kinek van ideje naponta olvasni a legújabb elemzéseket?

Ki az aki a könyvesboltban a szakpolitikai kötetet veszi meg a Harry Potter vagy a Szürke 50 árnyalata helyett?A helyzet az, hogy hiába foglalkoznál politikával, egyszerűen NINCS RÁ IDŐD.

 

Az átlagembernek, akinek nem kifejezetten ez a munkája, lehetetlen lépést tartani, lehetetlen belemerülni a sok száz ügybe. És akkor jön Ő. A férfi, aki 140 Twitter karakterben elmagyarázza a világot. Ugye mennyivel egyszerűbb így, mint mindenféle ostoba adatokból kinézni az igazságot? Miért szarakodnál egy nyolc oldalas elemzéssel, amikor a lényeg ott van neked összefoglalva?

 

Mint a mosóport. A politikust úgy kell eladni, mint a mosóport.

Kurva nagy közhely? Az. Attól még igaz? Az. A mosóport pedig egyre inkább online kell eladni. Te és mindenki más is tudja, hogy a legértékesebb vásárlói csoportok egyre kevesebbet nézik a tv-t. Aki a fiataloknak akarja eladni a termékét, annak online érdemes próbálkoznia. A marketing jövője az online.

A politikust pedig ugyanazokkal a marketing eszközökkel kell eladni, ahogy a legújabb Toyotát. Hillary Clinton véleményét az abortuszról ugyanaz a piackutatás előzi meg, mint hogy piros vagy fehér legyen-e a tigris az új zabpelyhen. Barack Obama egészségügyi reformját ugyanolyan termékfejlesztésből hozták össze, mint ahogy az új iPhone méretéről döntenek.

 

Az online hirdetés olcsóbb, mint az offline (még). Az online hirdetés személyre szabhatóbb, mint az offline.  A közösségi médián a politikus könnyebben lép interakcióba a közönséggel. (lájk, válasz a kommentekre, szavazások stb.)

 

És hát a lényeg, hogy a social media működéséből és logikájából fakadóan óriási potenciál van abban, hogy egy bejegyzésben megváltsd a világot. Mert gondolj bele, jön Szabó Péter és kirak egy öt soros bejegyzést, amiben megfogalmazza, hogy te tulajdonképpen bármire képes vagy, és minden sikertelenséged abból fakad, hogy igazából nem is szeretnéd te eléggé ezt a nyomorból való kitörést. Szarik ő bele milyen körülmények között vagy, vagy mik a valódi lehetőségeid, ha nem vagy rá képes az csak rajtad áll. És akkor olvasod ezt a posztot fél percig, és az agyad kap egy boldogságlöketet, a lelked kap egy hirtelen motivációs löketet, és már el is hiszed, hogy te tulajdonképpen tényleg képes vagy rá. (Egyébként jó eséllyel az vagy, de nem azért mert egy vigyori pöcs megmondja ezt neked.)

Csak hát ugye ez nem igazi motiváció, csak egy hirtelen adrenalinlöket, és ahogy jött úgy el is múlik majd rögtön amikor tényleg bele kéne raknod a munkát. De akkor jön a következő adagod cuccból, és a következő kétsoros közhely majd megint ad egy lökést, és majd vigyorogsz, hogy hát na ez a Szabó Péter mégiscsak tud valamit.

 

Nagyjából ugyanezen logika mentén operálnak a politikusok is. Van egy félelmed, egy görcs a gyomrodban, hogy a gyerekednek milyen jövője lesz, ha nem tudod neki kifizetni az egyetemet, vagy ha elárasztják az országodat az idegenek.

És akkor jön Bernie Sanders és azt mondja hogy de igen, a te gyereked is tanulhatna ingyen és már lájkolod is mert egyetértesz vele, hogy igenis tanuljon a gyereked ingyen. És habár soha nem láttál még közgazdaságtan könyvet, és fogalmad sincs hogyan kellene és lehetne ezt megvalósítani, de mégis lájkolod mert ugyan nem untat téged a Hogyan? kifejtésével, dehát biztos tudja, miért ne tudná. És sok ilyen ígéret és léleksimogató gondolat majd együtt eléri, hogy azt gondold, hogy hát ez a csávó egész jófej.

 

Leovolpe:

 

Szerintem nincs vita abban, hogy a közösségi média megváltoztatta a politikai kommunikációt. Ebben a legnagyobb áttörés a web 2.0 által nyújtott lehetőségek kiaknázása, ami az átalakulóban lévő társadalom megszólításához nélkülözhetetlen.

A tisztánlátás végett érdemes megnézni, hogy mégis milyen fajta előnyöket nyújt a politikusainknak, de nem szabad megfeledkezni a veszélyeiről sem.

A politikai kommunikáció ezekkel az új eszközökkel már elsősorban a közösségekre, a felhasználókra épít – ilyen felhasználó a politikus, a választópolgár, a nagy cégek stb. -, akik tartalmakat hoznak létre, ezt megosztják egymással. A kommunikáció célja az interakció, az információ áramoltatása.

