Egy hónap, és a britek kilépnek az EU-ból. Vagy mégsem? Most a Brexitet vesszük górcső alá, három nézőpontból.

              (Kép: muffin/flickr.com)

Van-e létjogosultsága egy második népszavazásnak?

Dunning-Kruger: Van. Igen, az emberek döntöttek. Igen, tiszteletben kell tartani az emberek döntését. De az embereknek is joga van megváltoztatni a véleményüket, új információk birtokában.

Leovolpe: A kérdésre egyszerűen válaszolva igen van létjogosultsága. A politikai döntések természetüknél fogva ilyenek, mindegyiket megelőz egy előzetes felmérés, azt követi az alternatívák kidolgozása, amelyek közül választani kell. A népszavazás egy ilyen sorsdöntő kérdésben egy nagy legitimációval bíró választási megoldás. Utána az elért eredmények és nehézségek visszacsatolása kiemelten fontos, mivel az alapja lehet az új alternatívák kidolgozásának. Logikailag nincs ezzel semmi gond. Ami ebben a konkrét esetben probléma, hogy a Brexit megszavazása során ismertek voltak a következmények és mindenki tudta mivel jár a folyamat. Az egészben az a kifogásolható elem, hogy mikor a népszavazás ki lett írva csak egy alternatívát tartottak esélyesnek, a bentmaradást. Most utólagosan csak egy dologra mennénel ki az új népszavazások kiírásával, hogy a politikai elit által várt eredményt kapják. A téma maga nagyon komplex, főleg, hogy mennyi botrány volt körülötte. Elég csak a Cambridge Analytica botrányra gondolni és a vádakra, hogy a kilépés melletti pártok mennyiben tudták “manipulálni” a választókat. Ezek az új információk, amihez a választók eredetileg nem tudtak hozzáférni erősen indokolhatják az új szavazást, de az biztos, hogy a politikai elit számára mindegyik forgatókönyv áldozatokkal fog járni.

B.G. Hunt: Igen, de ugyanakkor vannak egy nagyon erős érv ellene is. Páran hangoztatták azt hogy nem éppen szerencsés addig ismételgetni a népszavazásokat amíg a végkimenetel a kiírónak kedvez. Cameron nem akart Brexitet. Theresa May is “Remainer” volt, de kijelentette: “Brexit means Brexit”. Persze ahogy száguldanak a britek a no-deal felé, még Vörös Jezza (Corbyn), aki nem éppen EU rajongó, is elkötelezi magát az új népszavazás kiírása mellett, a nála általánosságban sokkal maradáspártibb Munkáspárt nyomására. Sokan érvelnek amellett is hogy a Brexitet szorgalmazó politikusok mint Johnson és Farage félrevezették a publikumot. Továbbá egy rakat külföldi cég is bejelentette hogy a Brexit hatására kivonul az Egyesült Királyságból, ami szöges ellentétben áll a toryk ígéreteivel. A kilépési határidő vészesen közeledik, és egy no-dealnél a legtöbb képviselőnek bármi jobb. Az EU nem enged, May nem tudja elfogadtatni a saját egyezményét, Corbynnak pedig nincs elég embere ahhoz hogy az ő javaslatait megszavazzák, és a brit állampolgárok egyre jobban csalódtak az egész Brexit folyamatban. Szűkül a megoldások köre, de a népszavazás még ott lehet kiútként. Ha megszavazzák a maradást, akkor pedig el lehet felejteni az egész Brexit problémát. Hogy ki bukna ebbe bele, az más tészta. May szinte biztosan.

Miért népszerűbb most az EU-ban maradás mint a Brexit?

Dunning-Kruger: Mikor részegen a Szigeten nézed alulról a bungee jumpingot, valami iszonyú menőnek tűnik. Te is ki akarod próbálni, érezni akarod azt a szenzációs szabadságot, amit az ugrás ad. Aztán felérsz, közben kicsit kijózanodsz, és felülről látod, hogy bizony rohadt magasan vagy. Az ugrás máris kevésbé vonzó, főleg miután megtudod hogy a köteled 50%-os eséllyel el fog szakadni, te pedig pofával előre beleállhatsz a földbe.

