Fotó: U.S. Department of State (Ron Pryzsucha)/Flickr

Mike Pompeo eljött Budapestre és bejelentette hogy az USA növeli jelenlétét a régióban. A lehetséges következményeket és a vizit okát vesézzük ki három szemszögből.

Leovolpe:

Annak tükrében, hogy legutoljára nyolc évvel ezelőtt Hillary Clinton tett látogatást országunkban nem hiszem, hogy nagyon meglepő az a kijelentés, hogy időszerű volt Pompeo külügyminiszter látogatása. Trump beiktatása óta sokat javult Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata, azonban továbbra is fennállnak olyan tényezők, amelyek szinten tartják az országaink közötti feszültséget. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon milyen lesz a kapcsolatunk, főleg, hogy az amerikai elnök beiktatására nem kapott meghívást Orbán Viktor miniszterelnök úr. Ezért a látogatás híre teret engedett a találgatásoknak, hogy ténylegesen miért is jön hozzánk az amerikai külügyminiszter.

Fotó: Kormány.hu (Földházi Árpád)

A találkozót követően Szijjártó Péter külügyminiszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár egyaránt megemlítette, hogy a komoly jelentősége volt a találkozónak, az elmúlt években sokat javult a két ország közötti kapcsolat. Sok olyan pont van, ahol a két ország szemlélete egyezik, főleg ha az illegális migrációhoz való hozzáállásunkat nézzük. Egy kicsit elvonatkoztatva a találkozótól, az USA hozzáállása a családpolitikánkhoz is azt mutatja, hogy Magyarország politikája példaértékű és sokaktól várható hasonló szakpolitikai lépés.

Úgy vélem egyértelmű, hogy az USA politikájának legmeghatározóbb elemei a gazdaság és a geopolitika/biztonságpolitika. Trump gazdaságpolitikája eddig meglepően sikeres a negatív várakozásokkal ellentétben, itt egyaránt gondolok a belső gazdasági eredményeire és a külkereskedelmi eredményekre. Ha az USA gazdasági stratégiáját nézzük, akkor számára a térségben több olyan elemet is találunk, ami meglehetősen frusztráló lehet számukra. Elég, ha csak a globális piacon való versenyt nézzük Kína és az USA között, illetve a Oroszország gazdasági befolyását Európában, amit a gázvezetékeinek köszönhet. A biztonságpolitikai kockázatot meg nagy valószínűséggel Ukrajna NATO-hoz való csatlakozásának eddigi stagnálásában és az orosz terjeszkedésben láthat.

Azonban nem hanyagolhatóak el a magyar álláspontok és érdekek sem. Magyarország egyértelműen vétózni fogja Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz, amíg a magyar kisebbség jogai ilyen szinten sérülnek Kárpátalján. A baloldali média várakozása az volt, hogy majd az Egyesült Államok jól idejön és megmondja a tutit a magyar demokráciának és a jogállamiságnak, de kérdem én, milyen jogon kérdőjelezzen meg minket bárki is, főleg, hogy egy olyan ország NATO-csatlakozását támogatja, ahol a szélsőséges párt tagjai listát készítenek az országban élő kisebbségekről, azoknak személyes adataival, amivel később visszaélnek és ráadásul még üldözni is elkezdik őket.  Magyarország helyzete és politikája konzekvens és következetes. Ez érvényes a Kínához és Oroszországhoz kapcsolódó viszonyunkhoz is. Magyarország a magyar emberek érdekeit nézi és ennek tükrében tartja fenn a kapcsolatot mindkét országgal és ennek a megvetését nem tartom indokoltnak. Az EU is kereskedik mindkét országgal, akkor az egyes tagállamok miért ne tehetnék. Az energiafüggőségünk ellen mindent megteszünk, elég csak az ExxonMobillal való kitermelésre gondolni. A függőségünk csökkentése a mi érdekünk is, de nem szabad szem elől téveszteni a fogyasztók igényét sem, hiszen nem hiszem, hogy a hazai piac fogyasztói túl jól vennék a gázáremelést. Valamit valamiért.  

Ami azonban biztos és nincs benne vita, hogy a találkozónak katonai vonzata mindenképp volt. A haderőfejlesztés a Zrínyi 2026 programmal egy komolyabb fejlesztés, amit eddig kifogásolt az Egyesült Államok, ugyanis ténylegesen eddig kevesebb az USA-hoz köthető megrendelőtől vásároltunk hadifegyvert. De a beszámolók alapján ez most változhat és a program keretei között amerikai érdekeltségű vállalatok termékei is erősíthetik a magyar haderőt. Az eddigi mellőzése az amerikaiaknak szerintem tisztán gazdasági jellegű volt és úgy vélem a találkozó lényege a vásárlási árak alkudozására ment ki valamelyest.

