B.G. Hunt:

Lehetne mondani hogy klisé az, hogy a “szociális média gyökeresen felforgatta a politikai kommunikációt”, de részben igaz. Részben viszont ősrégi módszereket helyeztek át új alapokra.

Ha Amerikát vesszük alapul, akkor szinte már természetes a fiatalabb képviselőknél, mint Ocasio-Cortez hogy a szociális médiát kampányeszközként használják. Viszont a korona ebben a műfajban még mindig Donald Trumpot illeti meg. Lehet rajta röhögni, hogy néha úgy ír mintha valami mentális problémája lenne (covfefe), vagy hogy a Fox News híreit retweeteli leöntve a saját véleményével, de mégis jelentős fegyverként szolgál kezében a Twitter.

Így ugyanis közvetlenül szólhat a követői magjához, veregetheti hátba Kanye Westet, illetve indíthat támadásokat politikai ellenfelei ellen, kitalálva olyan beceneveket amiket a Republikánus szavazók hónapokkal később is harsognak. Ilyen például a “Crooked Hillary” a 2016-os ellenfelére, a “Pocahontas” a minimális mértékben őslakosi génekkel rendelkező Elizabeth Warrenre, sőt akár a “Lyin’ Ted” vagy a “Little Marco”, amiket Ted Cruzra és Marco Rubiora talált ki anno az előválasztások alatt.

Trump pedig akármit ír, legyen igaz avagy sem, a felhasználók egy része el fogja hinni. Ehhez elég ránézni egyrészt arra hogy Trump támogatottsága soha nem csökkent 37% alá ciklusa alatt, másrészt pedig az olyan támogatói csoportokra mint a Redditen az r/The_Donald. Technikailag Trump kommunikációs stratégiájának előnye, hogy közvetlenül, a média megkerülésével jut el az emberekhez. Így üzeneteinek igazságtartalmát nem ellenőrzik le, a hagyományos médiumok elveszítik közvetítő szerepüket. Persze utólagosan még csámcsoghat rajta a CNN, a Washington Post, és a New York Times, de ez Trump követőit mikor fogja érdekelni?

Érdekes módon a másik példa aki eszembe jutott az Bernie Sanders. Illetve nem maga a vermonti Szenátor, hanem a közösségi munka ami mögötte dolgozva egálba hozta a pénzzel sokkal jobban kitömött Hillary Clintonnal a 2016-os előválasztások során. A #FeeltheBern kampány keretében Sandersék rengeteg kisebb adományt gyűjtöttek be, amit utána fegyvertényként használtak a nagyobb donoroktól is elfogadó Clintonnal szemben.

Bár a “Kék Hullám” elmaradt a tavalyi félidős választások során, a Kongresszusba elég sok olyan Demokrata fiatal jutott be, pl. maga Ocasio-Cortez, akiknek a szavazóbázisa is már kevesebb tévét néz, de cserébe többet használ szociális médiát. Ráadásul az Y Generáció egyre kevésbé használ Facebookot, hanem sokkal inkább Instagramot, Snapchatet, és Twittert alkalmaz közösségi kommunikációra. Jelenleg ha megnézzük, a Demokraták vezetői (Schumer, Pelosi) nem éppen fiatalok, de épp ezért lehet érdekes egy lassan esedékes generációváltás, mert mondjuk 2020-as jelöltnek Beto O’Rourke, vagy Cory Booker már sokkal inkább “szociális média kompatibilis” lenne. Pont mint ahogy Obama is hitelesebben adta elő a fiatalosan kommunikáló elnököt mint a nála jelentősen öregebb Clinton.

Hazánkban a helyzet kicsit más, ugyanis a Twitter például egyáltalán nem tört be annyira mint a nyugatabbi piacokra. A Facebook továbbra is domináns szerepet tölt be, és mivel a legtöbben ott koncentrálódnak, a generációk is jobban keverednek. Az utóbbi hónapok politikai történései pedig egészen érdekes dolgokra világítottak rá.