Leovolpe: Egyre közelebb a Brexit hivatalos dátuma és a halasztás is ott lebeg a levegőben. A hard Brexit lehetősége már csak pszichológiailag is nyomja az embereket és nem akarják a kilépéshez szükséges áldozatokat bevállalni. A népszavazás idejében a Brexit legnagyobb ellenzői a fiatalok voltak. Sokak az elveszni látszó lehetőségeket látják, amit Európa nyújt nekik. A szavazókorú fiatalok mozgósítása nagyban függ a személyes érintettségüktől. Ezt az ügyet a magukénak érzik, a saját jövőjüket féltik benne, és egy a korábban még az életkora miatt szavazni nem képes generáció érett szavazókorúvá, akik az előző kérdésre visszatérve egy esetleges népszavazás esetén megváltoztathatnák a folyamatokat.

B.G. Hunt: Egyszerűen mivel egy hónapon belül nyakunkon a Brexit, és még nem látni a fényt az alagút végén. Akik a maradásra szavaztak, azok az EU mellett voksoltak, viszont a Brexit támogatói közt között voltak kemény és puha kilépést szorgalmazók is. Most pedig úgy néz ki hogy a maradásra amúgy is hajlamosabb puha megoldást akarók megrettentek egy no-dealtől, mivel az problémákat okozna az ír határon, tönkrevágná a gazdaságot, és közelebb hozná az Egyesült Királyság szétesését, tekintettel arra hogy a Skótok erősen EU pártiak, és függetlenség esetén szívesen visszatérnének az Unióba.

Miért nem tudja a Munkáspárt meglovagolni a toryk megosztottságát és tehetetlenségét?

Dunning-Kruger: Mert a Munkáspárt is megosztott és tehetetlen. Magyarországról, a frakciófegyelem fellegvárából nézve ez furcsának tűnik, pedig teljesen normális. Egy pártban alapesetben nem droidok, hanem eltérő véleménnyel és világképpel rendelkező egyének ülnek, nem kell mindenben egyetérteniük. A helyes stratégia hagyni, hogy a toryk küzdjenek a brexittel, amiben nincs jó megoldás. Vigye el Theresa May a balhét, utána pedig abban a pillanatban ahogy a Brexit bármilyen megoldással lezárul, jöhet a megbuktatása.

Leovolpe: A Munkások megosztottsága és a párt viszonylag gyengének mondható vezetősége nem tudja megfogni az aktuális politikai folyamatokat és ugyanolyan szervezeti problémákkal küzdenek, mint a toryk. A legnagyobb gondja viszont az, ami általánosan jellemző a baloldal egészére, hogy nem képesek igazi alternatívát nyújtani és nekik sincs megfelelő válaszuk a legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdésekre. A Brexit mellett olyan problémák vannak terítéken, mint a migráció, az ISIS-ből visszatérő brit állampolgárságú terroristák helyzete és még lehetne sorolni, de ők sem képesek olyan megoldást javasolni, amivel a nép támogatását elnyernék, egyedül a Brexit megakadályozásával tudnának nagyobb társadalmi támogatottságra szert tenni, de az is csak rövid távú politikai siker lenne. Így csak egy  helyes stratégia maradt, amit követhetnek, támogatniuk kell minden új népszavazást támogató indítványt.