B.G. Hunt:

Egy vizit az amerikai külügyminisztertől esedékes volt, a helyzettől függetlenül, így nyolc év után. Ne felejtsük el azonban, hogy Pompeo például Lengyelországba is ellátogatott, nem csak kifejezetten Magyarországra jött, nem kaptunk kitüntetett figyelmet. Mint ahogy akkor sem amikor Orbán nem kapott meghívót Trump beiktatására, Liviu Dragnea pedig igen. John Kerry nem jött anno Magyarországra elsimítani a köztisztviselők kitiltásának ügyét. A 80 éves budapesti Nagykövet, David Cornstein pedig finoman fogalmazva sem egy külügyi agytröszt, ellenben jókat golfozott Trumppal. (Cornstein kihagyta Pompeo látogatását, mivel egészségügyi ellátásra szorulván az Államokban maradt.) Felesleges magunkat tévhitekbe ringatni, nem számítunk annyit az amerikaiaknak.

Mégis miért jött el Mike Pompeo? Szerintem három oka lehet: Ukrajna, Huawei, és gáz. Az Ukrán helyzet, annak ellenére hogy Trump és Putyin relatíve barátságos viszonyban vannak, aggasztja Amerikát mióta az orosz katonák elkezdtek a Krímen és a határmenti vidéken vakációzni. Itt megér egy visszaemlékezést hogy a Demokrata Obama hogyan ekézte Republikánus ellenfelét, Mitt Romneyt a 2012-es választás előtt, mert Romney Oroszországot nevezte a legnagyobb geopolitikai fenyegetésnek. Obamának a sors iróniája két év múlva hatalmas barackot adott. Mindenesetre az USA most próbálja Ukrajnát közelebb terelni a NATO-hoz, Pompeo mondta is hogy nem nézi jó szemmel azt ahogy Putyin próbálja tágítani a szakadékot a régió országai közt. Magyarország pedig ádázan vétózza a közeledést, a határon túli magyarok helyzete miatt. Szijjártó leszögezte hogy Magyarország nem fog geopolitikai ügyként tekinteni erre a szituációra. Egyelőre marad a patthelyzet.

A Trump kormány egyik céltáblája a Huawei, a kínai cég pedig elég jól teljesít nálunk. “A legfontosabb, hogy megosszuk velük hogy mit tudunk a rizikóról amit a Huawei hálózatukban való jelenléte okoz. Valós veszély ez a saját népükre, az adatvédelem elvesztése, a rizikó hogy Kína ezeket az adatokat olyan módon fogja használni ami nem áll Magyarország érdekében,” mondta Pompeo még a meeting előtt. Szijjártó pedig a közös sajtótájékoztatón lekicsinyítette Magyarország szerepét az EU-Kína kereskedelemben. Az amerikaiak befektetéseken keresztül itt még esetleg tudhatnak alternatívákat kínálni, amivel kiszoríthatják a Huaweit, nem úgy mint az energiafüggetlenítés és a gáz területén.

Európa jelenleg függ Oroszországtól az energiaellátás terén. Oroszország gazdasága pedig függ az energiaexporttól. Ha az USA rá tudná venni Európát hogy diverzifikálja az importjait, akkor az orosz gazdaság, ami mellesleg kisebb mint az olasz, nagyon hamar megroppanna. A Szíjjártó által említett Exxonmobil projekt Romániában egy jó kezdet lehetne (Vajon ki lehetett az Exxonmobil feje egy évtizedig…), de a Horvátországi LNG import még túl költséges. A jövőben elválik hogy az amerikai stratégia működik-e, de jelenleg még nincs élhető alternatíva az orosz gázra.

Végül térjünk ki arra, hogy az amerikaiakat mennyire érdekli a magyar demokrácia állapota. Fel fognak-e lépni az EU által egyre jobban emlegetett problémák miatt? Ugyan. Az ország, amelyik pár banán miatt megpuccsolt egy kormányt Guatemalában, amelyik valószínűsíthetően szponzorálta Chilében Pinochet tábornok szocialistáknak adott ingyenes helikoptertúráit, és amelyik még szövetségesként tekint a szaudiakra? Borzasztóan hangzik, amíg belegondolunk abba hogy Oroszország titkosügynököket küld Salisburybe vakációzni és mérgezni, engedi Kadyrovot hogy megtisztítsa Csecsenföldet a melegektől, és az édesítőt polóniumra cseréli Litvinenko kávéjában. Abba hogy mit műveltek Grúziában, Ukrajnában nem is kell belemenni. Ilyen ez a nagyhatalmi reálpolitikai játszma. A még mindig élő Kissinger is ezt mondhatta Trumpnak.

