Vajon a gerrymandering egy antidemokratikus politikai eszköz, vagy csak bizonyos választási rendszerek velejárója?
Ezen a héten ezt a kérdést vizsgáljuk meg hárman, különböző szemszögekből, időnként egymásnak is odaszúrva, hisz erről szól a Friendly Fire.
Dunning-Kruger
Érdekes téma, amihez szakmailag pontosan annyit tudnék hozzátenni, mint a hivatalos Wikipédia oldal. Ezért eldobom a szakértői elemzés látszatát is, és azt teszem amit az ELTE-s gólya másfél sör után: elkezdek filozofálgatni.
El lehet-e dönteni, hogy a gerrymandering jó-e vagy rossz?
Mielőtt leesel a székedről az izgalomtól, gyorsan elárulom hogy Leovolpevel teljesen egyetértek, nem lehet és nem is szabad kijelenteni, hogy a választókerületek változtatása “antidemokratikus” vagy “csalás”. Képzelj el magad elé egy bulinegyedet. A kerület lakóinak 55%-a örül a rengeteg turistának, a rengeteg szórakozóhelynek. Az ő lakásuk elég messze van a hangzavartól, a plusz adóbevételekből pedig remek játszóterek és parkok épülnek, amelyek festői szépségét nappal ők élvezik, hajnalban pedig a heroinisták . A maradék 45% sajnos nem ilyen szerencsés, az ő lakásuk túl közel esik a hangzavarhoz, és habár élvezik a plusz adóbevételt, azért szívesen elcserélnék a zenélő szökőkutat egy jó alvásra. Szavazás esetén a szavazatok 55%-ával nyerne az az opció, hogy korlátozás nélkül üzemeljenek a helyek, hozzák csak a bevételt a kerületnek, a 45% pedig kussoljon és örüljön hogy megnőtt a lakása értéke. Ebben az esetben ugye már nem is hangzik olyan antidemokratikusnak, ha valahogy nagyobb beleszólást kaphatna a 45% a saját életébe?
Ez csak egy példa, további előnyöket találhatsz Leovolpe részénél, kedves olvasó. Te jó ég, hát most látom, hogy ott bizony csak előnyök vannak. Persze ez érthető, Leovolpe 2014-ben és a 2018-ban is a gerrymandering nevű játék jobbik oldalára került. De akkor most jöjjön egy kis Friendly Fire (ne zavarodj össze kedves olvasó, ez a blog neve amit épp olvasol), és nézzük miért lehet egy semleges politikai manővernek igazságtalanság a vége.
Hallottad már a Palpatine nevet? Palpatine a Star Wars univerzum szereplője, mániákus szadista, hataloméhes szociopata, lelketlen gonosztevő, gyűlölettel teli sötét Sith nagyúr. Ja, meg mellesleg a galaxis törvényes uralkodója. Igen, törvényes. Mert rengeteg jelzőt kiérdemelt ez a karakter, a gyilkostól az elmebetegig, de egy valaminek nem lehet nevezni: Palpatine nem volt illegitim.
A Szenátus, így közvetve az egész galaxis felhatalmazásával lett ő a Birodalom Uralkodója.
Na most, önmagában egy politikai tisztség, az uralkodói cím nem lehet “rossz” vagy “gonosz”. Uralkodónak lenni nem gonoszság. Az ujjadból előcsapó villámokkal halálra kínozni valakit az. Rávenni a Szenátust, hogy nagyobb hatalmat adjon neked, nem antidemokratikus. Felrobbantani egy egész bolygót az.
Átrajzolni néhány választókörzetet nem csalás. Úgy rajzolni át választókerületeket, hogy tegyük fel az összes leadott szavazat felével megszerezd a mandátumok ⅔-át, az csalás.
A politikai eszközöknek az ad “jó” vagy “rossz” jelzőt, ahogyan azokat használjuk.
És igen, aki a gerrymandering nyertese, az nem a semmiből kap hatalmat, hiszen vannak akik rá szavaznak, nem nulla szavazatból lesz valami sötét mágiával mandátum. De ügyeskedéssel(!) egy bizonyos preferenciájú csoport döntéseit rákényszeríteni mindenki másra is, abszolút igazságtalan. Főleg, hogy aránytalanul érvényesül az egyik álláspont, nincs annyival több szavazó az A opció mellett mint amennyivel erősebben érvényesül az A opció.