B.G. Hunt: A kérdés az, hogy más vezetővel ki tudták-e volna használni. Jeremy Corbyn gyakorlatilag otthagyta a Blair-féle “New Labour” vonalat, és amolyan XXI. századi Michael Footként visszatért a régi, államosítós, nem feltétlenül EU-barát szemlélethez. Persze nem lenne igazságos Corbynt leírni, mivel valahogy sikerült magát a Munkáspárt vezérének megszavaztatnia, és annak ellenére hogy a legutóbbi választások előtt a kampány több mint 10%-al May mögött kezdte, sikerült növelnie pártja mandátumainak számát. A Munkáspárt is megosztott a maradást szorgalmazók, és a puha kilépést támogatók közt, és a “backbencherek” közt rengetegen visszasírnák a Blair féle újhullámos nézeteket. Ezt az is demonstrálja, hogy az újonnan alakult független képviselő csoporthoz (TIG) Munkáspártiak is csatlakoztak, nem csak toryk. Corbyn akkor lehet miniszterelnök ha May hibázik, a TIG pedig nem nyeli be több képviselőjét, illetve a Munkáspártnak jobban kell kijönnie a Brexitből mint a kékeknek.

May ki akarja várni amíg valaki más elrántja a kormányt?

Dunning-Kruger: Póker, chicken game, 19-re lapot húzni, bárhogy is írják le a cél nagyjából ez. Folyamatosan eltolni az alkuról szóló szavazást a brit parlamentben, hátha a közeledő dátum nyomást helyez a képviselőkre akik nem szavaznák meg. Azért nem sokan mernék megkockáztatni, hogy a nevüket adják egy no-deal Brexithez. Szóval Maytől teljesen jó döntés arra játszani, hogy „Három hetetek van megszavazni a trágyadomb dealt, mert ha nem akkor jön a szartornádó”. Ez akár még be is válhat Maynek, feltéve ha nem ő törik meg előbb egy esetleges Brexit halasztással. De szerintem ezt most végigviszi, és … Micsoda? Hogy mi? Friss hír, miközben ezeket a sorokat írom May már bele is ment egy esetleges halasztásba, felejtsd el amit itt írtam, kedves olvasó.

Leovolpe: Nem véletlen, hogy folyamatos halogatása megy az egész ügynek. Politikailag kényes az ügy és hatalmasat lehet bukni vele, ezért nem csoda, hogy mindent megtesz, hogy elkerülje a no-deal Brexitet. Minden támogatóra szüksége van Maynek, így az egész türelemjáték lett az ő részéről és tényleg arra vár, hogy a többiek “beparázzanak” a Brexit tényleges közeledtével és meglegyen szavazva a korántsem jónak mondható javaslat, amit az EU-tól kaptak. Ez abból is látszik, hogy a támogatottsága még párton belül megvan, mert a bizalmatlansági szavazás ellene megbukott. Senki se lenne olyan hülye, hogy megpróbálja átvenni a helyét. Szóval addig megy ez az egymás közötti hercehurca.

B.G. Hunt: Úgy néz ki erre játszott, de végül neki kell majd lemondania a saját maga által fémjelezett kilépési javaslatról. Azért nem működik a stratégia, mert a toryk is szépen lassan esnek szét mióta a 2017-es választás után koalícióra kényszerültek a DUP-vel. A sors fintora, hogy ha nem lett volna előrehozott választás, akkor az anno Cameronnal kiharcolt többséggel a Konzervatív párt bőven megengedhetett volna magának egy pár disszidáló képviselőt. Így viszont a miniszterelnöknek minden toryt ki kell elégítenie politikailag a javaslataival, ami szinte lehetetlen feladat, így marad a halasztgatás. Jelen pillanatban az Egyesült Királyság a Titanic, a no-deal Brexit pedig az országba megjavíthatatlan lyukat verő jéghegy. A parlament tudja hogy ott a jéghegy, és az ülésterem mindkét oldala tele van olyan képviselővel aki adott esetben hamarabb fogja elrántani a kormányt minthogy John Bercow házelnök elvörösödött fejjel üvöltse hogy “ORDER!”. Ekkor pedig May a kormány mögül kirepülve a jéghegyen találhatja magát, míg a hajó elhúz mellette.

Jó döntés volt-e Camerontól anno a népszavazás kiírása?