Dunning-Kruger:

Őszintén?  

Nehéz bármi újat mondanom Pompeo látogatásáról. Igényes, jó tollú újságírók jobbnál jobb elemzéseket írtak már a volt CIA-főnök vizitjéről. Rajtuk kívül a kormánypárti média is beszámolt róla. Javarészt kétféle értelmezés volt jelen a magyar közbeszédben:

• Az USA az asztalra csap; rapport; Pompeo számonkérni jön; A demokráciát jön védeni az USA külügyminisztere;  stb.

Ez a narratíva azt sugallta, hogy most aztán tényleg hű de nagyon jön a számonkérés.

Nem jött.

• Újraépül a kapcsolat; Trump követet küld Orbánhoz; Az USA szívességet kér; stb.

Ez az a narratíva azt sugallta, hogy egyenrangú partner érkezik Budapestre, akinek az a stratégiája, hogy Orbán kedvében járjon.

Nem járt.

A látogatás két értelmezése közül egyébként félúton van az igazság (mint mindig), mégis úgy érzem, a kormánymédia állt közelebb a valósághoz. Hiába várták azt sokan, hogy majd az USA védi meg helyettük a jogállamot, hogy “Hallod Viktor légyszi ezt a demokrácia dolgot vedd már komolyan mert ha nem, akkor...” . Akkor mi van?

Nem különösebben érdekli az Egyesült Államokat a belpolitikánk. A külpolitikánk pedig kifejezetten ínyére van (a legtöbb üggyel kapcsolatban). Először is, az USA-nak jó ha az EU megosztott. Igen, igen tudom, így szövetségesek, úgy értékközösség, ilyen közös eszmék, olyan kölcsönös barátság, de egy valamit szerintem sokan elfelejtenek: Az USA és az EU versenytársak. Versenytársak, akik javarészt ugyanazokat az értékeket vallják. Egy egységes Unió, erős államok közötti integráltsággal, 28 (egy közös cél irányába tartó)  országgal ugyanolyan politikai és gazdasági rivális lehet, mint Kína. Lásd Szaúd-Arábia hobbiját a saját állampolgárainak feldarabolásával, saját lányainak rabszolgaként tartásával. Egy egységesebb EU sokkal nagyobb nyomást helyezhetne az iszlám államra (see what I did there?), mint hogy egyszerűen nem ad el nekik több fegyvert. Amit az USA sokkal nehezebben tud majd megvétózni, mert majd hülye lesz hagyni, hogy az érdekszövetségesét támadják holmi apróságok miatt. Orbán megosztja az EU-t, az USA pedig köszöni szépen, jár is a buksisimi és a repülőtérfelújítás cserébe. ENSZ migrációs csomag, Jeruzsálemi nagykövetség, sok-sok olyan külpolitikai lépésünk, ami az USA-nak tökéletesen megfelel. Az igazi, valós probléma az ukrán helyzet, és az orosz-kínai párossal való barátkozásunk, nem holmi ellenzéki pártok és civil szervezetek folyamatos cseszegetése.

Képzeljük el a Amerikát egy kisportolt, napszemüveges, kicsit bunkó rosszfiúnak, Putint egy sugar daddynek, Orbánt pedig (aki jelen példában, valamint az ő saját mindenkori értelmezésében, megegyezik Magyarországgal) egy átlagos kinézetű, szürke kislánynak. Nem ő az első választás, de ha nem jön össze más, a rosszfiú hajnali háromkor rádob egy sms-t, hogy ráér-e? A rosszfiú meghódította a lány szívét, és természetes viselkedéséből adódóan most épp másokat próbál elcsábítani. De közben természetesen elvárja, hogy a lány hűséges maradjon. Csakhogy, eközben feltűnt egy visszataszító, pénzes fickó, aki szívesen megtámogatja a lányt némi pénzzel, cserébe pusztán néhány szívességért. Tudod még követni kedves olvasó? Ne aggódj, mindjárt végzünk.

A lány élvezi, hogy kitünteti őt a figyelmével a rosszfiú, és igyekszik is a  kedvében járni. (ENSZ migrációs csomag, Jeruzsálem). A lány szintén élvezi, hogy a visszataszító fickó megtámogatja anyagilag, és igyekszik is a kedvében járni (Gruevszki, Ukrajna). De eljön a nap, amikor a rosszfiú és a sugar daddy érdekei annyira szemben állnak, hogy mindketten igényt tartanak a kislány hűségére az adott ügyben. És az igazi kérdés, hogy sikerül-e továbbra is egyszerre a kedvében járni mindkét hódolójának, anélkül, hogy az egyikük a végén úgy istenesen megbassza.