Egy felmérés alapján a magyar internetezők 89%-a minden nap használja az internetet. Egy 2018-as adat szerint hazánkban az interent felhasználók 87%-a tájékozódik online forrásokból és ebből 65% az, aki a közösségi médiából, onnan is leginkább a Facebookról tájékozódik.

A régi konvencionálisnak mondható eszközökhöz képest lényegesen olcsóbb ez a felület, sokkal közvetlenebben megszólíthatók a választók. Nem csak a politikai kommunikációra, hanem a politika egészére megfigyelhető jelenség a politika perszonalizációja. Az „erős politikusok” előtérbe kerülnek, mint Donald Trump, Bolsonaro vagy Orbán Viktor. Átalakulnak a politikusok üzenetei, háttérbe kerültek a szakmai érvelések, a modern kor politikusai a legnagyobb sikereket nem a szakpolitikai programjaikkal érik, hanem a nagyobb reakciókat kiváltó, több megosztást generáló botrányokkal. És amire a következőkben is ki fogok térni, mint potenciális veszély az a közösségi média átpolitizálódása. Ezáltal ugyanis sokkal inkább beivódik a politika az emberek hétköznapjaiba.

Így tehát elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy már elég széleskörű rálátásunk van az online tér sajátosságaira, azonban az még mindig képes meglepetésekkel szolgálni nekünk. A közelmúlt eseményei (Cambridge Analytica és a Facebook botránya a Brexit során, az amerikai elnökválasztás stb.) rávilágított arra, hogy mekkora ereje van az információnak és ez az új politikai kommunikációs irány mennyivel erőteljesebben és hatékonyabban tudja mozgósítani a választókat és befolyásolni a hétköznapjaikat. Ebből következnek tehát az egyértelmű kocázatok, amiket szem előtt kell tartani a web2.0-ás kampányeszközök használata során. Egy írásában Orbán Balázs jól összefoglalja, hogy hogyan politizál a közösségi média. Az írásban több problémát is megjelöl:  a közösségi média tartalomszerkesztése, amit ha megnézünk látjuk, hogy nem értéksemlegesek, a saját világképüket fejezik ki azok a szervek, aki ezeket a tartalmi szűréseket végzik. Ezen kívül ott egy alapjogi konfliktus, mivel nincs hatóság, aki kompetensen eljárna a jogorvoslatban – megjegyzés, hogy a Facebook részéről vannak kezdeményezések és létre akarnak hozni egy “független” ellenőrző bizottságot, de kérdéses, annak tényleges függetlensége. További probléma a kevésbé megbízható információk, vagyis a “fake news” terjedése és a személyes adatokkal való visszaélésből bekövetkező “microtargeting”, amire a legjobb példa a már említett Brexit körüli Cambridge Analytica botránya.  

Ha viszont ténylegesen megnézzük a magyar politikai valóságot, akkor jól látható, hogy még messze vagyunk a nyugati közösségi kommunikációs politizálástól. Ez abból is látszik, hogy nagyon gyenge a közösségi oldalakon a politikusaink népszerűsége és ez leginkább igaz az ellenzéki politikusokra, amit nem várna az ember. (És akik kísérleteznek is, azok is sok esetben a hatályos törvényeket be nem tartva teszik ezt a tevékenységet. Itt az ellenzéki képviselők “facebook-liveozására” lehet gondolni, ahol több esetben is megsértették az általuk felvett személyek személyiségi jogait.)

Összességében tehát elmondható, hogy nagy átalakulás volt megfigyelhető a közösségi média gyors térnyerésével, még csak igazán most kezdenek kiütközni az igazi problémák, de Magyarországon még nem sikerült a benne rejlő lehetőséget a pártoknak és a politikusoknak teljes mértékben kiaknázni, habár már kezd egyre alapvetőbb szerepet betölteni a magyar politikai kommunikációban.

Bemutatkozás

B.G. Hunt

 

Az én nevem itt az oldalon B.G. Hunt lesz. Hogy miért? Amikor gondolkoztam a bemutatkozáson és a nicknevemen, akkor próbáltam magamban definiálni hogy kik azok a szerzők akik a politikai nézeteimre hatottak. Az első dolog ami eszembe jutott hogy valójában mindent olvasok, stílustól függetlenül. Samuel Huntington elmélkedéseitől Hunter S. Thompson elborult tudósításáig az 1972-es választásokról Amerikában. Ezért, ezelőtt a két ember előtt tisztelegve jutott eszembe a “Hunt” név. Tanulmányaimat a nemzetközi érettségi letétele után egy amerikai egyetemen folytattam, ahol diplomát szereztem “Politológia és Nemzetközi Tanulmányok” szakon. Utána újságíróként helyezkedtem el, jelenleg is cikkeket írok. Hármunk közül általában én fogok középen állni a politikai spektrumon, társaimat ismerve.