Az “élőzés” az ellenzék egyik legfőbb fegyvereként jelent meg. Amit ott közvetítenek azt nem tudja élőben megvágni a kormánypárti média, hanem a valós, pillanatnyi történéseket kapják a nézők. Viszont ez kétélű fegyver. Tordai közvetítése a parlmenti ülésről, vagy Széll Facebook Live-ja Hadházy kidobásáról erős jeleneteket sugároztak.. Természetesen azonban mivel minden élőben megy, láthattunk siralmasan gyenge, már-már röhejes pillanatokat is, mint például Kunhalmi ajtós incidense, vagy a képviselők előre egyeztetett földre fekvése a biztonságiak előtt.

És ha az ellenzék hibázik, a Fidesz büntet. Ebben az esetben például Facebookon is, pár erősen kormánypárti oldalt felhasználva. Nem sokkal az incidensek után már hirdetésként meg is jelent rengeteg felhasználónál egy “worst of” a székházban tanyázó képviselőkről. Érdekes módon az ilyesmi kommunikációk nem minding a párttól magától jönnek, hanem egy őket támogató szervezettől. Rengeteg pénzzel támogatva pedig ezek igen hatásosan eljutnak számtalan emberhez, és vitát generálnak. Ha pedig valaki erről vitázik, akkor lehet hogy a székházas incidensek többi része szépen lassan eljelentéktelenedik a fejében. Az hogy az ilyen jellegű hirdetés mennyire megengedhető, azt mindenki döntse el maga, de hogy hatékony, az nem kérdés.

Ez azonban kissé sem újkeletű, csak régi módszerek lettek átalakítva digitális környezetre. Több mint 30 évvel ezelőtt például Amerikában Lee Atwater Republikánus kampánytanácsadó, a karaktergyilkosságok istene, bemutatott az akkor elnökjelölt George H. W. Bushnak egy televíziós hirdetést, amit évtizedekkel később is a negatív kampányok iskolapéldájaként tartanak számon. (A halálbüntetést támogató Bush ellenfelét, Michael Dukakist itt felelősségre vonják azért mert egyes elítéltek hétvégi kijárást kaptak Massachusetts államban, és a fekete bűnöző sztereotípiáját megtestesítő Willie Horton így elrabolhatott, megerőszakolhatott, és megölhetett egy nőt. A dolog pikantériája, hogy a törvényt Dukakis Republikánus elődje, Francis Sargent fogadta el.)

Bush azonban túl keménynek gondolta ezt az üzenetet, ezért nem állt be mögé hivatalosan, viszont egy őt támogató szervezet megbízásából leadták a reklámot. “Mire végzünk, azon fognak gondolkodni az emberek hogy Willie Horton esetleg Dukakis Alelnök jelöltje-e...” mondta anno Atwater. Ma ilyesmi reklámokkal naponta találkozhatunk itthon is és külföldön is, néha nem is hivatalos forrásból, hanem egy támogatói szervezettől, nemcsak a tévében hanem az interneten is. Az hogy a háttérben ki mozgatja a szálakat, az már más téma...

Dunning-Kruger:

Egy világban, ahol folyamatosan ömlik rád az információ, borzasztó nyomás helyeződik rád hogy eldöntsd, mire áldozz a figyelmedből és az idődből. Sorolom mikkel kellene lépést tartania a ma emberének:

• A barátai életének eseményeivel.
• A családjuk napjával.
• A kedvenc sorozataival.
• A sportcsapata eredményeivel.

Ez itt négy téma a több tucatból, amik egy embert érdekelnek.

Nem nagy meglepetés, hogy már akkor sincs időd foglalkozni a politikával, ha érdekel mi történik körülötted. Kinek van ideje naponta olvasni a legújabb elemzéseket?

Ki az aki a könyvesboltban a szakpolitikai kötetet veszi meg a Harry Potter vagy a Szürke 50 árnyalata helyett?A helyzet az, hogy hiába foglalkoznál politikával, egyszerűen NINCS RÁ IDŐD.

Az átlagembernek, akinek nem kifejezetten ez a munkája, lehetetlen lépést tartani, lehetetlen belemerülni a sok száz ügybe. És akkor jön Ő. A férfi, aki 140 Twitter karakterben elmagyarázza a világot. Ugye mennyivel egyszerűbb így, mint mindenféle ostoba adatokból kinézni az igazságot? Miért szarakodnál egy nyolc oldalas elemzéssel, amikor a lényeg ott van neked összefoglalva?