Tudod még követni, kedves olvasó? Talán egy ital segítene értelmezni az agymenésem. Ne aggódj, mindjárt végzünk. Szóval összefoglalva, nem lehet önmagában azt mondani, hogy a gerrymandering rossz. De azt se lehet mondani hogy kifejezetten jó lenne, csak azért mert törvényes. A Galaktikus Birodalom vezetője is törvényes uralkodó volt. De a galaxis nagy része ettől még gondolhatta azt, hogy Palpatine 1 Geci.
Leovolpe
A gerrymandering kérdése az utóbbi idők választásai során folyamatosan felmerülő téma. A választókerületek meghúzása nem egy mai találmány, amit a „gonosz politikai elit” hozott létre. (Alapvetően szeretem az ilyen témákat, mert ilyenkor előtör belőlem a politológus és megpróbálhatom kiszélesíteni az olvasó tájékozottságát egy témában, hogy ha már érvel valamilyen témában, akkor legyenek mögötte valós tények és átgondolt érvek is. �)
Elég klisé, de zárójelesen behozom Elbridge Gerry massachusettsi kormányzó sztoriját, aki történetesen baloldali demokrata volt. Lényeg a lényeg a választások megnyerésére úgy, húzták a választókerületet, hogy az biztosítsa a győzelmet számukra és így az egyik megrajzolt kerület egy szalamandrára hasonlított. És végül a kormányzó nevének és a szalamandrának a kombójából született meg ez a kifejezés.
Jogos lehet a kérdés valakiben, – aki nem csak fröcsög azon, hogy milyen igazságtalan az élet, hogy a politika elit csak kihasználja és megvezeti a választókat – hogy vajon létezik-e olyan helyzet, ahol indokolt lenne a választókerületek „átrajzolgatása”.
Egyszerűen megválaszolva persze, hogy van olyan helyzet. Sok esetben indokolt, hogy például kisebbségi csoportok jobban legyenek képviselve. A területileg egy egységet alkotó közösségeknél, akiknek azonosak a problémáik, szintén fontos, hogy érvényesíteni tudják az igényeiket.
Illetve egy hozzám közel álló példát is hoznék Spanyolországból. Érdekes tény, hogy a választási rendszerük elég összetett, mert a tartományoknak (comunidades autónomas) is van saját parlamentje és kormánya, így ott is tartanak választást. Namármost akár mindegyiknek lehetne saját választási törvénye, de például a katalánoknak nincs és az országos választási gyakorlatot követik. Habár volt lehetőségük mégsem változtatták meg, amivel elég érdekes lenne foglalkozni, de annyira összetett, hogy egy egész könyvet meg lehetne tölteni vele. Summa summárum a választói kerületek nagyon aránytalan választást eredményeznek. De miért is? A választói kerületek a diktatúrát követően a történelmi kerültek mintájára lettek meghúzva, ami szinte a középkori területi felosztásokat vette át. Logikusan a társadalmi szerkezete a tartománynak lényegesen megváltozott azóta és ez aránytalanságot eredményez. Ezt az aránytalanságot mutatja az a mérőszám, ami megmutatja, hogy egy képviselőre hány választópolgár jut. Ebben az esetben például a vidéken élők és a városban élők szavazatainak befolyása nem megegyező. Tehát van olyan ember, akinek kevesebb a beleszólása a politika alakításába, így az ő szavazat kevesebbet fog érni. Ez küszöbölhető ki a választókerületek átrajzolásával.
Ezekből a példákból szerintem jól látszik, hogy több esetben is hasznos a választókerületek átrajzolása, sőt amúgy a képviseleti demokrácia arányosságát segíti. Szóval azzal érvelni, hogy a választókerületek átrajzolása mennyire antidemokratikus teljesen felesleges és értelmetlen, mert az előbb említett példákból is jól látszik az ellenkezője.
Összegezve a mondandómat, vannak olyan esetek, ahol a matematikailag úgy alakítható a választókerület, hogy az valamelyik pártnak kedvezzen, de a gyakorlatot magát teljesen hibás antidemokratikusnak bélyegezni. És amennyiben egy választáson az egyik párt csak a gerrymandering eszközével szerezné is meg a győzelmet, az azt feltételezné, hogy a párt politikája úgy általánosságban nem szimpatikus a választóknak és csak ilyen trükkökkel képes nyerni. És ha már példát akarunk hozni, akkor egyáltalán nem ez volt a helyzet a tavalyi 2018-as magyarországi parlamenti választásokon. A választói pártpreferenciák egyértelműsítik, hogy melyik párt elképzeléseit érzik magukhoz közel a választók és ez nem elhanyagolható tényező. Főleg akkor, amikor esetlegesen az önkormányzati választásokról beszélünk majd. Ebben az esetben sem a gyakorlati elemek lesznek azok, amelyek majd a választási eredményeket döntően befolyásolni tudják, mivel azok csak kis arányban torzíthatják az eredményeket, de valós támogatottság nélkül nem képesek gyökeresen megváltoztatni a kialakult politikai erőviszonyokat.