B.G. Hunt:

Lehetne mondani hogy klisé az, hogy a “szociális média gyökeresen felforgatta a politikai kommunikációt”, de részben igaz. Részben viszont ősrégi módszereket helyeztek át új alapokra.

Ha Amerikát vesszük alapul, akkor szinte már természetes a fiatalabb képviselőknél, mint Ocasio-Cortez hogy a szociális médiát kampányeszközként használják. Viszont a korona ebben a műfajban még mindig Donald Trumpot illeti meg. Lehet rajta röhögni, hogy néha úgy ír mintha valami mentális problémája lenne (covfefe), vagy hogy a Fox News híreit retweeteli leöntve a saját véleményével, de mégis jelentős fegyverként szolgál kezében a Twitter.

Így ugyanis közvetlenül szólhat a követői magjához, veregetheti hátba Kanye Westet, illetve indíthat támadásokat politikai ellenfelei ellen, kitalálva olyan beceneveket amiket a Republikánus szavazók hónapokkal később is harsognak. Ilyen például a “Crooked Hillary” a 2016-os ellenfelére, a “Pocahontas” a minimális mértékben őslakosi génekkel rendelkező Elizabeth Warrenre, sőt akár a “Lyin’ Ted” vagy a “Little Marco”, amiket Ted Cruzra és Marco Rubiora talált ki anno az előválasztások alatt.

Trump pedig akármit ír, legyen igaz avagy sem, a felhasználók egy része el fogja hinni. Ehhez elég ránézni egyrészt arra hogy Trump támogatottsága soha nem csökkent 37% alá ciklusa alatt, másrészt pedig az olyan támogatói csoportokra mint a Redditen az r/The_Donald. Technikailag Trump kommunikációs stratégiájának előnye, hogy közvetlenül, a média megkerülésével jut el az emberekhez. Így üzeneteinek igazságtartalmát nem ellenőrzik le, a hagyományos médiumok elveszítik közvetítő szerepüket. Persze utólagosan még csámcsoghat rajta a CNN, a Washington Post, és a New York Times, de ez Trump követőit mikor fogja érdekelni?

Érdekes módon a másik példa aki eszembe jutott az Bernie Sanders. Illetve nem maga a vermonti Szenátor, hanem a közösségi munka ami mögötte dolgozva egálba hozta a pénzzel sokkal jobban kitömött Hillary Clintonnal a 2016-os előválasztások során. A #FeeltheBern kampány keretében Sandersék rengeteg kisebb adományt gyűjtöttek be, amit utána fegyvertényként használtak a nagyobb donoroktól is elfogadó Clintonnal szemben.

Bár a “Kék Hullám” elmaradt a tavalyi félidős választások során, a Kongresszusba elég sok olyan Demokrata fiatal jutott be, pl. maga Ocasio-Cortez, akiknek a szavazóbázisa is már kevesebb tévét néz, de cserébe többet használ szociális médiát. Ráadásul az Y Generáció egyre kevésbé használ Facebookot, hanem sokkal inkább Instagramot, Snapchatet, és Twittert alkalmaz közösségi kommunikációra. Jelenleg ha megnézzük, a Demokraták vezetői (Schumer, Pelosi) nem éppen fiatalok, de épp ezért lehet érdekes egy lassan esedékes generációváltás, mert mondjuk 2020-as jelöltnek Beto O’Rourke, vagy Cory Booker már sokkal inkább “szociális média kompatibilis” lenne. Pont mint ahogy Obama is hitelesebben adta elő a fiatalosan kommunikáló elnököt mint a nála jelentősen öregebb Clinton.

Hazánkban a helyzet kicsit más, ugyanis a Twitter például egyáltalán nem tört be annyira mint a nyugatabbi piacokra. A Facebook továbbra is domináns szerepet tölt be, és mivel a legtöbben ott koncentrálódnak, a generációk is jobban keverednek. Az utóbbi hónapok politikai történései pedig egészen érdekes dolgokra világítottak rá.