Dunning-Kruger: A sertésfejjel közösülő ex-miniszterelnökre vagy nem is emlékszik már az átlagember, vagy idiótának tartja aki egyszerre nyírta ki az országát és a saját politikai karrierjét. A politika sajátossága, hogy egy-egy döntést általában csak a jövőből visszanézve lehet jól megítélni. Könnyű azt mondani, hogy az anno disznót baszó David Cameron hülye volt amiért kiírta a népszavazást, ahogy  könnyű azt mondani, hogy Napóleon hülye volt amiért megtámadta Oroszországot. A röfivel szexelő egykori politikus védelmében meg kell jegyeznem, hogy a Brexit népszavazás kiírása nem csak hogy jó döntés volt, hanem egy remek taktikai döntés is. Cameronra évek óta nyomást helyeztek a saját pártjából is, hogy jöjjön egy népszavazás. Ezzel a lépéssel, az ő kérésüket is teljesítette volna, valamint a reménybeli maradás után el is hallgattathatta volna ezeket a hangokat. Ezzel szilárdíthatta volna meg saját hatalmát a párton belül. A feltörőben lévő UKIP-ot is hatástalanította ezzel az ígérettel, biztosítva hogy ők ne vegyenek el székeket a konzervatívoktól, valamint ami a legfontosabb: megnyerte a választást. Taktikailag tehát remek döntés volt, de gyakori eset, hogy a rövid távú politikai haszon hosszú távon visszaüt. Így történt ez David Cameronnal is, akit párttársai árulása, a közhangulat hirtelen változása az EU-hoz, és természetesen a számára vesztes népszavazás padlóra küldött. Ezek után természetesen nem is tehetett mást, mint azonnal lemondott az egykori államférfi, aki megdugott egy malacot.

Leovolpe: Utólag könnyű megítélni egy politikai dönté helyességét, azonban ha az ő adott pillanatban fennálló lehetőségeit nézzük elkerülhetetlen volt, hogy kiírja a népszavazást. Az angolszász politika sajátossága, hogy a pártfegyelem nem értelmezhető ugyanúgy mint idehaza, ott nagyon könnyű a párt bizalmát elveszíteni egy miniszterelnöknek és könnyen leváltható, szóval annak érdekében, hogy minél tovább a hivatalában maradjon olykor meg kell hoznia az ilyen vakmerő döntéseket. A kiírás előtt elég világos volt, hogy ha megszavazzák lemond és vállalta is ezt a kockázatot. És végső soron azért vállalta be, mert előzetesen többször tárgyalt Brüsszellel és felvázolta, hogy a bennmaradás esetén is igyekszik az újratárgyalásra és az újfajta Európa megvalósítására, legalábbis ezt vázolta fel a bloombergi beszédében

B.G. Hunt: Ez egy komoly választási ígéret volt anno tőle, amivel ki akarta fogni a szelet az UKIP vitorlájából, meg kellett tartania mindenképp. Cameron elhitte magáról hogy ő Harold Wilson, aki el tudja űzni az EU (illetve akkor még Közös Piac) tagság kérdését egy szimpla népszavazással. De most nem a 70-es években élünk, nincs már meg a háború utáni nyugati összetartás szelleme, és a toryk tele vannak olyanokkal mint Boris Johnson. A “Leave” arca, Farage pedig az akkor ébredező, azóta a világon átsöprő populizmus egyik első pionírja volt, egy láncdohányos, pubokban meleg sört ivó tősgyökeres brit, aki rendkívül népszerű volt azok körében akik Oswald Mosleyt vagy Enoch Powellt istenítették, visszasírták a Brit birodalmat, vagy egyszerűen elegük volt a bevándorlókból. Amúgy érdekes hogy Farage nagy vihart kavaró migránsposztere hol tűnt fel nem sokkal később, alig szerkesztett formában… Ezen felül Corbyn sem volt az a vehemens EU-t támogató vezető aki a szavazóit kivezényelte volna a kritikus napon.

(Fotó: Derek Bennett/Flickr.com)