B.G. Hunt
Én azért szeretem Leovolpe barátom mert bármikor ráhúzza bárkire a baloldali jelzőt, mikor előtör belőle a politológus. Mindazonáltal, szeretném megköszönni neki Elbridge Gerry bemutatását, és szó etimológiai feltárását is. Viszont kapásból lebaloldalizni egy XIX. századi képviselőt kicsit erős, hisz ő jó 30 évvel a Kommunista kiáltvány megjelenése előtt volt képviselő. Amúgy pedig a Demokraták az 1960-as évek előtt (Amikor a Goldwater és a Nixon kampány előjött a Déli Stratégiával) jóval konzervatívabbak voltak mint ellenfeleik. Íme egy laza választási plakát az 1800-as évekből. Akit pedig az két nagy amerikai párt helycseréje érdekel a politikai spektrumon, és a Déli Stratégia, annak ajánlom a Republikánus politikai agytröszt, Lee Atwater 1981-es interjúját.
De vissza a témához. Gerrymandering. Alapvetően a választókerületek átrajzolása csak akkor lehet probléma ha a választási rendszer megengedi azt. Egy arányos reprezentáció alapján történő választásban, ahol listára szavaznak (pl. Belgium, Olaszország), ez nem is jöhet elő. Persze az más kérdés, hogy az Olasz kormányok stabilitását elnézve ennek vannak hátulütői is, hiszen az ilyen rendszerek megnehezítik az igazán nagy pártok kialakulását. Ha már egyéni képviselőkre is lehet szavazni, akkor viszont megéri átrajzolgatni a térképet.
Amerikában általában az államokon belüli kormányzati testületek húzogatják meg a körzetek körüli vonalakat. Egy nevezetes eset Texasban volt 2004-ben, mikor a Demokraták felé húzó Austint és környékét kettő helyett három körzetre osztotta fel a Republikánus többségű testület. Hát nem gyönyörű? Halkan megjegyzem, hogy a narancssárga körzet gyakorlatilag egy több száz mérföldes tekergő folyosó Austintól Mexikóig, gyéren lakott, de Republikánusokat támogató területekkel, ami eléggé hasonlít Elbridge Gerry mutáns szalamandrájára. Ez demokratikus ügyeskedés, vagy a képvislőtestületi többség illegitim kihasználása? Vérmérsékletének megfelelően döntse el a kedves olvasó. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerint azonban vannak esetek, ahol egyértelműen megállapítható a szabálytalanság. Ilyen a Cooper v. Harris eset, ahol a bírók megállapították, hogy Észak Karolina államban a 2010-es népszámlálás utáni választókerületi változtatások nem voltak jogszerűek. Történt ugyanis, hogy az államban a feketék (a kisebbségek Amerikában többnyire a Demokratákat támogatják) többségét két, elég furcsa alakú körzetbe száműzték, hogy a maradék körzeteket nyugodtan vihessék a Republikánusok.
Fotó: Wikimedia Commons
Viszont az itthoni választások esetén nem tudok igazat adni Dunning-Krugernek, bármennyire is szellemes volt a “P1G” hasonlat. Az abszolút nem klasszikus értelemben vett gerrymandering volt. Bár egyes választókerületek ma másképp néznek ki mint a Második Orbán-kormány előtt, a legnagyobb trükk ott a második forduló kiiktatása és a győzteskompenzáció volt. Ezzel a listás szavazatok kevésbé lettek hangsúlyosak, és kiiktatták az “Automatikus Összellenzéki Összefogást” azokban a kerületekben, ahol egy jelölt sem szerezte meg a voksok felét. Ezek mind a legnagyobb pártnak kedveznek, ami nevezetesen Magyarországon a Fidesz. Mivel a jelenlegi választási rendszer leginkább egy kétpárti parlamenthez illene, így amíg nincs egy 30% feletti ellenzéki párt sem, addig maximum a kétharmad megakadályozása lehet a cél az ellenzéki erőknek, mivel egyéni jelöltekkel labdába sem rúghatnak a legtöbb választókerületben (Lásd a 2018-as Narancstérképet). Viszont ez nem gerrymandering, hanem egy szélesebb választási reform.