Az “élőzés” az ellenzék egyik legfőbb fegyvereként jelent meg. Amit ott közvetítenek azt nem tudja élőben megvágni a kormánypárti média, hanem a valós, pillanatnyi történéseket kapják a nézők. Viszont ez kétélű fegyver. Tordai közvetítése a parlmenti ülésről, vagy Széll Facebook Live-ja Hadházy kidobásáról erős jeleneteket sugároztak.. Természetesen azonban mivel minden élőben megy, láthattunk siralmasan gyenge, már-már röhejes pillanatokat is, mint például Kunhalmi ajtós incidense, vagy a képviselők előre egyeztetett földre fekvése a biztonságiak előtt.

És ha az ellenzék hibázik, a Fidesz büntet. Ebben az esetben például Facebookon is, pár erősen kormánypárti oldalt felhasználva. Nem sokkal az incidensek után már hirdetésként meg is jelent rengeteg felhasználónál egy “worst of” a székházban tanyázó képviselőkről. Érdekes módon az ilyesmi kommunikációk nem minding a párttól magától jönnek, hanem egy őket támogató szervezettől. Rengeteg pénzzel támogatva pedig ezek igen hatásosan eljutnak számtalan emberhez, és vitát generálnak. Ha pedig valaki erről vitázik, akkor lehet hogy a székházas incidensek többi része szépen lassan eljelentéktelenedik a fejében. Az hogy az ilyen jellegű hirdetés mennyire megengedhető, azt mindenki döntse el maga, de hogy hatékony, az nem kérdés.

Ez azonban kissé sem újkeletű, csak régi módszerek lettek átalakítva digitális környezetre. Több mint 30 évvel ezelőtt például Amerikában Lee Atwater Republikánus kampánytanácsadó, a karaktergyilkosságok istene, bemutatott az akkor elnökjelölt George H. W. Bushnak egy televíziós hirdetést, amit évtizedekkel később is a negatív kampányok iskolapéldájaként tartanak számon. (A halálbüntetést támogató Bush ellenfelét, Michael Dukakist itt felelősségre vonják azért mert egyes elítéltek hétvégi kijárást kaptak Massachusetts államban, és a fekete bűnöző sztereotípiáját megtestesítő Willie Horton így elrabolhatott, megerőszakolhatott, és megölhetett egy nőt. A dolog pikantériája, hogy a törvényt Dukakis Republikánus elődje, Francis Sargent fogadta el.)

Bush azonban túl keménynek gondolta ezt az üzenetet, ezért nem állt be mögé hivatalosan, viszont egy őt támogató szervezet megbízásából leadták a reklámot. “Mire végzünk, azon fognak gondolkodni az emberek hogy Willie Horton esetleg Dukakis Alelnök jelöltje-e...” mondta anno Atwater. Ma ilyesmi reklámokkal naponta találkozhatunk itthon is és külföldön is, néha nem is hivatalos forrásból, hanem egy támogatói szervezettől, nemcsak a tévében hanem az interneten is. Az hogy a háttérben ki mozgatja a szálakat, az már más téma...

Dunning-Kruger:

Egy világban, ahol folyamatosan ömlik rád az információ, borzasztó nyomás helyeződik rád hogy eldöntsd, mire áldozz a figyelmedből és az idődből. Sorolom mikkel kellene lépést tartania a ma emberének:

• A barátai életének eseményeivel.
• A családjuk napjával.
• A kedvenc sorozataival.
• A sportcsapata eredményeivel.

Ez itt négy téma a több tucatból, amik egy embert érdekelnek.

Nem nagy meglepetés, hogy már akkor sincs időd foglalkozni a politikával, ha érdekel mi történik körülötted. Kinek van ideje naponta olvasni a legújabb elemzéseket?

Ki az aki a könyvesboltban a szakpolitikai kötetet veszi meg a Harry Potter vagy a Szürke 50 árnyalata helyett?A helyzet az, hogy hiába foglalkoznál politikával, egyszerűen NINCS RÁ IDŐD.

Az átlagembernek, akinek nem kifejezetten ez a munkája, lehetetlen lépést tartani, lehetetlen belemerülni a sok száz ügybe. És akkor jön Ő. A férfi, aki 140 Twitter karakterben elmagyarázza a világot. Ugye mennyivel egyszerűbb így, mint mindenféle ostoba adatokból kinézni az igazságot? Miért szarakodnál egy nyolc oldalas elemzéssel, amikor a lényeg ott van neked összefoglalva?

Mint a mosóport. A politikust úgy kell eladni, mint a mosóport.

Kurva nagy közhely? Az. Attól még igaz? Az. A mosóport pedig egyre inkább online kell eladni. Te és mindenki más is tudja, hogy a legértékesebb vásárlói csoportok egyre kevesebbet nézik a tv-t. Aki a fiataloknak akarja eladni a termékét, annak online érdemes próbálkoznia. A marketing jövője az online.