 

A Friendly Fire blog részemről azért tűnt érdekesnek mert érdekes témákról oszthatom meg gondolataimat két olyan emberrel akivel több mint másfél évtizede ismerjük egymást. Viszont ezek alatt az évek alatt mindhármunkat teljesen másfelé sodort az élet, és ezért a nézőpontjaink is eltérően alakultak ki a világról és problémáiról. A Friendly Fire nevet közösen választottuk, mert ezeket az eltérő véleményeket ütköztetve írunk, néha egymást sem kímélve. Ezért hosszú ismeretség ide vagy oda, nem azért írunk hogy a másik egóját simogassuk, hanem hogy három különböző szögből vesézzünk ki egy témát. Néha csak véleményeinket egymás mellé téve, néha egyenesen egymással vitatkozva, de remélhetőleg mindezt civilizált módon téve.



Dunning-Kruger:

 

Hát ha tényleg érdekel, először is biztos arra vagy kíváncsi, hogy mit tanultam meg milyen tapasztalataim vannak, meg egyáltalán miért kezdtem el ezt az egészet csinálni szóval ilyen Karácsony Gergely-es hülye háttér történetekre meg motivációkra, csak hát én, tudod nem mennék bele, az az igazság. Egyrészt a könyökömön jön ki, másrészt a szerző társaimat a guta ütné meg ha leírnám a blog történetét harmadszorra is miután ők már ezt megtették.

Jó, így tök rendesek meg minden, de olyan maximalisták, hogy csak na. És ilyen önéletrajzra vagy mi a szarra se számíts. Csak azt mondom el, hogyan szállt el az agyam múlt szilveszter tájékán mikor B.G. félrészegen felvetette hogy kezdjünk már ezzel a blog dologgal valamit mert hát fiatalok vagyunk, és tettrekészek és hát mégis mikor ha nem most.

Szóval ott állunk az utcán, épp túl vagyunk a bajszos bohóc újévi köszöntőjén és egy kurva szó értelme nem volt csak közhelyek és sablon dumák meg jóindulatú mosoly, ahogy próbálja eljátszani hogy hű de milyen fontos vagy te neki, meg hogy jó legyen neked a 2019-es év.

És épp a tüzijátékokkal szarakodunk, és a pezsgőt isszuk, és mellettünk már megy két csajtól a szokásos részeg lelkizős téma, amikor hirtelen rájönnek hogy tulajdonképpen mennyire is szeretik egymást és miért nem mondják ezt ki gyakrabban.

Szóval ott állok, próbálom felmérni mennyit bírok még inni hogy a saját lábamon mehessek haza, és akkor odalép a B.G. és azt mondja, hogy kezdeni kéne ezzel a blog dologgal valamit, tapasztaltabbak és jobbak vagyunk már azóta, hogy egyszer már befürödtünk vele.

Mert hogy egyszer már nekiálltunk ennek az egésznek, megvolt az ötlet, a név, a téma minden csak aztán nem lett az egészből semmi. Elfoglaltak voltunk, és hát szartunk bele na, az az igazság. De mégis, ahogy ott álltam arra gondoltam, hogy most eltelt azóta 2 év és már több az időnk meg a kedvünk és most már tényleg akarjuk, szóval minden király, menni fog és készülj fel mert kurva nagy durranás lesz.

 

Leovolpe:

A blogon a Leovolpe nevet fogom használni. Mikor az írói nevem kiválasztására esett a sor az első politikai gondolkodó, aki az eszembe jutott Niccoló Machiavelli volt.  A fejedelem c. művében arról értekezik, hogy a politikai vezető, hogyan szerezze meg és tartsa meg a hatalmát. És ekkor rémlett Machiavelli hasonlata a politikus képességeire: a róka (volpe) és az oroszlán (Leo). „Tudnunk kell tehát, hogy kétféle módszer van a küzdelemben: az egyik a törvényekkel, a másik az erőszakkal. Emberi tulajdonság az egyik, állati sajátság a másik. Mivel azonban az egyikkel némelykor nem boldogulsz, a másikhoz kell folyamodnod. Ezért a fejedelemnek tudnia kell használni a benne rejlő embert és állatot. […] S mert a fejedelemnek jól kell használni állati természetét, a rókát és az oroszlánt kell követnie;”

Politológusként a liberális és konzervatív szerzők munkáit is olvasom. Ezt azért tartom fontosnak, mert a mostani bal-és jobboldali értelmiség csak egyoldalúan tájékozódik, így csak felszínes kritikákat tudnak megfogalmazni egymással szemben. Több nyelven beszélek, a hazai belpolitika után leginkább a spanyol-portugál politikában mozgok otthonosan, de az angolszász se hagy hidegen. Ha hármunkat nézzük én képviselem az általánosan vett politikai spektrum jobb oldalát.

Ami a legjobban hiányzik nekem a magyar közbeszédben az a kulturált, igazi párbeszéd/vita - és eddig nem is nagyon láttam erre irányuló kísérletet. Ezt a „légüres teret” igyekszünk a szakértelmünkkel megtölteni.