Mint a mosóport. A politikust úgy kell eladni, mint a mosóport.

Kurva nagy közhely? Az. Attól még igaz? Az. A mosóport pedig egyre inkább online kell eladni. Te és mindenki más is tudja, hogy a legértékesebb vásárlói csoportok egyre kevesebbet nézik a tv-t. Aki a fiataloknak akarja eladni a termékét, annak online érdemes próbálkoznia. A marketing jövője az online.

A politikust pedig ugyanazokkal a marketing eszközökkel kell eladni, ahogy a legújabb Toyotát. Hillary Clinton véleményét az abortuszról ugyanaz a piackutatás előzi meg, mint hogy piros vagy fehér legyen-e a tigris az új zabpelyhen. Barack Obama egészségügyi reformját ugyanolyan termékfejlesztésből hozták össze, mint ahogy az új iPhone méretéről döntenek.

Az online hirdetés olcsóbb, mint az offline (még). Az online hirdetés személyre szabhatóbb, mint az offline.  A közösségi médián a politikus könnyebben lép interakcióba a közönséggel. (lájk, válasz a kommentekre, szavazások stb.)

És hát a lényeg, hogy a social media működéséből és logikájából fakadóan óriási potenciál van abban, hogy egy bejegyzésben megváltsd a világot. Mert gondolj bele, jön Szabó Péter és kirak egy öt soros bejegyzést, amiben megfogalmazza, hogy te tulajdonképpen bármire képes vagy, és minden sikertelenséged abból fakad, hogy igazából nem is szeretnéd te eléggé ezt a nyomorból való kitörést. Szarik ő bele milyen körülmények között vagy, vagy mik a valódi lehetőségeid, ha nem vagy rá képes az csak rajtad áll. És akkor olvasod ezt a posztot fél percig, és az agyad kap egy boldogságlöketet, a lelked kap egy hirtelen motivációs löketet, és már el is hiszed, hogy te tulajdonképpen tényleg képes vagy rá. (Egyébként jó eséllyel az vagy, de nem azért mert egy vigyori pöcs megmondja ezt neked.)

Csak hát ugye ez nem igazi motiváció, csak egy hirtelen adrenalinlöket, és ahogy jött úgy el is múlik majd rögtön amikor tényleg bele kéne raknod a munkát. De akkor jön a következő adagod cuccból, és a következő kétsoros közhely majd megint ad egy lökést, és majd vigyorogsz, hogy hát na ez a Szabó Péter mégiscsak tud valamit.

Nagyjából ugyanezen logika mentén operálnak a politikusok is. Van egy félelmed, egy görcs a gyomrodban, hogy a gyerekednek milyen jövője lesz, ha nem tudod neki kifizetni az egyetemet, vagy ha elárasztják az országodat az idegenek.

És akkor jön Bernie Sanders és azt mondja hogy de igen, a te gyereked is tanulhatna ingyen és már lájkolod is mert egyetértesz vele, hogy igenis tanuljon a gyereked ingyen. És habár soha nem láttál még közgazdaságtan könyvet, és fogalmad sincs hogyan kellene és lehetne ezt megvalósítani, de mégis lájkolod mert ugyan nem untat téged a Hogyan? kifejtésével, dehát biztos tudja, miért ne tudná. És sok ilyen ígéret és léleksimogató gondolat majd együtt eléri, hogy azt gondold, hogy hát ez a csávó egész jófej.

Leovolpe:

Szerintem nincs vita abban, hogy a közösségi média megváltoztatta a politikai kommunikációt. Ebben a legnagyobb áttörés a web 2.0 által nyújtott lehetőségek kiaknázása, ami az átalakulóban lévő társadalom megszólításához nélkülözhetetlen.

A tisztánlátás végett érdemes megnézni, hogy mégis milyen fajta előnyöket nyújt a politikusainknak, de nem szabad megfeledkezni a veszélyeiről sem.