A politikust pedig ugyanazokkal a marketing eszközökkel kell eladni, ahogy a legújabb Toyotát. Hillary Clinton véleményét az abortuszról ugyanaz a piackutatás előzi meg, mint hogy piros vagy fehér legyen-e a tigris az új zabpelyhen. Barack Obama egészségügyi reformját ugyanolyan termékfejlesztésből hozták össze, mint ahogy az új iPhone méretéről döntenek.

Az online hirdetés olcsóbb, mint az offline (még). Az online hirdetés személyre szabhatóbb, mint az offline.  A közösségi médián a politikus könnyebben lép interakcióba a közönséggel. (lájk, válasz a kommentekre, szavazások stb.)

És hát a lényeg, hogy a social media működéséből és logikájából fakadóan óriási potenciál van abban, hogy egy bejegyzésben megváltsd a világot. Mert gondolj bele, jön Szabó Péter és kirak egy öt soros bejegyzést, amiben megfogalmazza, hogy te tulajdonképpen bármire képes vagy, és minden sikertelenséged abból fakad, hogy igazából nem is szeretnéd te eléggé ezt a nyomorból való kitörést. Szarik ő bele milyen körülmények között vagy, vagy mik a valódi lehetőségeid, ha nem vagy rá képes az csak rajtad áll. És akkor olvasod ezt a posztot fél percig, és az agyad kap egy boldogságlöketet, a lelked kap egy hirtelen motivációs löketet, és már el is hiszed, hogy te tulajdonképpen tényleg képes vagy rá. (Egyébként jó eséllyel az vagy, de nem azért mert egy vigyori pöcs megmondja ezt neked.)

Csak hát ugye ez nem igazi motiváció, csak egy hirtelen adrenalinlöket, és ahogy jött úgy el is múlik majd rögtön amikor tényleg bele kéne raknod a munkát. De akkor jön a következő adagod cuccból, és a következő kétsoros közhely majd megint ad egy lökést, és majd vigyorogsz, hogy hát na ez a Szabó Péter mégiscsak tud valamit.

Nagyjából ugyanezen logika mentén operálnak a politikusok is. Van egy félelmed, egy görcs a gyomrodban, hogy a gyerekednek milyen jövője lesz, ha nem tudod neki kifizetni az egyetemet, vagy ha elárasztják az országodat az idegenek.

És akkor jön Bernie Sanders és azt mondja hogy de igen, a te gyereked is tanulhatna ingyen és már lájkolod is mert egyetértesz vele, hogy igenis tanuljon a gyereked ingyen. És habár soha nem láttál még közgazdaságtan könyvet, és fogalmad sincs hogyan kellene és lehetne ezt megvalósítani, de mégis lájkolod mert ugyan nem untat téged a Hogyan? kifejtésével, dehát biztos tudja, miért ne tudná. És sok ilyen ígéret és léleksimogató gondolat majd együtt eléri, hogy azt gondold, hogy hát ez a csávó egész jófej.

Leovolpe:

Szerintem nincs vita abban, hogy a közösségi média megváltoztatta a politikai kommunikációt. Ebben a legnagyobb áttörés a web 2.0 által nyújtott lehetőségek kiaknázása, ami az átalakulóban lévő társadalom megszólításához nélkülözhetetlen.

A tisztánlátás végett érdemes megnézni, hogy mégis milyen fajta előnyöket nyújt a politikusainknak, de nem szabad megfeledkezni a veszélyeiről sem.

A politikai kommunikáció ezekkel az új eszközökkel már elsősorban a közösségekre, a felhasználókra épít – ilyen felhasználó a politikus, a választópolgár, a nagy cégek stb. -, akik tartalmakat hoznak létre, ezt megosztják egymással. A kommunikáció célja az interakció, az információ áramoltatása.

Egy felmérés alapján a magyar internetezők 89%-a minden nap használja az internetet. Egy 2018-as adat szerint hazánkban az interent felhasználók 87%-a tájékozódik online forrásokból és ebből 65% az, aki a közösségi médiából, onnan is leginkább a Facebookról tájékozódik.

A régi konvencionálisnak mondható eszközökhöz képest lényegesen olcsóbb ez a felület, sokkal közvetlenebben megszólíthatók a választók. Nem csak a politikai kommunikációra, hanem a politika egészére megfigyelhető jelenség a politika perszonalizációja. Az „erős politikusok” előtérbe kerülnek, mint Donald Trump, Bolsonaro vagy Orbán Viktor. Átalakulnak a politikusok üzenetei, háttérbe kerültek a szakmai érvelések, a modern kor politikusai a legnagyobb sikereket nem a szakpolitikai programjaikkal érik, hanem a nagyobb reakciókat kiváltó, több megosztást generáló botrányokkal. És amire a következőkben is ki fogok térni, mint potenciális veszély az a közösségi média átpolitizálódása. Ezáltal ugyanis sokkal inkább beivódik a politika az emberek hétköznapjaiba.

Így tehát elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy már elég széleskörű rálátásunk van az online tér sajátosságaira, azonban az még mindig képes meglepetésekkel szolgálni nekünk. A közelmúlt eseményei (Cambridge Analytica és a Facebook botránya a Brexit során, az amerikai elnökválasztás stb.) rávilágított arra, hogy mekkora ereje van az információnak és ez az új politikai kommunikációs irány mennyivel erőteljesebben és hatékonyabban tudja mozgósítani a választókat és befolyásolni a hétköznapjaikat. Ebből következnek tehát az egyértelmű kocázatok, amiket szem előtt kell tartani a web2.0-ás kampányeszközök használata során. Egy írásában Orbán Balázs jól összefoglalja, hogy hogyan politizál a közösségi média. Az írásban több problémát is megjelöl:  a közösségi média tartalomszerkesztése, amit ha megnézünk látjuk, hogy nem értéksemlegesek, a saját világképüket fejezik ki azok a szervek, aki ezeket a tartalmi szűréseket végzik. Ezen kívül ott egy alapjogi konfliktus, mivel nincs hatóság, aki kompetensen eljárna a jogorvoslatban – megjegyzés, hogy a Facebook részéről vannak kezdeményezések és létre akarnak hozni egy “független” ellenőrző bizottságot, de kérdéses, annak tényleges függetlensége. További probléma a kevésbé megbízható információk, vagyis a “fake news” terjedése és a személyes adatokkal való visszaélésből bekövetkező “microtargeting”, amire a legjobb példa a már említett Brexit körüli Cambridge Analytica botránya.  

Ha viszont ténylegesen megnézzük a magyar politikai valóságot, akkor jól látható, hogy még messze vagyunk a nyugati közösségi kommunikációs politizálástól. Ez abból is látszik, hogy nagyon gyenge a közösségi oldalakon a politikusaink népszerűsége és ez leginkább igaz az ellenzéki politikusokra, amit nem várna az ember. (És akik kísérleteznek is, azok is sok esetben a hatályos törvényeket be nem tartva teszik ezt a tevékenységet. Itt az ellenzéki képviselők “facebook-liveozására” lehet gondolni, ahol több esetben is megsértették az általuk felvett személyek személyiségi jogait.)

Összességében tehát elmondható, hogy nagy átalakulás volt megfigyelhető a közösségi média gyors térnyerésével, még csak igazán most kezdenek kiütközni az igazi problémák, de Magyarországon még nem sikerült a benne rejlő lehetőséget a pártoknak és a politikusoknak teljes mértékben kiaknázni, habár már kezd egyre alapvetőbb szerepet betölteni a magyar politikai kommunikációban.

B.G. Hunt

Az én nevem itt az oldalon B.G. Hunt lesz. Hogy miért? Amikor gondolkoztam a bemutatkozáson és a nicknevemen, akkor próbáltam magamban definiálni hogy kik azok a szerzők akik a politikai nézeteimre hatottak. Az első dolog ami eszembe jutott hogy valójában mindent olvasok, stílustól függetlenül. Samuel Huntington elmélkedéseitől Hunter S. Thompson elborult tudósításáig az 1972-es választásokról Amerikában. Ezért, ezelőtt a két ember előtt tisztelegve jutott eszembe a “Hunt” név. Tanulmányaimat a nemzetközi érettségi letétele után egy amerikai egyetemen folytattam, ahol diplomát szereztem “Politológia és Nemzetközi Tanulmányok” szakon. Utána újságíróként helyezkedtem el, jelenleg is cikkeket írok. Hármunk közül általában én fogok középen állni a politikai spektrumon, társaimat ismerve.

A Friendly Fire blog részemről azért tűnt érdekesnek mert érdekes témákról oszthatom meg gondolataimat két olyan emberrel akivel több mint másfél évtizede ismerjük egymást. Viszont ezek alatt az évek alatt mindhármunkat teljesen másfelé sodort az élet, és ezért a nézőpontjaink is eltérően alakultak ki a világról és problémáiról. A Friendly Fire nevet közösen választottuk, mert ezeket az eltérő véleményeket ütköztetve írunk, néha egymást sem kímélve. Ezért hosszú ismeretség ide vagy oda, nem azért írunk hogy a másik egóját simogassuk, hanem hogy három különböző szögből vesézzünk ki egy témát. Néha csak véleményeinket egymás mellé téve, néha egyenesen egymással vitatkozva, de remélhetőleg mindezt civilizált módon téve.