A politikai kommunikáció ezekkel az új eszközökkel már elsősorban a közösségekre, a felhasználókra épít – ilyen felhasználó a politikus, a választópolgár, a nagy cégek stb. -, akik tartalmakat hoznak létre, ezt megosztják egymással. A kommunikáció célja az interakció, az információ áramoltatása.

Egy felmérés alapján a magyar internetezők 89%-a minden nap használja az internetet. Egy 2018-as adat szerint hazánkban az interent felhasználók 87%-a tájékozódik online forrásokból és ebből 65% az, aki a közösségi médiából, onnan is leginkább a Facebookról tájékozódik.

A régi konvencionálisnak mondható eszközökhöz képest lényegesen olcsóbb ez a felület, sokkal közvetlenebben megszólíthatók a választók. Nem csak a politikai kommunikációra, hanem a politika egészére megfigyelhető jelenség a politika perszonalizációja. Az „erős politikusok” előtérbe kerülnek, mint Donald Trump, Bolsonaro vagy Orbán Viktor. Átalakulnak a politikusok üzenetei, háttérbe kerültek a szakmai érvelések, a modern kor politikusai a legnagyobb sikereket nem a szakpolitikai programjaikkal érik, hanem a nagyobb reakciókat kiváltó, több megosztást generáló botrányokkal. És amire a következőkben is ki fogok térni, mint potenciális veszély az a közösségi média átpolitizálódása. Ezáltal ugyanis sokkal inkább beivódik a politika az emberek hétköznapjaiba.

Így tehát elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy már elég széleskörű rálátásunk van az online tér sajátosságaira, azonban az még mindig képes meglepetésekkel szolgálni nekünk. A közelmúlt eseményei (Cambridge Analytica és a Facebook botránya a Brexit során, az amerikai elnökválasztás stb.) rávilágított arra, hogy mekkora ereje van az információnak és ez az új politikai kommunikációs irány mennyivel erőteljesebben és hatékonyabban tudja mozgósítani a választókat és befolyásolni a hétköznapjaikat. Ebből következnek tehát az egyértelmű kocázatok, amiket szem előtt kell tartani a web2.0-ás kampányeszközök használata során. Egy írásában Orbán Balázs jól összefoglalja, hogy hogyan politizál a közösségi média. Az írásban több problémát is megjelöl:  a közösségi média tartalomszerkesztése, amit ha megnézünk látjuk, hogy nem értéksemlegesek, a saját világképüket fejezik ki azok a szervek, aki ezeket a tartalmi szűréseket végzik. Ezen kívül ott egy alapjogi konfliktus, mivel nincs hatóság, aki kompetensen eljárna a jogorvoslatban – megjegyzés, hogy a Facebook részéről vannak kezdeményezések és létre akarnak hozni egy “független” ellenőrző bizottságot, de kérdéses, annak tényleges függetlensége. További probléma a kevésbé megbízható információk, vagyis a “fake news” terjedése és a személyes adatokkal való visszaélésből bekövetkező “microtargeting”, amire a legjobb példa a már említett Brexit körüli Cambridge Analytica botránya.  

Ha viszont ténylegesen megnézzük a magyar politikai valóságot, akkor jól látható, hogy még messze vagyunk a nyugati közösségi kommunikációs politizálástól. Ez abból is látszik, hogy nagyon gyenge a közösségi oldalakon a politikusaink népszerűsége és ez leginkább igaz az ellenzéki politikusokra, amit nem várna az ember. (És akik kísérleteznek is, azok is sok esetben a hatályos törvényeket be nem tartva teszik ezt a tevékenységet. Itt az ellenzéki képviselők “facebook-liveozására” lehet gondolni, ahol több esetben is megsértették az általuk felvett személyek személyiségi jogait.)

Összességében tehát elmondható, hogy nagy átalakulás volt megfigyelhető a közösségi média gyors térnyerésével, még csak igazán most kezdenek kiütközni az igazi problémák, de Magyarországon még nem sikerült a benne rejlő lehetőséget a pártoknak és a politikusoknak teljes mértékben kiaknázni, habár már kezd egyre alapvetőbb szerepet betölteni a magyar politikai kommunikációban.