Dunning-Kruger:

Hát ha tényleg érdekel, először is biztos arra vagy kíváncsi, hogy mit tanultam meg milyen tapasztalataim vannak, meg egyáltalán miért kezdtem el ezt az egészet csinálni szóval ilyen Karácsony Gergely-es hülye háttér történetekre meg motivációkra, csak hát én, tudod nem mennék bele, az az igazság. Egyrészt a könyökömön jön ki, másrészt a szerző társaimat a guta ütné meg ha leírnám a blog történetét harmadszorra is miután ők már ezt megtették.

Jó, így tök rendesek meg minden, de olyan maximalisták, hogy csak na. És ilyen önéletrajzra vagy mi a szarra se számíts. Csak azt mondom el, hogyan szállt el az agyam múlt szilveszter tájékán mikor B.G. félrészegen felvetette hogy kezdjünk már ezzel a blog dologgal valamit mert hát fiatalok vagyunk, és tettrekészek és hát mégis mikor ha nem most.

Szóval ott állunk az utcán, épp túl vagyunk a bajszos bohóc újévi köszöntőjén és egy kurva szó értelme nem volt csak közhelyek és sablon dumák meg jóindulatú mosoly, ahogy próbálja eljátszani hogy hű de milyen fontos vagy te neki, meg hogy jó legyen neked a 2019-es év.

És épp a tüzijátékokkal szarakodunk, és a pezsgőt isszuk, és mellettünk már megy két csajtól a szokásos részeg lelkizős téma, amikor hirtelen rájönnek hogy tulajdonképpen mennyire is szeretik egymást és miért nem mondják ezt ki gyakrabban.

Szóval ott állok, próbálom felmérni mennyit bírok még inni hogy a saját lábamon mehessek haza, és akkor odalép a B.G. és azt mondja, hogy kezdeni kéne ezzel a blog dologgal valamit, tapasztaltabbak és jobbak vagyunk már azóta, hogy egyszer már befürödtünk vele.

Mert hogy egyszer már nekiálltunk ennek az egésznek, megvolt az ötlet, a név, a téma minden csak aztán nem lett az egészből semmi. Elfoglaltak voltunk, és hát szartunk bele na, az az igazság. De mégis, ahogy ott álltam arra gondoltam, hogy most eltelt azóta 2 év és már több az időnk meg a kedvünk és most már tényleg akarjuk, szóval minden király, menni fog és készülj fel mert kurva nagy durranás lesz.

Leovolpe:

A blogon a Leovolpe nevet fogom használni. Mikor az írói nevem kiválasztására esett a sor az első politikai gondolkodó, aki az eszembe jutott Niccoló Machiavelli volt.  A fejedelem c. művében arról értekezik, hogy a politikai vezető, hogyan szerezze meg és tartsa meg a hatalmát. És ekkor rémlett Machiavelli hasonlata a politikus képességeire: a róka (volpe) és az oroszlán (Leo). „Tudnunk kell tehát, hogy kétféle módszer van a küzdelemben: az egyik a törvényekkel, a másik az erőszakkal. Emberi tulajdonság az egyik, állati sajátság a másik. Mivel azonban az egyikkel némelykor nem boldogulsz, a másikhoz kell folyamodnod. Ezért a fejedelemnek tudnia kell használni a benne rejlő embert és állatot. […] S mert a fejedelemnek jól kell használni állati természetét, a rókát és az oroszlánt kell követnie;”

Politológusként a liberális és konzervatív szerzők munkáit is olvasom. Ezt azért tartom fontosnak, mert a mostani bal-és jobboldali értelmiség csak egyoldalúan tájékozódik, így csak felszínes kritikákat tudnak megfogalmazni egymással szemben. Több nyelven beszélek, a hazai belpolitika után leginkább a spanyol-portugál politikában mozgok otthonosan, de az angolszász se hagy hidegen. Ha hármunkat nézzük én képviselem az általánosan vett politikai spektrum jobb oldalát.

Ami a legjobban hiányzik nekem a magyar közbeszédben az a kulturált, igazi párbeszéd/vita - és eddig nem is nagyon láttam erre irányuló kísérletet. Ezt a „légüres teret” igyekszünk a szakértelmünkkel megtölteni.